Első novellám

Harmadikos középiskolás koromban - 1966-ot írtunk - már érett írónak éreztem magam. Klasszikusokat olvastam, úgy éreztem, ilyen könyveket én is tudnék írni, sőt a Hamletet még jobban. Volt már írógépem is, egy-két színdarab is elkészült. Aztán megláttam a Magyar Rádió pályázati felhívását „Így írunk mi” címmel, fiatal, kezdő novellistáknak. Ez kell nekem, gondoltam.
Akkoriban éppen Panniba voltam szerelmes. A Puskin moziban ismerkedtünk meg, Fellini volt a kedvencünk. Sétáltunk, jókat beszélgettünk, volt már egy puszi is. Amikor jött a szünidő, leírta egy kis papírra a balatoni nyaralójuk címét, ha van kedved, látogass meg, mindig otthon vagyunk, mondta. Egyszerű fiú voltam, a Hajós utcában laktunk a szüleimmel egy kétszobás lakásban, nem voltunk sem szegények, sem gazdagok, sem kétségbeesettek, sem törtetők, volt televíziónk, de nem szívesen költöttünk konyhabútorra, apáméknak volt operabérletük, de soha nem jártunk étterembe, nyaralóról pedig nem is ábrándoztunk. 
A vonaton a tenyeremben gyűrögettem a kis papírt, Balatonalmádiban az állomásfőnöktől kérdeztem meg, merre menjek.
- Ismeri őket? – kérdeztem.
- Őket mindenki ismeri – felelte.
Akkoriban kis hely volt Almádi, feltételeztem, hogy mindenki ismer mindenkit, nincs ebben semmi különös. Aztán megérkeztem a házhoz. Nem is ház volt, hanem villa a tóparton, nagy park, gondosan ápolt pázsit, a teraszon népes, jókedvű társaság pezsgőzött, egy fiatalember pedig nyílt tűzön főzött hatalmas fakanállal a kezében. A kertben Peugeot, a kor egyik legdivatosabb autója. És ott volt Panni is, fürdőruhában, szebb, mint amilyennek Budapesten láttam, éppen egy fiúval beszélgetett a csónak-kikötőben, talán még egymás kezét is megfogták.
Én innen nem hiányzom, gondoltam, és hazautaztam.
Ezt írtam meg az első novellámban. A téma választja ki az írót, nem az író a témát. 
Indigóval írtam, mint akkoriban mindent, hogy egy példány megmaradjon, aztán borítékba tettem, megcímeztem, ajánlva feladtam, és meg is feledkeztem a dologról. Apám mondta mindig, pályázatokat azok nyernek, akikkel pályázatot akarnak nyeretni. 
Néhány héttel később jött válasz. Megnyertem a pályázatot. Szóval mégis csak kész író vagyok, gondoltam. Az ünnepségre a Rádió épületében került sor, anyám is elkísért, a kevés pillanat egyike volt, amikor meghatottan ölelte át a vállamat, talán még azt is elfelejtette, hogy bukásra állok matematikából. Egy középkorú férfi olvasta fel a pályázat eredményét, izgatott voltam, persze, még soha ilyen nem volt az életemben. A férfi időnként rám pillantott, mintha biztos akarna lenni benne, hogy nem menekülök el. Aztán következett a Nagy Pillanat. „Az író a társadalmi igazságtalanságokra és ellentmondásra hívja fel a figyelmet” – valami ilyesmi hangzott el. Anyám megszorította a kezemet.
A következő tanév elején dolgozatot írtunk Babits Mihály költészetéről. Akkor már csakugyan érett írónak képzeltem magam, felülről néztem a világot.
- Én nem elemzem az irodalmat, hanem csinálom – ennyit írtam a füzetbe. Ma már nem vagyok büszke rá.
2019.04.15 09:00
Frissítve: 2019.04.15 09:05

Légtekerés

Érdekes performanszokat hoznak ki az emberekből a kerékpáros körversenyek. Egyesek a pálya mellett tapsolnak, mások táblákkal üzennek, van, aki beöltözik mesehősnek vagy politikusnak. Egy korábbi Tour de France szakaszon egy kisvárosban a háztetőre ment fel néhány lakó, lefeküdtek kör alakban, és a lábukkal a levegőben tekertek. Ennek első látásra nincs sok értelme, de mivel a mezőnyt helikopterek kísérik, a közvetítéseknek hála érdekes marketingfogás lett belőle.
De vajon megéri-e (és ha igen, kinek) 7,8 milliárdot fizetni azért, hogy 2020-ban Budapestről rajtoljon a Giro d'Italia? A máskor kitartóan rombolt országimázs javítása és néhány tízezer plusz vendégéjszaka mindig jól jön, de gyanítható, hogy a remélt idegenforgalmi profit – legalábbis részben – a hatalom közelében lévő üzleti körök zsebeit hizlalja majd. Nem véletlen, hogy a kormány nagyon tekert a Grande Partenzáért. Az átlagember viszont a lezárásokon és a felhajtáson kívül sok mindent nem fog észrevenni ebből, ahogy a többség a Red Bull Air Race-ből is a repülők zaját és a lezárást érzékelte. Esetükben a haszon nem értelmezhető.
Az aktív Magyarország (aminek kormánybiztosa is van) szerethető hívószó, ahogy a kerékpározás is, 
de sokszor a reménytelennel határos küldetésre indul az, aki ma Budapesten biciklire ül. Még a Nagykörúton se lehet végigtekerni külön kerékpársávon.
 De ahol van ilyen, ott gyakran siralmas az útburkolat állapota, vagy ha mégsem, akkor – ilyen is létezik – az úttest szélén vezetett sáv egyszer csak megszűnik, ha jön egy buszmegálló, és úgy 15-20 méterrel arrébb folytatódik. A kettő között a biciklis felszívódhat vagy légtekerhet, ahogy kedve tartja. Sőt, egyelőre az is nagy kihívással néz szembe, aki biciklivel akar eljutni a fővárosból a Balatonhoz.
Szép eredmény a Giro budapesti rajtja, de a nagy álmok kergetése helyett vagy mellett nagyon kellene néhány olyan fejlesztés, ami a bicikliseknek (is) jó. Hogy ne kelljen a tetőn tekerni, legfeljebb csak akkor, ha jön a helikopter.
2019.04.18 09:00
Frissítve: 2019.04.18 09:34

Sikertörténet

Az elismerés mindig, mindenkinek jól esik. Hát még ha több ezer kilométeres utazás után arathatja le az ember a babérokat. Nem csoda, hogy a Fidesz alelnöke – képletesen – egy rózsaszín felhőn ülve dicsekedett el a rádióhallgatóknak és a tévénézőknek, mennyi jót hallott hazájáról és pártjáról Chilében. Ahol a középen és attól jobbra elhelyezkedő pártokat tömörítő Nemzetközi Demokrata Unió kétnapos kongresszusán vett részt. 
Novák Katalin nem kertelt és nem szerénykedett. Azt mondta, kollégái sikertörténetnek nevezték azt, ami napjainkban Magyarországon van. Egész pontosan a Fidesz három választási győzelmét, mégpedig mindig kétharmaddal, s nem kevésbé a „stabil gazdasági és politikai helyzetet”. Ami egyébként nem csoda. Bizonyára olyan pártképviselők gratuláltak az alelnöknek, akik talán még életükben nem jártak hazánkban, de esetleg elhitték, amit Novák Katalin mondott nekik, netán tudomásukra jutott Orbán Viktor egynémely helyzetértékelése. Ők tehát azt mondják, amit partnerük hallani szeretne.
Az már más kérdés, hogy ezt a – pártok között megszokott - fényezést valóban tovább kell-e adni. Jó, tudjuk, a Fideszé az ország, a képére formálta, az intézményeket mind elfoglalta. Az is érthető, hogy a folyamatos – és az idei választások előtt tovább erősödő – kampányban szükség van a propagandára. De azért arra tekintettel lehetnének, hogy élnek itt még páran, akik egyáltalán nem sikertörténetként élik meg az utóbbi több mint nyolc évet. Akik szerint a demokrácia nem annyira példamutató, amennyire Novák Katalin és párttársai gondolják. Mi több, a hatalom számára – állítólag – szent konzervatív értékeket sem tartják annyira követendőnek.
A messze távolban persze azt mond az ember, amit akar. Ám meggondolhatná, hogy hazatérve érdemes-e úgy tennie, mintha itt is csak távoli szemlélők élnének.
2019.04.18 09:00
Frissítve: 2019.04.18 09:34