Kúria: Bayernek fizetnie kell, nem nevezheti gecinek Vonát

Publikálás dátuma
2019.04.10. 13:33

Fotó: Népszava
A „szarkupac” és a „geci” elnevezés nem politikai vita része, hanem öncélú gyalázkodás – állapította meg a háromtagú testület. A fideszes Bayernek bocsánatot is kell kérnie a Jobbik korábbi elnökétől.
Szerdán ítéletet hirdetett a Kúria Vona Gábor és Bayer Zsolt személyiségi jog megsértése miatt indított ügyében. A bíróság helybenhagyta a másodfokú, jogerős ítéletet, amely szerint a kormánypárti publicistának 300 ezer forint sérelemdíj (plusz perköltség) megfizetése mellett nyilvánosan bocsánatot kell kérnie a Jobbik korábbi elnökétől, akit 2016 decemberében a blogján gecinek és szarnak nevezett. A döntés ellen fellebbezésnek és további felülvizsgálatnak nincs helye – írja az esetről beszámoló Index.  Az ügyben eljáró tanács (tagjai: Baka András tanácselnök, Pataki Árpád bírói előadó, valamint Kovács Zsuzsanna bíró) szerint az „öncélú gyalázkodás és megalázás” nem élvezi a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő alkotmányos védelmet. A döntés ismertetésekor Baka elmondta, hogy 
külföldön is vannak kemény hangvételű politikai viták, de példátlan a magyar közbeszéd szintje, ahol valaki gecinek, szarnak nevezi vitapartnerét

Érvelése szerint bizonyos rétegeken kívül ezeknek a kifejezéseknek a használata nem elfogadható személyekre, Bayernek pedig meghatározó szerepe lehet a közbeszéd szintjének emelésében vagy züllesztésében. Az ítélőtábla másodfokú, most helybenhagyott ítélete szerint a sértés és lealázás szándéka még közszereplővel szemben sem megengedett. Az pedig, hogy mások is illetnek ilyen kifejezésekkel embereket, még nem teszi jogszerűvé Bayer magatartását.  

A G-nap után belefér, nem?

A publicista ügyvédje a másodfokú ítélet után felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához, azt kérve, hogy helyezzék hatályon kívül az ítéletet. Bayerék három állításra építették érvelésüket: • a G-nap óta (ekkor nevezte Simicska Lajos gecinek Orbán Viktor miniszterelnököt) a geci kifejezés szállóigévé vált a politikai közbeszédben, a bíróságok pedig nem hagyhatják figyelmen kívül a közbeszéd aktuális szintjét; • ellenzéki pártok és tüntetők O1G feliratú transzparensekkel vonulnak az utcán, az CEU-s tüntetéseken pedig Áder Jánost is bajszos szarnak nevezték; • Bayer a geci és szar kifejezésekkel nem dehumanizálni akarta Vonát, hanem a politikáját illette kritikával. Összességében Bayerék szerint a sérelmezett kifejezések elvesztették eredeti jelentésüket, és többletjelentéssel bírnak, ezért nem lehet szó arról, hogy a publicista emberi minőségében akarta volna megalázni a politikust. Azt is kifogásolták, hogy Vonáék szerint a blogbejegyzés miatt sérelem érte a politikust. Mint Bayer ügyvédje mondta: „Nehezen tudom elképzelni, hogy a bejegyzés álmatlan éjszakákat okozott volna a miniszterelnök-jelöltnek.” 
A Kúriát azonban nem hatotta meg a védő érvelése, Bayernek fizetnie kell. 

Orbánt védve gyalázkodott

Az Index a döntés kapcsán felidézi az előzményeket is: a 2016. októberi kvótanépszavazás után Vona lemondásra szólította fel Orbánt egy Facebook-bejegyzésben. Vona akkor arról írt, hogy érvénytelen népszavazás után David Cameron, brit és Matteo Renzi, olasz kormányfő is lemondott a hazájában. Bayer – az 5-ös számú fideszes párttagkönyv büszke tulajdonosa – erre válaszul nevezte gecinek és szarkupacnak a politikust. A Fővárosi Törvényszék első fokon Vonának adott igazat 2017 nyarán. Eszerint a politikusnak a geci minősítést el kell viselnie, a szarkupac azonban már nem fért bele. A másodfokú ítélet annyiban változtatott, hogy a geci kifejezés sem megengedhető.  A publicista 2018. január végén közzétett egy bocsánatkérést a blogján. „Vona! Bocsánatot kérek tőled! Őszintén! Ugyanis a geci és a szar a te esetedben a valóság jelentős elferdítése, pozitív irányba! Bocsásd meg nekem, hogy egy tétova pillanatomban túlértékeltelek!” – írta Bayer.  
Szerző
Frissítve: 2019.04.10. 14:21

Megvan Andy Vajna utódja az Est Mediánál

Publikálás dátuma
2019.04.10. 13:32

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
A médiacég nevét és a teljes vezetését is lecserélik.
Tremmel Zoltán vette meg Andy Vajna pakettjét az Est Mediában – írja a napi.hu.  A portál szerint Tremmel megvásárolta az "AV Investments" Befektetési Kft. 100 százalékos leányvállalatát, a Dynamopest Kft.-t, amelyen keresztül Vajna tulajdonos volt a cégben. A jogügylettel Tremmel öt százalékot meghaladó mértékű befolyást szerzett a cégben. A portál szerint az igazgatóság jelenlegi tagjait, Kovács Pétert, Faragó Janát és Bencze Györgyöt visszahívják, és leköszönnek a felügyelőbizottság és az audit bizottság jelenlegi tagjai is. Az április utolsó napjára tervezett közgyűlésig terjesztik elő az új névsort. A napirendi pontok között van a cég átnevezése is, ám az új névről szintén nincs még konkrét információ. Mint írják, Tremmel számos szálon kötődik az elhunyt producerhez. Ő lett Vajna halála után a TV2 csoportot tulajdonló Magyar Broadcasting Zrt. ügyvezetője, igazgatósági tag a Vajnához köthető Las Vegas Casino Zrt.-ben, emellett a TV2-közeli IKO-csoportban is több tisztséget ellát. 
Szerző
Témák
Andy Vajna

A dolgozók jogairól is szól az EP szavazás

Publikálás dátuma
2019.04.10. 13:24

Fotó: Maciej Luczniewski / AFP
Igazságosabb Európát a munkavállalóknak címmel megjelent az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) programja a májusi európai parlamenti választásokra.
A dokumentum 23 pontban összegzi azokat a dolgozókat érintő kérdéseket, amelyekre komoly befolyása lehet a szavazás végeredményének. A szövetség 38 ország 90 szakszervezetének 45 millió munkavállalóját képviselve arra hívja fel a tagságot, hogy azokra a pártokra szavazzanak minden országban, amelyek támogatják az érdekvédők követeléseit a szociális párbeszéd megerősítésére, egy igazságosabb és demokratikusabb unió létrehozására. A dokumentum emlékeztet rá, hogy a gazdasági válságból csak lassan kilábaló országokban sok ember bére még ma is kevesebbet ér, mint egy évtizeddel ezelőtt, nő az egyenlőtlenség, nincsenek biztonságban a munkahelyek, alacsonyak a bérek, a szabályozatlan globalizáció és a migrációval kapcsolatban kialakult eltérő álláspontok miatt az Európai Uniót a munkavállalók, a fiatalok és a nyugdíjasok tömegei rosszabb helynek érzik, mint 2008 előtt. Az ESZSZ szerint mindez segíti a nacionalista, Európa-ellenes és szélsőjobboldali erők megerősödését, pedig ez az irány nem hoz megoldást a gondokra. A szélsőségesek a demokráciát veszélyeztetik – figyelmeztet az Európai Szakszervezeti Szövetség választási felhívása, hozzátéve, hogy a demokrácia nem merülhet ki a szavazás jogában, valódi részvételt kell jelentsen a társadalmi és munkahelyi döntésekben. Ez megfelelő szociális párbeszédet és hatékony kollektív alkut feltételez mind országos, mind ágazati, mind pedig helyi szinten. A szociális jogokat a gazdaságiak elé kell helyezni, mert a növekedést úgy kell felgyorsítani, hogy az minden munkavállaló javát szolgálja – érvel a választási felhívás. Az eszközök között felsorolja a progresszív adórendszert, a bérszakadékot leküzdő béremeléseket, az azonos értékű munka egységes, földrajzi, ágazati és nemek szerinti megkülönböztetések nélküli megfizetését. Fontos, hogy a dolgozók kapjanak beleszólást a vállalatok terveibe, a nem hagyományos formákban foglalkoztatottak is kapjanak lehetőséget a szakszervezetekhez való csatlakozásra, a kollektív alkuban való részvételre. Az Európai Szakszervezeti Szövetség a tagságát választási részvételre biztatja azért is, hogy mert a megfelelő oktatástól a tisztességes munkakörülményekig és bérekig terjedő szociális jogok rendszerét újra kell építeni a tagországokban, beleértve a bevándorlók integrációját és az unión belüli egységes és igazságos mobilitást is.