Sok hűhó semmiért

Ragyogó napsütéses, áprilisi szombat délután van. Ilyenkor szokott leküzdhetetlen mehetnéke támadni az embernek. Mit csináljon egy futball vírussal megfertőzött férfiember, amikor bajnoki forduló is van az NB I-ben? Két legyet üt egy csapásra. Úgy dönt, megfürdőzik a gyönyörű válvölgyi tavaszban, majd megtekinti Felcsúton a Puskás Akadémia – Kisvárda összecsapást. Így is történt.
Kellemesen érintett, hogy könnyen találtam parkolóhelyet a stadion közelében. A gyanú akkor rakott fészket bennem, mikor nemhogy kígyózó sorokat, de embert sem láttam a pénztár előtt. Várakozás nélkül, gyorsan megkaptam az F szektorba szóló, szép kivitelű belépőjegyemet a kedvesen mosolygó pénztáros hölgytől. Egyúttal tulajdonosa lettem egy elegáns, színes, 24 oldalas műsorfüzetnek is, amiről megállapítható volt, hogy minden találkozóra készül ilyen. (Vajon hány maradhatott a nyakukon?) Micsoda színvonal, konstatáltam örömmel.
A csapatok már melegítettek a hibátlanul zöldellő játéktéren, amelyet a kezdést jelző sípszó előtt a nemzetközi módinak megfelelően egy kicsit meglocsoltak az automata öntöző berendezéssel. A hazaiak bemelegítése több szakember közreműködésével nagyon látványosan, szakszerűen zajlott egy frissítőket tartalmazó, formás kézikocsi szomszédságában. Mindeközben kifogástalanul működtek, informáltak az elektronikus tájékoztató-eredményjelző táblák és a hangszórók. Nem tudtam a „van itt pénz dögivel” feelingjét elhessegetni magamtól. Ilyen előzmények után meghökkentő volt szembesülni a stadion lelátóin lézengő néhány száz emberrel. A sportnapilap közlése szerint hétszázan voltunk. Már megint egy kétségeket felvető, szép, kerek szám! Sokatmondó adat lenne, ha tudnánk, hogy a magyar profi futball ezen eseményén pontosan hány fizető néző volt, és mennyire rúgott ebből az aznapi bevétel.
Az összeállítások közlésekor megállapíthattuk, hogy a kisvárdai kezdő csapatba ezúttal is csak egyetlen magyar került be. A többiek többnyire futballakadémia mentes országokból szerződtetett, másodvonalbeli labdarúgók közül verbuválódtak. Nem mintha a hazai együttesben egymást érték volna a Puskás Akadémia neveltjei…
A mérkőzés szakmai megítélését megnehezíti, hogy a vendégfogadók egy kiállítás miatt majd hatvan percig emberhátrányban játszottak. Vitathatatlan azonban, hogy a „szegény rokonnak" tűnő kisvárdaiak négy-nullás győzelme teljesen megérdemeltnek minősíthető. Ha jobban összpontosítanak, fél tucatnál is több gólt rúghattak volna.
Döbbenetes volt tapasztalni, hogy a mintegy húsz főre taksálható, dobbal felszerelkezett vendégtábor végig uralta a nézőteret. Egyetlen „Hajrá, Puskás - Hajrá, Felcsút!” kiabálást sem hallottam a 90 perc alatt. Mintha a település nem érezné magáénak a csapatot. A megye I-ben lelkes, amatőr hazai játékosokkal minden bizonnyal nem így lenne…
Az élet normális rendje azonban már nem állítható vissza. Itt van a milliárdokból felhúzott stadion, a több százezres városokra méretezett létesítmény komplexum, amit kötelező fenntartani, mert olyan értéket jelent, ami nem lehet az enyészeté. Emellett az 1800-as lélekszámú községben működik még egy milliárdos költségvetésű profi klub és akadémiai rendszer is. Ne példálózzanak Akasztóval, itt merőben más a helyzet. Itt nem lehet csőd, mert akkor a napnál is világosabbá válna, hogy a valóság kormányzati megerőszakolása a labdarúgásban sem lehetséges. Ideig-óráig persze még fenntartható, finanszíroztatható lesz ez a Patyomkin-jelenség. De mi lesz, ha a költővel szólva, más politikai szelek nyögetik majd a magyar fákat, és a költségvetés őrei, a jelenlegi bőkezű adományozók más hatalmasok más hobbiját szolgálják majd ki?
Szerző
Tibor Tamás
Frissítve: 2019.04.16. 09:16

Vízszintes

Tudta? Egy cselekmény megítélésekor az eljáró szervek józan humorérzékére is szükség van. Ha valaki most arra gondol, hogy ez a Kétfarkú Kutya Párt egyik plakátjáról származó idézet (mint például a Tudta? Mit?), az téved. Ezt ugyanis a humoráról kevéssé ismert Alkotmánybíróság (Ab) állapította meg, kimondva: rendben volt, amikor a viccpárt befestette a töredezett járdát Szombathelyen.
A kutyapárt már több településen kipingálta a tragikus állapotban lévő járdákat, ami egyrészt szórakoztató, másrészt üzenet, hogy a helyzettel kezdeni kellene valamit. A legtöbb helyen nem értették a tréfát. Székesfehérváron a járdának azt a részét, ahová a kétfarkúak festettek, újraaszfaltozták, a többit meg érintetlenül hagyták, és rongálás miatt eljárás indult. Pécsen a rendőrök vitték be a pártelnököt, majd a festéket lekaparták, így a helyiek zavartalanul nézegethették tovább kedvenc repedéseiket.
A Szombathelyi Járásbíróság legutóbb köztisztasági szabálysértést állapított meg a repedés-festés után. A döntés úgy szólt, hogy az akció „veszélyes volt a társadalomra” (a töredezett járda ezek szerint nem az), a szabálysértési hatóság pedig jól döntött, amikor „a közterület tulajdonosa érdekének védelmét helyezte előtérbe a véleménynyilvánítás szabadságával szemben”. Itt jött az a pont, amikor az Ab kimondta: a cselekmény a szólásszabadság része, a közügyek kritikája, amúgy pedig leginkább derültséget okoz a járókelőkben.
Vicces, amikor az Alkotmánybíróságnak kell magyaráznia a tréfát, mert a politikai többség nem érti, ha jót akarnak tenni vele. Az is lehet, hogy legközelebb az ugróiskolát jelentik fel. A pártok nagy részének nem maradt más felülete, csak így tudnak üzenni. Elvégre a járda is egyfajta plakát. Csak kellene egy kampány, mondjuk azzal felirattal: Tudta? A vízszintes nem függőleges.
Szerző
Markotay Csaba
Frissítve: 2019.04.15. 09:02

Dönteni kell

Dörgedelmes figyelmeztetések megfogalmazásában az Európai Unió már nagy profi. Milyen kár, hogy a Tripolit ostromló Halifa Haftár líbiai tábornok aligha olvassa a brüsszeli közleményeket! Igaz, ha megtenné, attól se állna meg benne az ütő. Tudja jól, ha a tettek mezejére kell lépni, az unió béna kacsa. Cselekvéshez se ereje, se szándéka. Nem hogy közös hadserege, de egységes külpolitikája sincs, a tagállamok között túl nagy a széthúzás. Így pedig legfeljebb játszani lehet a nagyhatalmasdit. És  végignézni a vérfürdőt a szomszédban.
Vannak, akik szeretnének változtatni ezen. Gazdasági erejéhez méltó, világpolitikai szereplővé tennék az uniót. Élükön áll Emmanuel Macron, bár mikor a francia érdekek összeütköznek az európaival, olykor a francia államfő ideológiai iránytűje is megzavarodik. Miközben például az egész világ a mindent bekebelező kínai gazdaság miatt aggódik, ő néhány hete alaposan megszorongatta a kínai elnök kezét, és dörzsölte a saját tenyerét a megkötött zsíros üzletek, vaskos euró milliárdok ígéretére. A minap pedig az is kiderült: Franciaország nem volt hajlandó támogatni azt a közös uniós állásfoglalást, melyben elítélték volna a líbiai főváros felé masírozó, nem mellesleg francia támogatást is élvező Haftár tábornokot.
Pedig ha már nyolc évvel ezelőtt az Élysée-palota akkori ura, Nicolas Sarkozy az elsők között volt, aki a NATO-beavatkozást követelve a káosz felé taszította Líbiát, most segítő kezet is nyújthatnának. Példát mutathatna Párizs a briteknek, amerikaiak, hogy már az óvodában is az a szabály: akik a rendetlenséget csinálták, rendet rakni is azoknak kell. Eddig bukhatott Kadhafi és tombolhatott háború, megjelenhetett az Iszlám Állam és több százezer bevándorló, az olasz és francia olajkutak Líbiában csak lelassultak, de meg nem álltak. Amíg folyt az olaj, és nem jöttek a migránsok, mindenki mosta kezeit. Ám hogy ez így is maradjon, Franciaországnak és Európának előbb-utóbb döntenie kell: önös érdekek vagy egység? Mindenki egyért, vagy egy mindenkiért?
Szerző
László Dávid
Frissítve: 2019.04.15. 09:03