Nyomokban etikus orvosok

Sajátos, retro változatban jelent meg az orvosi etika, egyenesen a 70-es évekből abban az interjúban, amelyet dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke adott a Magyar Hangnak. Majdhogynem a "szocialista erkölcsre" hivatkozott, miközben az - 1950-es évektől jegyzett - hálapénzről és a kamara küldetéséről nyilatkozott. A témát már 1972-es egészségügyi törvény is felhozta, és ezt az örökséget kapta meg a Magyar Orvosi Kamara. Csak épp nem vette észre, hogy közben eljárt az idő.
A 90. §. kimondta, hogy az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének orvosetikai bizottságai őrködnek az orvosi hivatás tisztasága felett. Senki sem tudta, hogy miként keveredett bele az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete abba a helyzetbe, hogy alkalmazza a szocialista erkölcs szabályait az orvosokra nézve. A törvény szerint a „paraszolvencia sérti az ingyenesség elvét és a szocialista etikát”. Persze hogy pontosan mi a szocialista etika, és mit kell érteni ingyenesség alatt, nem tudta senki.
Ehhez a rendszerhez hasonlít zavarosságában a kamarai elnök nyilatkozata: „Ha a beteg a kezelés után meggyógyul, és háláját ki óhajtja fejezni, az nem bűncselekmény, hanem hálapénz.” 
A korszerű orvosetikának, a hatályos törvénynek erről más a nézete.

A közfinanszírozott ellátásban az orvosnak a biztosítóval van szerződése , a munkáltatóján keresztül. Mi több, a jatt elfogadásának tiltását a jelenleg hatályos kamarai etikai kódex is tartalmazza, de a jelek szerint ezt az elnök nem olvasta. Szerinte: „A tiltást addig nem rögzíthetjük a kamarai kódexben, amíg a bérek nincsenek rendezve.” És vajon mi alapján szemezgetnek a kuncsaftok között? Micsoda etikai kódex az, ami alapból diszkriminál?
Az elnöki emlékezet máshol sem pontos: „ha egy orvosról kiderül, hogy korrupt, arra a legszigorúbb etikai szigorral sújt le a kamara.” Hogy melyik, azt nem tudom, mert a MOK etikai bizottsága pont nem. Emlékezzünk csak a veszprémi, jattot kizsaroló onkológus doktor ügyében folytatott nyámmogó eljárásra. 
A kamara a munkatársakkal kapcsolatos „etikus” magatartásra is mutatott már példát, az ajkai orvos által megvert és bántalmazott ápolónő ügye esetében, amelyet az ősszel várólistára tettek. Négy hónapba került, hogy megrovással lezárják. Ezt a büntetést kapta az orvos azért, mert emberi méltóságában megalázta, ütlegelte, székestül felrúgta az egészségügyi szakdolgozót a véradók szeme láttára. Ennyit ér az ápolói munka a MOK szemében?  
A hatalmat Éger nem engedi megkérdőjelezni. Regnálása alatt megtanulta: az egypártrendszer nem tűr meg semmilyen nyílt pluralizmust, és ebben a MOK vezetése élen jár. Állítja: „A hierarchiára alapvetően szakmai alapon van szükség”. Azért, hogy a főorvosnak hatalma legyen a „kiárusítható ágyak” felett? Hogy ne csak a szüléseknek legyen tarifájuk? Tudjuk jól, már az idős szülőt is lehet jattért „lepasszolni.” A családorvosok elöregedése sem mai ügy. Kinek lett volna érdeke a területet fiatalítani? Az orvosi protokollok leírásával sem kellene a Jóistenre várni, hogy a kiterjesztett hatáskörű ápolóknak helyet lehessen benne szorítani. A munka elsunnyogása kinek kedvez?
Minden orvos fut a pénze után, a magánba. A kormány hozzányúlt a várólistákhoz, csak hogy kitakarítsa a hálapénz okozta betegmozgást a kockásfüzetből. A várólistás beteg meg vándorol. Ha jattal nem boldogul a kockás füzet egyik oszlopában, hát megy a magánegészségügybe, tovább srófolni ott az árakat. 
Észre sem veszi, hogy amit az államiban csináltak vele, az disznóság, de ami a magánban folyik, ugyanaz. Orvosbárók országa ott is, itt is.

Most már a magánban is megtanítják, mit nem kell elmondani a betegnek. Hány magánintézmény meri a teljes műtéti betegtájékoztatót az oldalára kirakni? Milyen az etikus magánellátás? Ki mondta meg, hol van a felelősség határa az ellátásban? Nincs szabályozva a magán és a közfinanszírozott rendszer szétválasztása. Ezeknek nincs szervezeti Etikai Kódexük, sőt a Kamarának sincs saját belső szervezetére vonatkozó Etikai Kódexe, hogy az összeférhetetlenséget az etikai bizottsági tagok között szabályozzák. De minden közösség olyan szakmai érdekképviseletet kap, amilyenre igénye van. Ha sóhivatalt akar, akkor az van!  
Nem lehetne, legalább nyomokban erkölcsi kérdésekkel foglalkozni? Válaszolni például dr. Imre József orvos-etikus kérdésére: „Szabad-e több hálóval halászni, míg mások csak eggyel teszik?” Mi a tisztességes jólét, és mi a harácsolás? Vagy a szűkös és lealázó megélhetés? Társadalmi alkut kötni csak ezután lehet.
A hálapénz megszüntetésének módja: a hierarchiát kell megszüntetni! Ki kell venni az egymásba fonódó pozícióban lévők kezéből a döntés és az elosztás feletti hatalmat. Az elnököt nem érdekli, hogy "a betegek értékítéletében legalább annyira fontos és meghatározó az egészségügyi ellátás embersége, mint a szakmai hozzáértés.” (Blasszauer Béla) Udvartartása azt sem tudja, hogy a „1001 orvos hálapénz nélkül” csoport, a rezidensek harca, az Újratervezés nevű szerveződés csak egy folyamat kezdete. Legalább valakik nyomják a vészcsengőt!
Frissítve: 2019.04.10. 09:22

Az igazi hét pont

Öt éve még volt program. Hivatalosan az országgyűlési választásra szólt, de mivel az európai parlamenti voksolásra sem készült másik, valószínűleg arra is érvényes (volt): „Csalódást fogok okozni önöknek, mert a mi programunk egyetlen szóban foglalható össze, s ez úgy hangzik: folytatjuk. Szerényebben fogalmazva: folytatni szeretnénk.” (Érdemes az eredeti Facebook-bejegyzés alatt a képet is megnézni – Orbán Viktor saját oldala, tehát nyilvánvalóan az ő jóváhagyásával került oda a fotó, nem valami ellenzéki lap galád képszerkesztőjének a tréfája. Az arcára van írva minden.) 
2019-ből visszanézve bizonyos értelemben tényleg csalódást okozott: nem a tartalom maradt változatlan, hanem az irány. 2014-ben ez még egy másik ország volt, relatíve szabad médiával (az Origo elfoglalása, a megyei lapok bekebelezése és a Népszabadság bezárása előtt járunk), fékként-ellensúlyként működő Simicska Lajossal, az EPP-ben a jó fiú szerepét eljátszani próbáló Fidesszel, a Soros-Brüsszel-migránsok apokalipszis leghalványabb jele nélkül. A matematikához értők szerint két pont egyértelműen meghatároz egy egyenest – ha a 2014-et és 2019-et összekötő egyenesre rámérjük a 2024-es évet, viszonylag pontosan látni fogjuk, hol tart majd az ország a következő EP-választás idején. Másképp fogalmazva: az Orbán-pártnak tényleg van egy 7 pontból álló választási programja. Nem kampányolnak vele, de a tetteikből meg a mozgásukból kikövetkeztethető, hogy mire fogják felhasználni a május 26-án rájuk adott szavazatokat. Merthogy használni fogják (azért kérik), és olyan naiv ember nem sok lehet az országban, aki elhiszi, hogy a következő EP-ciklus csak a migrációról fog szólni. Lássuk tehát az igazi 7 pontot.
1. Mostantól a kormányt az EU-ból hivatalosan is csak az európai adófizetők pénze érdekli: mindent annak fognak alárendelni, hogy az ingyenpénzből, amíg még lehet, minél több, szabadon elkölthető forrást szerezzenek.
2. Az EU-támogatások kétharmada jelenleg is a Mészáros-Tiborcz-Garancsi (stb.) érdekkörben tűnik el, az agrárpénzek felét 12 baráti oligarcha nyeli le. Ez az arány tovább fog torzulni: az Orbán-sleppnek több, az országnak még kevesebb jut.
3. Nem lesz itt semmiféle Európai Ügyészség: bármilyen konfliktust, áldozatot (az ország kárára) bevállalnak azért, hogy az EU ne tudja ellenőrizni a pénzlenyúlást. 
4. A csetepaté elé oda lesz tolva paravánul a migránsozás: látszólag a magyar Magyarországért megy majd a harc, valójában a lopás szabadságáért és a felelősségre vonás elkerüléséért. 
5. Az EP-választások után Orbánékat ki fogják rakni (formálisan kilépnek) az EPP-ből. Ezzel a Fidesz elveszíti uniós befolyását, az EU zombipártjai közé kerül. Használni már nem tud az országnak, ártani viszont rengeteget – minél több a mandátuma, annál többet. 
6. Ahogy távolodunk Brüsszeltől, úgy közeledünk majd Moszkvához és Pekinghez.
7. A 2024-es EP-választást Magyarországon már nem fogják megtartani.
Aki „Orbán Viktor programját támogatja”, valójában erre szavaz. Azért szólunk most, mert utólag már nehéz lesz változtatni rajta.
Frissítve: 2019.04.09. 09:02

Kissé elnagyolt

Az, hogy a pesti Erzsébetvárosban például a baloldali pártoknak nem sikerült eleget tenniük a helyi közéletben aktív közönség egyetlen artikulált kívánságának, lehetne akár véletlen is. 
Elvégre bizonyára nem hallatszott el a tárgyalóasztalig, hogy két éve visszatérően mantrázzák: nem csoda, hogy a kerület fideszes polgármestere magasról tesz minden helyi érdekre, lett légyen szó a Ligetről vagy a bulinegyeddé züllött régi pesti zsidónegyedről, hiszen ő Budán lakik, ott meg van fa is és csend is. Mindenesetre az, hogy a kerületben élők kívánságával szembemenve, miközben támadhatatlan múltú helyi jelöltből is erős a kínálat, épp egy olyan ellenzéki politikust sikerült megnevezni polgármester aspiránsként, aki az elmúlt öt évet - nem kétséges: szorgalmas és jó munkával - történetesen Brüsszelben töltötte, azért keltett némi meglepetést a Nagykörút két oldalán.
Mondom mindez lehetne véletlen. Miként az is, hogy Ferencvárosban labdába sem látszik rúgni a helyi összefonódások ellen Jeanne d'Arcként küzdő ellenzéki képviselő asszony, vagy hogy a kerületek élére pályázók között számosan egész más városrészben tűnnek most fel, mint ahol például az országgyűlési választáskor próbálkoztak. De ebből mind azért mégiscsak az a kép sejlik föl, mintha - egy, öt, sőt immár kilenc év felkészülési idő ide vagy oda - megint elmaradt volna az alulról építkezés, a helyben beágyazott, hiteles, széles körben elfogadott jelöltek felkutatása. Pedig ideális esetben erre kellett volna épülnie a pártalkunak, nem pedig a nagypolitikai szkanderre. 
Most április eleje van. Május végén az ellenzékiek országos mintán megmérik a pártjaik támogatását. Aztán jön a nyár. És szeptemberben fognak érdemben ráfordulni az önkormányzati választásra? Isten ne adja, de tényleg, hogy akkor kezdjék el reszelgetni, amit most elnagyoltak.
Szerző
N. Kósa Judit
Frissítve: 2019.04.09. 09:04