szakszervezet;EP-választás;

2019-04-10 13:24:07

A dolgozók jogairól is szól az EP szavazás

Igazságosabb Európát a munkavállalóknak címmel megjelent az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) programja a májusi európai parlamenti választásokra.

A dokumentum 23 pontban összegzi azokat a dolgozókat érintő kérdéseket, amelyekre komoly befolyása lehet a szavazás végeredményének. A szövetség 38 ország 90 szakszervezetének 45 millió munkavállalóját képviselve arra hívja fel a tagságot, hogy azokra a pártokra szavazzanak minden országban, amelyek támogatják az érdekvédők követeléseit a szociális párbeszéd megerősítésére, egy igazságosabb és demokratikusabb unió létrehozására.

A dokumentum emlékeztet rá, hogy a gazdasági válságból csak lassan kilábaló országokban sok ember bére még ma is kevesebbet ér, mint egy évtizeddel ezelőtt, nő az egyenlőtlenség, nincsenek biztonságban a munkahelyek, alacsonyak a bérek, a szabályozatlan globalizáció és a migrációval kapcsolatban kialakult eltérő álláspontok miatt az Európai Uniót a munkavállalók, a fiatalok és a nyugdíjasok tömegei rosszabb helynek érzik, mint 2008 előtt. Az ESZSZ szerint mindez segíti a nacionalista, Európa-ellenes és szélsőjobboldali erők megerősödését, pedig ez az irány nem hoz megoldást a gondokra.

A szélsőségesek a demokráciát veszélyeztetik – figyelmeztet az Európai Szakszervezeti Szövetség választási felhívása, hozzátéve, hogy a demokrácia nem merülhet ki a szavazás jogában, valódi részvételt kell jelentsen a társadalmi és munkahelyi döntésekben. Ez megfelelő szociális párbeszédet és hatékony kollektív alkut feltételez mind országos, mind ágazati, mind pedig helyi szinten. A szociális jogokat a gazdaságiak elé kell helyezni, mert a növekedést úgy kell felgyorsítani, hogy az minden munkavállaló javát szolgálja – érvel a választási felhívás. Az eszközök között felsorolja a progresszív adórendszert, a bérszakadékot leküzdő béremeléseket, az azonos értékű munka egységes, földrajzi, ágazati és nemek szerinti megkülönböztetések nélküli megfizetését. Fontos, hogy a dolgozók kapjanak beleszólást a vállalatok terveibe, a nem hagyományos formákban foglalkoztatottak is kapjanak lehetőséget a szakszervezetekhez való csatlakozásra, a kollektív alkuban való részvételre.

Az Európai Szakszervezeti Szövetség a tagságát választási részvételre biztatja azért is, hogy mert a megfelelő oktatástól a tisztességes munkakörülményekig és bérekig terjedő szociális jogok rendszerét újra kell építeni a tagországokban, beleértve a bevándorlók integrációját és az unión belüli egységes és igazságos mobilitást is.