Térdeplő koldus mellett kampányolt Ferencváros fideszes alpolgármestere

Publikálás dátuma
2019.04.12. 21:22
Zombory Miklós, avagy a fideszes és a Boráros téri valóság találkozása
Fotó: 444.hu/ olvasói fotó
Zombory Miklós standjához a megtestesült kiszolgáltatottság szolgált biodíszletként.
Nekünk Brüsszelben is Magyarország az első! - A fideszes szlogen szinte gúnyosan hatott a Boráros tér szürke betonplaccán, ahol Zombory Miklós, a IX. kerület kormánypárti alpolgármestere gyűjtött aláírásokat az EP-választásra. 
A képet azonban igazán erőssé a háttér tette:
Zombory mögött alig két méterre egy térdelő nő koldult, hátát egy jegyautomatának vetve

 – a pillanatot a 444 egyik olvasója örökítette meg, a kép ki is került a hírportál Instagram-felületére. A jelenet mégsem tükröz feszültséget, inkább egyfajta harmóniát közvetít: aki szegény, az megalázkodik, a fideszes városvezető hátat fordít neki, és a jövőbe tekint – szóval mindenki végzi a NER-ben neki rendelt feladatát. 
Hasonlóan erős vizuális tartalom megjelenítésére eddig csak Lázár János volt képes, aki 2014-ben, még államtitkárként egy padra szökkenve tartott beszédet – két, láthatóan holtfáradtan üldögélő idős ember között.
Szerző
Frissítve: 2019.04.12. 21:27

Ötmillió forintot megkapott a megítélt kártérítésből Szögi Lajos családja

Publikálás dátuma
2019.04.12. 20:57

Fotó: Népszava
41 millióval még mindig tartoznak a tiszavasvári tanár gyilkosai.
Pénteken megkapta a jogerősen megítélt 46 millió forintos kártérítés egy részét az Olaszliszkán 2006-ban agyonvert Szögi Lajos családja: a végrehajtó átutalta a család számlájára azt 4,9 millió forintot, amit az egyik elkövetőnek ítélt meg korábban a bíróság - adta hírül a Magyar Nemzet.    A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György elmondta, hogy a család a teljes összeget megkapta. A jogszabály szerint a végrehajtót munkadíj és jutalék illeti meg, és a köztestület is felszámíthat bizonyos összeget, egy ekkora összegnél akár több százezer forintot is, de a végrehajtó, a kar és az igazságügyi tárca közösen úgy döntött, hogy ebben az esetben minden költségtől eltekint. A tiszavasvári tanárt 2006 októberében, két gyermeke szeme láttára verték agyon Olaszliszkán a felbőszült rokonok, mert azt hitték, kocsijával elgázolt egy kislányt. 2009-ben jogerősen három tettest életfogytiglani fegyházra ítéltek, miközben az elsőrendű vádlottra, ifjabb H. Dezsőre 17 évet, további négy elkövetőre 10, illetve 15 év fegyházat róttak ki. Egy évvel később Szögi árvái és özvegye számára 46 millió forintos kártérítésről döntött a bíróság, melyből - az elkövetők pénztelensége miatt - a lincselés után egy évtizeddel sem láttak még egy fillért sem. Ifjabb H. Dezső azonban elégedetlen volt az illemhellyel, a meleg víz hiányával és a szellőztetéssel a börtönben, emiatt pert indított, a bíróság pedig 5 millió forintos kártalanítást ítélt meg neki. Ezt a pénzt kapta meg most Szögi Lajos családja.
Szerző
Frissítve: 2019.04.12. 20:58

Bajnai: nem tehettem meg, hogy nem vállalom

Publikálás dátuma
2019.04.12. 17:40

Fotó: Szalmás Péter / Népszava
Nem visszatérek, hanem visszatekintek – hűtötte le hamar a kedélyeket Bajnai Gordon volt kormányfő, akiről a 168 Óra című hetilap munkatársai írtak portrékönyvet. A Frontsebészet – egy év, egy kormány, egy forint című kötetet pénteken mutatták be.
– Ilyen felkérésre, ha olyan helyzetben van az illető, hogy tudja a megoldást, nem lehet nemet mondani. Tartoztam annyival a hazámnak, hogy elfogadjam a feladatot – így felelte Bajnai Gordon, amikor a könyvbemutató moderátora, Pető Péter, a 24.hu főszerkesztő-helyettese azt kérdezte tőle: hogyan lehetett elvállalni az ország vezetését a tíz évvel ezelőtti, cudar helyzetben? Bajnai felelevenítette azt is: a két mögötte lévő párt, az MSZP és az SZDSZ komoly vitában volt abban, hogy előrehozott választást kell-e inkább tartani, vagy kiválasztják őt kormányfőnek. Az azóta elhunyt szocialista Kiss Péter például az előbbi álláspontot képviselte. Bajnai érvelése az volt, hogy Magyarországnak azonnali, gyors cselekvésre van szüksége. – A gazdasági válságban az ország nem bírt volna ki egy választási kampányt – érvelt. Bajnai egyébként hiába volt a Gyurcsány-kabinet gazdasági minisztere, újnak számított a politikában. Amikor megkapta a hivatalos felkérést a konyhaasztalán megfogalmazott egy tíz pontos nyilatkozatot és leszögezte: csak akkor vállalja a felkérést, ha ezt a parlament akkori többsége, azaz 194 politikus szignózza. Ez megtörtént – végül 203-an írtak alá Bajnai feltételeit – és a kormányfő megalakította szakértői kormányát. – Egy hetem volt arra, hogy összeszedjem azt a 12 embert, akikben tökéletesen megbízom. Balázs Péter külügyminisztert például négyszer hívtam fel, negyedjére mondott igent, amikor éppen vásárolt – mesélte Bajnai.
A volt kormányfőnek az is feltétele volt, hogy a beiktatásuk utáni első nyolc hétben végigvigyék a legfontosabb teendőket. Azért volt erre szükség Bajnai szerint, mert ha elhúzzák, akkor az őt támogató pártok elbizonytalanodnak. A ma már újra a szakmájában tevékenykedő ex-miniszterelnökben egyébként egy percig sem merült fel, hogy le kellene mondania, de az világos volt: ha az MSZP és az SZDSZ kihátrál mögüle, akkor azonnal otthagyja a bársonyszéket, a teljes kormányával. Bajnai felidézett egy tanulságos beszélgetést 2009 őszéről, amikor az egyik fideszes prominenssel társalgott. – Amit csináltok, az nekünk a legjobb. Az ország helyzete egyre jobb, a kormány helyzete pedig egyre rosszabb – mondta Bajnainak az akkor még ellenzéki politikus.
Bajnai visszaemlékezése szerint a legfájdalmasabb emléke egy éves kormányzása alatt a romák elleni támadássorozat volt. – Magyarország első számú közellenségeként tekintettem azokra, akik elkövették ezt a borzalmat. A rendőrfőkapitánnyal és az illetékes miniszterrel közöltem, nincs ennél fontosabb ügy Magyarországon az ő területükön – hangsúlyozta Bajnai Gordon, aki kéthetente kért beszámolót a fejleményekről. Szóba került Soros György is, Bajnai – nagy taps közepette – leszögezte, nagyon tiszteli a milliárdost. Pedig Soros Bajnai idejében megtámadta az OTP részvényeit, Bajnai szerint az ezzel foglalkozó pénzemberek a "sebezhető országokra mennek rá, a leggyengébb gazellát nézik ki." Bajnai 2014-ben elismerte, hogy nagyon keveset értett Magyarországból. Ma már úgy véli: egy fontos dolgot felismert. – Nem véletlen, hogy Magyarországon először a szabad sajtót darálták be a leghamarabb. Amíg nem láthatják reálisan a világot a választók, hazugsággyárakban állami pénzből állítják elő a „híreket”, addig nehéz többséget előállítani az ellenzéknek – vonta le a következtetést a volt miniszterelnök.
Szerző
Témák
Bajnai Gordon