Szudán;

2019-04-11 12:04:48

Lemondott a szudáni elnök

Lemondott Omar el-Besír szudáni elnök csütörtökön. A bejelentés után nem sokkal hírügynökségi értesülések szerint megkezdődtek a konzultációk egy átmeneti tanács megalakításáról.

Egyes források úgy tudják, hogy katonai hatalomátvétel volt - írja az Euronews.

A helyzetet a gazdasági miniszter egyik dubai tv-nek adott nyilatkozata sem tisztázta. Ádel Mahdzsúb Huszein azt mondta: "konzultációk folynak egy katonai tanács megalakításáról, amely átvenné a hatalmat, miután Besír elnök lemondott."

Meg nem erősített értesülések szerint az elnök közeli embereit már letartóztattak.

A szudáni állami tévé és rádió reggel azt a hírt közölte, hogy a hadsereg fontos bejelentésre készül. Azóta a TV és a rádió is katonai zenét sugároz.

Az utcákon egyre több a katona és egyre több a békés demonstráló is.

A szudáni elnök 30 éven át volt hivatalban azután, hogy 1989-ben katonai puccsal megszerezte a hatalmat.