Kissé elnagyolt

Az, hogy a pesti Erzsébetvárosban például a baloldali pártoknak nem sikerült eleget tenniük a helyi közéletben aktív közönség egyetlen artikulált kívánságának, lehetne akár véletlen is. 
Elvégre bizonyára nem hallatszott el a tárgyalóasztalig, hogy két éve visszatérően mantrázzák: nem csoda, hogy a kerület fideszes polgármestere magasról tesz minden helyi érdekre, lett légyen szó a Ligetről vagy a bulinegyeddé züllött régi pesti zsidónegyedről, hiszen ő Budán lakik, ott meg van fa is és csend is. Mindenesetre az, hogy a kerületben élők kívánságával szembemenve, miközben támadhatatlan múltú helyi jelöltből is erős a kínálat, épp egy olyan ellenzéki politikust sikerült megnevezni polgármester aspiránsként, aki az elmúlt öt évet - nem kétséges: szorgalmas és jó munkával - történetesen Brüsszelben töltötte, azért keltett némi meglepetést a Nagykörút két oldalán.
Mondom mindez lehetne véletlen. Miként az is, hogy Ferencvárosban labdába sem látszik rúgni a helyi összefonódások ellen Jeanne d'Arcként küzdő ellenzéki képviselő asszony, vagy hogy a kerületek élére pályázók között számosan egész más városrészben tűnnek most fel, mint ahol például az országgyűlési választáskor próbálkoztak. De ebből mind azért mégiscsak az a kép sejlik föl, mintha - egy, öt, sőt immár kilenc év felkészülési idő ide vagy oda - megint elmaradt volna az alulról építkezés, a helyben beágyazott, hiteles, széles körben elfogadott jelöltek felkutatása. Pedig ideális esetben erre kellett volna épülnie a pártalkunak, nem pedig a nagypolitikai szkanderre. 
Most április eleje van. Május végén az ellenzékiek országos mintán megmérik a pártjaik támogatását. Aztán jön a nyár. És szeptemberben fognak érdemben ráfordulni az önkormányzati választásra? Isten ne adja, de tényleg, hogy akkor kezdjék el reszelgetni, amit most elnagyoltak.
2019.04.09 09:00
Frissítve: 2019.04.09 09:04

Légtekerés

Érdekes performanszokat hoznak ki az emberekből a kerékpáros körversenyek. Egyesek a pálya mellett tapsolnak, mások táblákkal üzennek, van, aki beöltözik mesehősnek vagy politikusnak. Egy korábbi Tour de France szakaszon egy kisvárosban a háztetőre ment fel néhány lakó, lefeküdtek kör alakban, és a lábukkal a levegőben tekertek. Ennek első látásra nincs sok értelme, de mivel a mezőnyt helikopterek kísérik, a közvetítéseknek hála érdekes marketingfogás lett belőle.
De vajon megéri-e (és ha igen, kinek) 7,8 milliárdot fizetni azért, hogy 2020-ban Budapestről rajtoljon a Giro d'Italia? A máskor kitartóan rombolt országimázs javítása és néhány tízezer plusz vendégéjszaka mindig jól jön, de gyanítható, hogy a remélt idegenforgalmi profit – legalábbis részben – a hatalom közelében lévő üzleti körök zsebeit hizlalja majd. Nem véletlen, hogy a kormány nagyon tekert a Grande Partenzáért. Az átlagember viszont a lezárásokon és a felhajtáson kívül sok mindent nem fog észrevenni ebből, ahogy a többség a Red Bull Air Race-ből is a repülők zaját és a lezárást érzékelte. Esetükben a haszon nem értelmezhető.
Az aktív Magyarország (aminek kormánybiztosa is van) szerethető hívószó, ahogy a kerékpározás is, 
de sokszor a reménytelennel határos küldetésre indul az, aki ma Budapesten biciklire ül. Még a Nagykörúton se lehet végigtekerni külön kerékpársávon.
 De ahol van ilyen, ott gyakran siralmas az útburkolat állapota, vagy ha mégsem, akkor – ilyen is létezik – az úttest szélén vezetett sáv egyszer csak megszűnik, ha jön egy buszmegálló, és úgy 15-20 méterrel arrébb folytatódik. A kettő között a biciklis felszívódhat vagy légtekerhet, ahogy kedve tartja. Sőt, egyelőre az is nagy kihívással néz szembe, aki biciklivel akar eljutni a fővárosból a Balatonhoz.
Szép eredmény a Giro budapesti rajtja, de a nagy álmok kergetése helyett vagy mellett nagyon kellene néhány olyan fejlesztés, ami a bicikliseknek (is) jó. Hogy ne kelljen a tetőn tekerni, legfeljebb csak akkor, ha jön a helikopter.
2019.04.18 09:00
Frissítve: 2019.04.18 09:34

Sikertörténet

Az elismerés mindig, mindenkinek jól esik. Hát még ha több ezer kilométeres utazás után arathatja le az ember a babérokat. Nem csoda, hogy a Fidesz alelnöke – képletesen – egy rózsaszín felhőn ülve dicsekedett el a rádióhallgatóknak és a tévénézőknek, mennyi jót hallott hazájáról és pártjáról Chilében. Ahol a középen és attól jobbra elhelyezkedő pártokat tömörítő Nemzetközi Demokrata Unió kétnapos kongresszusán vett részt. 
Novák Katalin nem kertelt és nem szerénykedett. Azt mondta, kollégái sikertörténetnek nevezték azt, ami napjainkban Magyarországon van. Egész pontosan a Fidesz három választási győzelmét, mégpedig mindig kétharmaddal, s nem kevésbé a „stabil gazdasági és politikai helyzetet”. Ami egyébként nem csoda. Bizonyára olyan pártképviselők gratuláltak az alelnöknek, akik talán még életükben nem jártak hazánkban, de esetleg elhitték, amit Novák Katalin mondott nekik, netán tudomásukra jutott Orbán Viktor egynémely helyzetértékelése. Ők tehát azt mondják, amit partnerük hallani szeretne.
Az már más kérdés, hogy ezt a – pártok között megszokott - fényezést valóban tovább kell-e adni. Jó, tudjuk, a Fideszé az ország, a képére formálta, az intézményeket mind elfoglalta. Az is érthető, hogy a folyamatos – és az idei választások előtt tovább erősödő – kampányban szükség van a propagandára. De azért arra tekintettel lehetnének, hogy élnek itt még páran, akik egyáltalán nem sikertörténetként élik meg az utóbbi több mint nyolc évet. Akik szerint a demokrácia nem annyira példamutató, amennyire Novák Katalin és párttársai gondolják. Mi több, a hatalom számára – állítólag – szent konzervatív értékeket sem tartják annyira követendőnek.
A messze távolban persze azt mond az ember, amit akar. Ám meggondolhatná, hogy hazatérve érdemes-e úgy tennie, mintha itt is csak távoli szemlélők élnének.
2019.04.18 09:00
Frissítve: 2019.04.18 09:34