A foci 2011 és 2017 között több mint 200 milliárd forintnyi átengedett társasági adót (tao) kapott – ehhez képest szinte csoda, hogy néhány éve újra elkezdett veszteséget termelni. Három éve, 2016-ban még csupán a Diósgyőr volt deficites a klubok által közzétett kimutatások szerint, a következő évben (amiről 2018-ban készült mérleg) már a csapatok negyedénél veszteség mutatkozott.
Az egyik lehetséges magyarázat a focistafizetések elszállása. A legfőbb bevételi láb az átengedett társasági adó (tao), vagyis önmagában emiatt is teljesen átláthatónak kellene lennie az ágazatnak (a kormány az Európai Bizottsággal 2011-ben és 2017-ben kötött tao-megállapodásban vállalta, hogy tíz éven át elérhetővé teszi a támogatási szerződéseket, amiből máig semmi nem valósult meg, sőt két minisztérium a jogerős bírósági döntésekkel dacolva nem hajlandó kiadni a papírokat, többek között a felcsúti futballklub támogatásairól). A klubok költségvetéséről így leginkább önbevallással készült információink vannak, amelyeket még az európai szövetség, az UEFA sem hisz el – a közzétett számokat a szervezet 110 százalékos szorzóval igyekszik közelebb vinni a valósághoz. A költségvetések legnagyobb tétele a bér, amelyre 2017-ben összesen 17,5 milliárd forintot költöttek a csapatok. Egy átlagos magyar focista havonta 2-3 millió forintot keres bruttóban, arról pedig a fideszes kormánytöbbség gondoskodott, hogy a nettó ne legyen sokkal kisebb a bruttónál: ősszel törvényt módosítottak azért, hogy a labdarúgók esetében ne évi 250, hanem évi 500 millió legyen az ekho-határ, vagyis az a küszöb, ami alatt minimális adóval lehet fölvenni a fizetést. Az évi 500 millió havi 40 milliós bért jelent.
A klubok költségvetésének megcsapolására, az ingyenpénz kivételére számos trükkös módszer létezik. A legegyszerűbb, hogy a sztárjátékosok játékjogával nem a klub, hanem a tulajdonos (vagy annak egy sokadik cége) rendelkezik, így eladáskor nem a klubhoz érkezik a bevétel – de vannak kifejezetten költséggenerálásra, a támogatások kilapátolására létrehozott céghálók is a csapatokat üzemeltető cégek környékén. Ha a permanensen veszteséges Diósgyőrtől eltekintünk, az NB I-ben egyetlen ember, George F. Hemingway, a Honvéd volt tulajdonosa tett be jelentősebb összeget a csapatba a saját vagyonából, de egyrészt már ő is kiszállt, másrészt stadiont a Honvédnak sem a tulaj, hanem az állam épített, vagyis az egyenleg a társadalom szempontjából ott is negatív.
