Veszélyérzet

Érdekes megfigyelni, mit hoz ki a NER talpnyalóiból, ha az ellenség történetesen nő. Az alapjáratnak számító gyalázkodás, rágalmazás, uszítás ilyenkor kap még egy vajszínű árnyalatot, és megfejelődik valami pszichiáter után kiáltó, frusztrált alpárisággal. Az ember szinte látja a toll fegyverével harcoló szaktársat, ahogy a székén izegve-mozogva örvend, mert sikerült főcímbe kiraknia, hogy "Gyurcsány Ferencné"; vagy mert lám, ott virít a blogján Nagy Blanka bugyija, pedig törölhette volna is a szoknya alá lőtt képet, ordítva, hogy ez már meg micsoda vircsaft.

Nem gondolom egyébként, hogy Nagy Blanka ennél sokkal jobbra számított, amikor kilépett a közélet porondjára. Láthatóan tudja, mit csinál, s ha a nevezetes filmidézet csak kicsúszott is a száján - pláne, ha szándékosan mondta -, rögtön érezhette, hogy ez olyan magas labda, amelyet azonnal le fognak csapni. De nem kétséges, hogy kemény fából faragták, és ha már így alakult, esze ágában sincs elengedni a politikai építkezés újabb és újabb lehetőségeit. Párteseményekre jár, felszólal, ha pedig megrágalmazzák, elszántan perel és nyer. (Érdeklődéssel várjuk az újabb ítéletet, jogszerű-e már ebben az országban egy fiatal majdnem közszereplő szoknyája alá befényképezni.)

Mindebben inkább az az érdekes, hogy a hatalom láthatóan az üldözés más minőségét valósítja meg, ha a fiatalabb generációhoz tartozik az az ellenzéki, akit épp el akar taposni. Tanulságos, hogy a Momentum vezetőit a bazárokban megvásárolható füstbombák miatt komplett rendőrkommandók vegzálták a decemberi tüntetéssorozat idején, ahogy az is emlékezetes, miként szállnak rá minden diákra, aki ki mer állni az oktatás szabadságáért.

És ez nem véletlen: velünk már nincs dolguk, minket mostanra elüldöztek, betörtek, kinyírtak, leírtak. A fiataloktól viszont még van tartanivalójuk. Reméljük.