Na, forduljon csak meg a művész úr, mindjárt végzünk is - a művész úr a Nagykereszt utáni éjszaka lett rosszul, amikor behozták, alig volt magánál. Szinte semmire nem emlékezett, csak erre a nagydarab cigány asszonyra, aki a beöntést csinálta. Meg arra, hogy kemény, bütykös keze volt, de egyáltalán nem fájt, amit csinált.
- Látja, művész úr, ennyi a világ. Maga itt fekszik, én meg végezem a dógomat. Most ne feszítse, így ni.
Kevesen tudták, hogy színésznek készült. Ahonnan ő jött, nem volt szokás színésznek menni. A szerencsésebbeket az iskola után felvették a szövödébe, két barátnője a szénbányákhoz került csillésnek, de a legtöbben otthon maradtak a faluban. Egyszer elvitték az egész osztályt a miskolci színházba, ahol megnéztek valami zenés darabot. Ott és akkor határozta el, hogy színész lesz. Amikor édesanyja megkérdezte, hogy mégis, mi tetszett neki abban a színházban, azt mondta: minden. Sokáig álmodott is a színházzal. Éjszakánként ott énekelt és táncolt a színpadon.
Aztán sikerült elvégeznie a nyolcat, és őt is felvették a szénbányákhoz. Nyolc évet húzott le, mikor azzal a fiúval felszökött Pestre. Vigonya, bajuszos gyerek volt, megígérte neki, hogy ha vele jön, Pesten akár színésznő is lehet. Nagyon fájt neki, amikor kiderült, hogy a fiú még életében nem járt színházban, de tette, amit mondott, mert nem volt senkije, akinek panaszkodhatott volna. Munkásszálló, albérlet, aztán megint munkásszálló. Dolgozott pamutfonóban, piacon és építkezésen. És színházban! Másfél évig talicskázott az új Nemzeti építkezésén. Azt mondta a főnöke, hogy ha elkészül a színház, mindenkit meghívnak a megnyitóra. Egy hónappal később kirúgták, mert egy magyar kőműves azt mondta, ő lopta el a vacsoráját.
Harmincöt volt, és régen letett már a színházról. Egy hirdetésre jelentkezett, segédápolót kerestek egy kórházban. Szerették, mert nem volt kényes: dolgozott éjszaka, nap közben, mikor hogy kellett. Két év után beiskolázták. Kapott oklevelet, szakápoló lett. Egyszer színházba is eljutott: a legjobbak az urológiáról megnézhették a Mosoly országát az Operettben. Mindent tudott a színészekről. Olvasta a szaklapokat, tisztában volt vele, ki mikor vált el, ki kivel esett szerelembe, és ki milyen szerepre vágyik. És hát igen: szinte az összes hatvanon felüli sztár megfordult a keze alatt.
- Ne higgye, hogy maga az egyetlen, akinek a seggét láttam már – mondta a művésznek, akit a Nagykereszt utáni este hoztak be. – Nálam már több művész úr is feküdt. Némelyik olyanokat mondott... igazi úriemberek. Magát is láttam a tévében, eléggé be volt esve az arca, én már akkor sejtettem, hogy előbb-utóbb találkozunk. Ne mozogjon, akkor nem fog fájni!
Azért szép szakma lehet ez a színészség – gondolta, miközben a vacsoráról maradt párizsis zsemléket majszolta a nővérszobában. – Erről is itt, tegnap két újságíró is kérdezte. Másfelől viszont mégis csak jó, hogy nem lett színész. Most itt fekhetne magatehetetlenül, miközben egy vadidegen cseréli a lepedőjét. Jobb is, hogy így alakult. Mire mennének ezek itt nélküle?