Megyer: pici zsákfalu a sümegi járásban. Az egyutcás települést dombok ölelik körül, határában patak folyik, gyönyörű vidék, a béke szigete. Mielőtt Dávid tanyát vert itt, tizenketten lakták, most tizenkilencen, a legfiatalabb kéthetes.
Az önkormányzat előtt álmos puli sütkérezik. Az épület valaha hagyományos parasztház lehetett, szépen kicsinosították, hibátlan a festés, a cseréptető, az ajtókon függő vendégváró koszorúk. Dávid futólépésben érkezik, közben telefonál, felénk integet – sodró lendülete azonnal magával ragad. Egyedi figura, szokatlan életúttal. Szülei 1972-ben „elfelejtettek visszajönni” Németországból, ő ott született, ott nőtt fel.
Nyomot hagyni a világban
„Azért jöttem haza Magyarországra, mert identitáshiányban szenvedtem. Huszonegy évesen egy hátizsákos túrán elvetődtem az egri Várnapokra, álltam a vásári forgatagban, hallgattam a népzenét, néztem a színpadon a néptáncot, és egyszer csak ráébredtem, hogy magyar vagyok. Úgyhogy befejeztem Németországban a közgazdasági egyetemet, és a diploma után áttelepültem Budapestre” – mondja.
Tíz évig környezetvédelmi berendezések vezérléstechnikáját fejlesztette, forgalmazta. Édesapja máig ezzel foglalkozik Németországban. Dávid itthon felfuttatta a családi vállalkozást, a csúcsponton 37 embernek adott munkát. De sok volt a tíz év, belefáradt. Ekkor jött a következő kanyar. Kedvenc hobbija a vadászat, szeret főzni, főként vadételeket, ezért akkori élettársa titokban benevezte a Konyhafőnök című műsorba. Eljutott a döntőig, ezzel celeb lett, egyre több főzős rendezvényre hívták. Sümegre egy helyi borász invitálta zsűrizni. Összebarátkoztak, gyakran találkoztak, s a borász örökösen Megyerről mesélt. Így tudta meg, hogy az elnéptelenedő községet egy évtizede fölkarolta a budapesti Pájer Kristóf, aki meghirdette, hogy kibérelhető a falu, az alpolgármesterség, sőt az utolsó tehén is. A hírből 2015-ben médiaszenzáció lett, de nem jött be a számítás. „Kristóf hosszú évekig Budakesziről irányította Megyert, három éve pedig Angliából. Ő is látta, hogy ez így nem jó, nem lehet egy falut távvezérléssel működtetni. Ahhoz, hogy menjenek a dolgok, itt kell lenni. Én tavaly nyáron beragadtam egy dugóba, ettől egyszeriben megutáltam Budapestet. Augusztusban házat vettem Megyeren és ideköltöztem. Nem félek a munkától, a centi és a kesztyű mindig velem van – fordítja ki zsebeit igazolásul. – Amikor idejöttem, itt dzsungel volt. Három hónap alatt rendbe tettem.”
Dávid szerint Megyer a kiaknázatlan lehetőségek tárháza. Hét vendégházukban egyszerre 52 főt tudnak fogadni, s ha ezek működnek, minden működik. Jó marketing kell, megfelelő személy vezényletével, és neki is van reklámértéke, ide tud hozni csoportokat, rendezvényeket. A vendégházakat karban kell tartani, a fűtési rendszer cserére szorul. A divatos, de gyenge teljesítményt nyújtó kályhák helyett visszatérnek a rakott cserépkályhákhoz, illetve a régi vaskályhákhoz. Kocsmájuk már van, májusban nyílik egy kisebb bisztró is. A távlati terv az, hogy önellátó településsé váljanak. A vendégházak körül rengeteg a gyümölcsfa, ezeket eddig senki nem gondozta. Idén hasznosítási szerződést kötöttek a tulajdonosokkal, a termésből házi lekvárok, befőttek készülnek majd. Hozzákezdtek a konyhakerthez, hamarosan lesznek rackáik, mangalicáik, baromfiudvaruk. Ezért már érdemes nyolc közmunkást foglalkoztatni.
„Tavaly 12 esküvőt rendeztünk, idén 16-ot fogunk. Jönnek hozzánk romantikázni vágyó párok, túrázni szerető családok, csoporttréningeket is szerveznek ide – folytatja. – Én szerény ember vagyok, nincsenek nagy álmaim. Nem hiányzik a sportautó, a karib-tengeri út. Hallgatom a csendet, élvezem a madárcsicsergést – ez nekem többet ér bármi másnál. De arra mindig vágytam, hogy nyomot hagyjak magam után, és úgy érzem, Megyeren ezt megtehetem.”
Nem vágynak városba
Meg akartam tudni, vajon mit szólnak a helyiek a falu felélesztési kísérletéhez? Nem volt könnyű, ugyanis készült Megyerről egy írás, amiből sajtóper lett. Mindenütt bizalmatlanságba ütköztem, csupán néhány embert sikerült szóra bírni.
Osváth Dániel három felnőtt fiával él egy rozoga házban. Arca olyan, mint az aszály sújtotta föld – csupa mély barázda. Fiatal korától a falu lakója, kétéves volt a kislánya, amikor elhagyta az asszony, öt gyereket nevelt fel egyedül. „Az élet alapja a család. Nem így terveztem, örök életre esküdtem, de nem úgy sikerült. Egyszer próbálkoztam új asszonnyal, főleg a gyerekek miatt, de kivételezett a saját fiával, nem főzött, nem takarított, hát elküldtem. Többé nem kísérleteztem, mert akit egyszer-kétszer megcsíp a kígyó, fél a gyíktól is. A téesz idejében minden jó volt. Akkoriban nyolcvan főt számlált Megyer, mindegyik házban laktak, a gyerekek a Marcalban fürödtek, volt sárcsata, sivalkodás, vidámság. Az emberek összejártak, esténként kiültek a ház elé beszélgetni – lehetett hosszú távra tervezni. Most napról napra élek. A lányom és egy fiam már elköltözött, nem sokat tudok róluk. Egyik fiam rokkant, mióta a szomszéd községben majdnem elütötte egy autó, ki se engedem a házból. A másik kettő dolgozik, de alig tudnak valamit hazaadni. 86 ezer a nyugdíjam, mire mindent kifizetek, marad is meg nem is” – meséli.
Hetvennégy éves, de a földet még műveli. Ha jön a kikelet, nem bír magával. A zöldséget már elvetette, nem tudja, mi lesz belőle. Nincs eső, lehet, hogy ki se kel. Nagy a föld, hétszáz négyszögöl, az öntözést nem győzi pénzzel. A házon is lenne mit csinálni, ki kéne cserélni az ablakokat, megjavítani a kéményt, a tetőt. Abban bízik, hogy a fiai előbb-utóbb jobb munkát találnak, akkor előbbre juthatnának.
Babaillat terjeng, Hegedüs Hajnalka épp befejezte a kéthetes pici altatását. Nem őslakók, csak pár hete jelentkeztek be Megyerre. „Én anyuékkal '96-ban jöttem ide, ők lent laknak a falu elején. 2007-től a szomszédban, Ukkon éltem a párommal. Nyolc év után léptem ki abból a kapcsolatból, két gyerekkel – vág bele a történetbe. – Korán kezdtem, tizenhét évesen, fejetlenül teherbe estem, a nagylányom tizennégy éves. A fiam most lesz hét, ő attól a páromtól van, akivel aztán szétmentünk. A jelenlegi páromtól született a pici. Az ilyen kis falvakban könnyű ismerkedni, mindenki mindenkiről mindent tud, amit meg nem tud, annak utánaérdeklődik, és nem csak helyben, a szomszéd falvakban is. A mostani párom rigácsi, oda jártunk át fagyizni a gyerekekkel és kinéztem magamnak. A kényszer hozott vissza anyuékhoz. Egyedül, a két gyerekkel nem tudtam volna albérletet fizetni. De nem bántam meg, a fiam itt sokkal szabadabb, nyugodtan játszhat, biciklizhet bármerre, nem kell őrizni. Itt figyelnek egymásra az emberek, ha későre jár, valaki mindig hazaküldi. Én nem szavaztam Dávidra, mert akkor még nem voltam állandóra bejelentve Megyeren. De ha szavazhattam volna, mindenképp rá szavazok, és nem azért, mert celeb, hanem a segítőkészsége miatt.”
Nincs kocsijuk, se jogosítványuk, Dávid szokott nekik bevásárolni Sümegen. A házhoz is az ő révén jutottak hozzá. Szeretnék fölvenni a csok-ot, felújítanák, kicsit átalakítanák a házat, csinálnának kertet is, ültetnének gyümölcsfákat, kerítést építenének. Nem vágynak városba, bár ott több munkalehetőség lenne. Hajnalka tanult szakmája bolti eladó és pénztáros, de volt pultos is Ukkon, egy kocsmában, és dolgozott három műszakban egy sümegi üzemben. Munkabíró, sok helyen bevethető, könnyen alkalmazkodik. Joggal bízik tehát abban, hogy ha beindulnak Megyeren a tervezett fejlesztések, mire lejár a gyes, jó munkája lesz.
Éles csengőhang hasít bele a csöndbe: megjött a mozgóposta, s nyomában befut Ignácz Lajos. A vékony csontú, de erős, fiatal férfi közmunkás – füvet nyír, fát hasogat, részt vesz a vendégházak karbantartásában, az építkezésekben. Történetesen roma, de ez itt nem számít. Ha megbízható, ha rendesen végzi a munkáját, senki sem kérdi tőle, milyen anya szülte. Lajos majd’ egy éve egymaga neveli három gyermekét. Dominik Lajos hatéves, Patrícia négy, Zsejke három. „Megcsalt az asszony, elment egy másik emberrel. Nem laknak messze, meg tudná oldani, hogy kéthetente elvigye a gyerekeket. De a kicsik távolodnak tőle, a legnagyobb már nem is akar vele menni. Rigácson lakunk, Megyeren dolgozom, háromkor megyek a buszhoz a gyerekekért, utána mosok, főzök, takarítok otthon. Főzni édesanyám tanított meg gyerekkoromban, szeretem csinálni, még palacsintát is sütök. Megfordult a fejemben, hogy elmegyünk Sümegre, mert ott talán többet kereshetnék, de aztán úgy döntöttem, inkább Megyerre költöznénk. Jó itt, összetartók a népek, nincs pletyka, nincs kibeszélés, nincs csetepaté. Ha valaki bajban van, kisegítjük egymást. Dávid is sokat segít, visz ide-oda, kiváltja a gyerek gyógyszerét, mert a fiam pollenallergiás.”
Lajos imádja a lovakat. A régi polgármester idejében tizennégy ló volt Megyeren, ő dolgozott velük. Felnyergelte őket, ha jöttek a vendégek, futószáraztatta a gyerekeket, kocsiztatott, ha arra volt igény. Most csak egy ló van, de reméli, lesz több is. „Ez a falu meg lett mentve. Ha nincs Kristóf, Megyer összedőlt volna – állítja meggyőződéssel. – Valami új kezdődött, ami, ha Isten velünk van, felvirágoztatja a falut.”
