Versek tiszta forrásánál – a költészet napját ünnepeljük

Arany János, Kassák Lajos, Kosztolányi Dezső, Eduard Mörike és Nemes Nagy Ágnes a Népszava ünnepi összeállításában.

Immár 55 éve ünnepeljük a magyar költészet napját április 11-én, József Attila születésnapján. 1964-ben Ferenczy Noémi gobelin-tervének kék alapból kiemelkedő terrakotta Múzsájával hirdették oszlopokon, villamosokon és buszokon az első, különleges alkalmat, amely azóta hagyománnyá vált. Ilyenkor hivatalos állami megemlékezések, irodalmi estek, költőversenyek zajlanak, kultúrházi pódiumok és iskolai színpadok adnak helyet szavalóversenyeknek, közterek perceit színesítő flashmoboknak, de készült már tizennégy magyar költő szonettkoszorúja is Weöres Sándor Hála-áldozat című szonettjének két-két megadott sorából.

Sokunk közösségi oldalait ma közeli és távoli ismerősök kedvenc versei lepik el, kizökkentve olvasóikat a hétköznapok valóságának fogságából. Tavaly ebből szemezgettünk, idén a hazai kulturális élet öt meghatározó szereplőjét kérdeztük arról, hogy melyik a kedvenc verse. Volt, aki német művet választott, és volt, aki nem azt a költőt említette, akit evidensnek gondolnánk, de Bukta Imre, Divinyi Réka, Fischer Iván, Jordán Tamás és Juhász Anna is megkísérelte a lehetetlent: kiválasztani egyet a tengernyi kínálatból.

Bukta Imre Munkácsy Mihály-díjas képzőművész

Kassák Lajos: A forrásnál

Ami fiatalon megérinti az embert, az gyakorta sokkal inkább beleég a lelkébe, mint az, amivel negyven-ötvenéves korában találkozik. Nekem ilyen Kassák Lajos (1887–1967) A forrásnál című verse, amit tizenhét-tizennyolc éves koromban ismertem meg. Nem avantgárd vers, nagyon letisztult, tiszta gondolatokkal. „Valaminek a keresése, ami nincs. Érzem, itt valahol csobog a tiszta forrás.” Mostanában is többször emlegettem.

Divinyi Réka Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró, a Filmszakmai Döntőbizottság tagja

Arany János: Vörös Rébék

Soha nem értettem igazán, Arany János (1817–1882) miért nem kamatoztatta színműíróként is kivételes tehetségét. Vándorszínész múltja és drámafordításai azt bizonyítják, vonzódott a színházhoz, balladái pedig erős drámai érzékről tanúskodnak. Ő lehetett volna a magyar Shakespeare. Egyik kedvencem tőle a Vörös rébék, melyben annyi feszültséggel, balsejtelemmel és olyan erős képekkel, már-már filmszerűen meséli el Pörge Dani tragédiáját, hogy szinte egy misztikus thriller pereg a szemünk előtt.

Fischer Iván Kossuth-díjas karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar alapítója, zeneigazgatója Eduard Mörike: Gesang Weylas

Kedvenc versem Eduard Mörike (1804–1875) költeménye, a Gesang Weylas (Weyla dala). Sajnos nincs tökéletes magyar fordítása, de nem baj, ezért a versért érdemes megtanulni németül.

Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész, József Attila: Szabad ötletek jegyzéke című önálló estjével évtizedek óta járja az országot, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség

Bizonyára sokan azt gondolnák, hogy kedvencként valamelyik József Attila verset nevezem, én mégis Kosztolányi Dezső (1885–1936) Hajnali részegségét választom. Látszólag rendkívül egyszerű a története. Valaki nem tud elaludni, kinéz az ablakon és egy bált vizionál maga elé. Ám Kosztolányi ezt megrendítően szépen írta meg, így egy nagy hatású történetté vált. Olyan, mint egy mai stand-up, nem véletlenül szerepel a stand-up estemen és igyekszem a műfaj szellemében előadni.

Juhász Anna irodalomszervező, Juhász Ferenc költő lánya

Nemes Nagy Ágnes: A szomj

Olvasó ember vagyok, így nincs kedvenc versem, hanem időszakok vannak: ki érint meg leginkább, kinek a könyvét forgatom a legtöbbet, ki mondd épp most sokat. Édesapámat, Juhász Ferencet sokat olvasom, ő tanít. Akit most választok, Nemes Nagy Ágnes (1922–1991), egy jó ideje az ő költészete áll hozzám közel. A szomj sorai tele vannak vággyal, szeméremmel és kitárulkozással, beszéddel és hallgatással, szerelemmel és magánnyal.