Nagyágyúk vendégségben a BL-negyeddöntőben

Publikálás dátuma
2019.04.10. 11:00
Cristiano Ronaldo az edzésen jól mozgott, van esély a játékára
Fotó: MARCO BERTORELLO / AFP
Eddig a Barcelona, a Manchester United, az Ajax és a Juventus labdarúgócsapatának idénye is sikersztori – de vajon kik álmodhatnak tovább a BL-ben?
Azzal, hogy a José Mourinho vezetésével tavaly decemberig bukdácsoló, ám a karácsony előtt kinevezett vezetőedző, Ole Gunnar Solskjaer irányításával a Manchester United hátrányból fordítva kiejtette a Paris Saint-Germaint a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, igazán komoly feladatot kapott: a negyeddöntőben az a Barcelona vár rá, amely a jelenlegi idényben még nem kapott ki a BL-ben (a spanyol bajnokságban is csupán kétszer). 
A párharc első mérkőzésére szerda este Manchesterben kerül sor (21.00, tv: M4 Sport). A 21 eddigi tétmeccséből 15-öt megnyerő Solskjaer az Old Traffordon egyszer irányíthatta az európai futballidény egyik leglátványosabb feltámadását bemutató Unitedet, mégpedig a PSG elleni első meccsen, melyet 2-0-ra elveszített csapata. A Barcelonát hasonló élmény még nem érte ebben a BL-idényben – a csoportkörből négy győzelemmel és két döntetlennel továbblépő gárda a legjobb 16 között az idegenbeli 0-0 után végül 5-1-el búcsúztatta a Lyont. Ernesto Valverde együttese az Atlético Madrid szombati legyőzése után szinte már spanyol bajnoknak tekinthető, ám ne legyenek kétségeink, a hazai címvédés mellett a BL megnyerése is a célok között szerepel.
A Barcelonához hasonló a másik szerdai párharc, az Ajax–Juventus (21.00, tv: Spíler2) vendégcsapatának helyzete is. Csak idő kérdése, hogy mikor védi meg olasz bajnoki címét a Juventus, amelynek célja ugyancsak a BL-serleg elhódítása. Az előző körben óriási meglepetésre a Real Madridot Spanyolországban 4-1-re legyőző, ezzel a szezon egyik nagy meglepetését szolgáltató Ajax ellen kérdéses a csapatkapitány, Giorgio Chiellini és Cristiano Ronaldo játéka is, habár a portugál játékos esetében Massimiliano Allegri vezetőedző biztos abban, hogy számíthat világklasszisára. Andrea Pirlo, az olasz klub korábbi világbajnok klasszisa mindenesetre nem aggódik a negyeddöntő előtt.
„A mostani szezonban a Juventus és a Manchester City is jobban futballozik a Barcelonánál, szerintem ez a két csapat a BL favoritja" – kezdte a már visszavonult futballista a La Gazzetta dello Sportnak adott interjúban. Hozzátette: a Juventus fizikailag fogja felülmúlni az Ajaxot.

Kocsis-szobor Budapesten

Még az idén átadják az FTC, az Aranycsapat és az FC Barcelona legendás támadóját, Kocsis Sándort ábrázoló szobrot – jelentette be a katalán városban hétfő este Tarlós István, Budapest főpolgármestere. Az alkotás a tervek szerint a Groupama Aréna környékén kap helyet. Az 1954-es labdarúgó-vb gólkirálya az idén lenne 90 éves, ennek apropóján Magyarország barcelonai főkonzulátusának szervezésében Kocsis 90 címmel ünnepségsorozat indult Barcelonában. A nyitóeseményt a barcelonai klubelnök, Josep Maria Bartomeu is megtisztelte jelenlétével.

Szerző

Babos három szettben kikapott Bogotában

Publikálás dátuma
2019.04.10. 08:30

Fotó: VOLKAN FURUNCU / AFP
Babos Tímea három játszmában kikapott a 11. helyen kiemelt spanyol Lara Arruabarrenától, így kiesett a 250 ezer dollár összdíjazású bogotai női tenisztorna első fordulójában.
Az első szettet jól kezdte a magyar játékos, ám 4:1-es vezetésénél az eső közbeszólt: félbe kellett szakítani a meccset. A kényszerszünet után mindkét játékos sokat hibázott, 4:2-t követően előbb Babos, aztán Arruabarrena, majd újra Babos veszítette el szervajátékát. A szett végül rövidítésben dőlt el, 9-7-re a magyar javára.
A második játszmában a világranglistán 106. spanyol villámrajtot vett, az első hat játékból ötöt megnyert, és úgy tűnt, simán egyenlít majd. Babos Tímea viszont összeszedte magát, 5:4-re felzárkózott és adogathatott az 5:5-ért, de ismét riválisa koncentrált jobban, így ő nyerte a szettet.
A harmadik játszmában elmaradtak az izgalmak, mivel Arruabarrena egyértelműen riválisa fölé nőtt, simán hozta a szettet, és ezzel 2 óra 15 perc játék után a meccset is.

Eredmény (a WTA honlapja alapján)

1. forduló (a 16 közé jutásért): Arruabarrena (spanyol, 11.)-Babos 6:7 (7-9), 6:4, 6:1

Szerző

A Tottenham legyőzte a Cityt, nyert a Liverpool

Publikálás dátuma
2019.04.10. 07:18

Fotó: IAN KINGTON / AFP
A Tottenham Hotspur 1-0-ra nyert a vendég Manchester City ellen, a Liverpool pedig 2-0-ás győzelmet aratott kedden.
Kisebb meglepetésre a Tottenham Hotspur várhatja kedvezőbb helyzetből a labdarúgó Bajnokok Ligája angol negyeddöntőjének visszavágóját, miután 1-0-ra legyőzte a vendég Manchester Cityt. Londonban, a Tottenham új stadionjában a manchesteriek kezdtek aktívabban, letámadással nehezítették a hazaiak labdakihozatalait, és ezzel többször kellemetlen helyzetbe hozták a Tottenham játékosait. A fölény 10 percig meddő volt, majd Raheem Sterling indult meg a bal oldalról középre, s 16 méterről leadott lövésébe Danny Rose vetődött bele, ám – amint az a videózás után kiderült – kézzel blokkolt. Björn Kuipers büntetőt ítélt, Sergio Agüero viszont nem élt a lehetőséggel, a kapu bal oldalát célozta meg, de félmagas lövését Hugo Lloris kapus hárította. A kihagyott 11-es után kissé zavartnak tűnt a vendégcsapat, s a félidő hátralévő részében a Tottenham játszott veszélyesebben, viszont csak helyzetekig jutott, gólt nem tudott szerezni. A második játékrész elején lüktető volt a játék, mindkét oldalon adódtak helyzetek, tíz percet követően viszont mindkét csapat visszavett a tempóból. Egészen az utolsó negyedóráig eseménytelenül teltek a percek, majd a manchesteriek kerültek fölénybe, mégis a hazaiak szereztek gólt. Eriksen passzolt a vendégvédelem mögé a tizenhatos jobb oldalán berobbanó Szonhoz, aki pontatlanul vette át a labdát, de még az alapvonalon megállította, majd befelé tolta, s ballal laposan a kapuba lőtt. A hajrában Josep Guardiola együttese mindent megtett az egyenlítésért, de a Tottenham jól védekezett, s megőrizte kapuját a góltól.
A tavalyi döntős Liverpool esélyeshez méltóan kezdte az FC Porto elleni találkozót, melynek már az ötödik percében gólt szerzett Naby Keita megpattanó lövésével. A folytatásban is Jürgen Klopp csapata játszott fölényben, s a félidő közepén egy szép támadás végén Firmino növelte az előnyt.
A második játékrészben a portugál gárda veszélyesebben futballozott, több lehetősége is volt a szépítésre, de ezekkel nem tudott élni, így nagyon nehéz helyzetbe került a jövő heti portói visszavágóra.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzések:

Tottenham Hotspur (angol)–Manchester City (angol) 1-0 (0-0) gól: Szon (78.) FC Liverpool (angol)–FC Porto (portugál) 2-0 (2-0) gól: Keita (5.), Firmino (26.) A visszavágókat jövő szerdán rendezik. 

Szerző