Botrány a teniszezőknél, félbeszakadt a közgyűlés

Publikálás dátuma
2019.04.16. 16:50

Fotó: Szalmás Péter / Népszava
Személyeskedésektől sem mentes, bekiabálásokkal tarkított közgyűlést tartott a Magyar Tenisz Szövetség, amely határozatképtelenség miatt az utolsó két napirendi pontot nem tudta megtárgyalni, tizenöt napon belül kell rendkívüli tanácskozást összehívni.
Sejteni lehetett, hogy nem lesz békés a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) közgyűlése, a levezető elnök és a szavazatszámlálók kijelölése másfél óráig tartott. Végül Szűcs Lajos, az MTSZ elnöke maradhatott a tanácskozás vezetője, a szavazatszámlálókat azonban a szövetség munkatársai helyett semleges tagokra cserélték, voksokat számolt például Fábián László, olimpiai bajnok öttusázó, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója is. Felemelt lapokat számolgattak a sorok között sétálva, miközben egy ilyen eseményre a szavazógép 50 ezer forint körüli összegért bérelhető, erre a jelek szerint nem volt kerete a milliárdos állami költségvetéssel működő MTSZ-nek. 
Komoly kételyeket ébresztett a küldöttek kiválasztásának jogszerűsége is. Sándor Elek ismert sportjogász arra hívta fel a figyelmet, hogy nem lehet tagszervezetek mandátumát azonnal törölni, mert tagdíjtartozásuk van. Ebben az esetben előbb fel kell szólítani őket a fizetésre, majd az ismételt felszólítás után lehet a tagságot felfüggeszteni, de egy ilyen folyamatban lévő eljárás sem korlátozza a részvételi jogot a közgyűlésen. Sándor szerint – mivel több tagszervezetet nem engedett szavazni az MTSZ – a közgyűlés törvénytelenül tartotta meg ülését.
Szűcs Lajos elnöki beszámolójában elmondta, nagyon nehéz volt az elmúlt fél év, a tagszervezetek közül többen el akarták gáncsolni az MTSZ-t, de szerinte ez annak a jele, hogy a szövetség sikeresen és jól végezte a munkáját.
Richter Attila főtitkár azt mondta, a szövetség jogi és pénzügyi átvilágításon esett át, amely során sok jó javaslatot kapott a hatékony működés javítására. Az ellenzék szerint – amelynek a magyar éljátékosok, Babos Tímea és Fucsovics Márton mellett olyan korábbi klasszisok, mint Temesvári Andrea, Kapros Anikó, Szávay Ágnes, Sávolt Attila, Markovits László – ez azt jelenti, hogy törvénytelenül és átláthatatlanul működik az MTSZ. Richter szerint az idén nyárra tervezett budapesti füves pályás tornára érvényes, de még nem hatályos szerződése volt a szövetségnek, a megállapodást állítása szerint nem az MTSZ mondta fel. 
Márky Jenő, az 1996-2013 között Budapesten rendezett WTA-tornák versenyigazgatója „kamunak” nevezte, amiket Richter elmondott. Kijelentette, hogy az MTSZ miatt kellett az eseményt – amelyet az utolsó három évben saját forrásból bonyolított le – öt éve Bukarestbe vinnie. Bejelentette, hogy idén február 19-én öt évre szóló kormánygaranciát kapott az esemény budapesti lebonyolítására. Juhász Gábor sportigazgató úgy reagált Márky szavaira, hogy az MTSZ nem hagyta magára. Elmondta, volt egy megbeszélés, melyen a MOB jelezte, hogy torna költségeinek harminc százalékát tudja állni az állam, ezt az ajánlatot a versenyigazgató nem fogadta el és Bukarestbe vitte a tornát. Sávolt Attila többször eredménytelenül próbált felszólalni – Szűcs azért nem engedte beszélni, mert a korábbi kiváló teniszező, Fucsovics volt edzője nem rendelkezett érvényes akkreditációval –, ám a közgyűlés nyomására végül mégis beszélhetett. Elmondta, hogy a szövetség inkorrekt módon járt el a küldöttekkel, mert csak múlt pénteken küldte el részükre a 243 oldalas beszámolót, amit ilyen rövid idő alatt lehetetlen alaposan átnézni és arról felelősen véleményt nyilvánítani. 
A „Tiszta Tenisz” képviselői szerettek volna választ kapni olyan kérdésekre például, hogyan kaphatott az MTSZ alkalmazottjának cége egymilliárd forintos megbízást kommunikációs feladatok ellátására, miért vannak edzők, akik nyolc hónapja nem kaptak fizetést, hogyan lehet 707 millió forintos hiány a szervezetnek? Lemondásra szólították fel Richtert, de ő közölte, csak akkor távozik, ha munkáltatója, az elnök kéri meg erre.
Az elnöki beszámoló elfogadása után – az ellenzék titkos szavazást kért, de az elnök emberei másképp voksoltak, így lapokat számoltak az erre felkért személyek – az ellenőrző testület jelentését megszavazta a közgyűlés. Molnár György titkos szavazással bekerült az elnökségbe, az ellenzék elhagyta a termet, a közgyűlés ezért határozatképtelenné vált és befejeződött. A 2018-as pénzügyi jelentés és az idei költségvetés-tervezetről nem sikerült szavazni, ezek elfogadására az MTSZ alapszabálya szerint tizenöt napon belül rendkívüli közgyűlést kell összehívni.

„Nem nálad van a szó Lacika”

Nem nálad van a szó, Lacika” – szólt rá az MTSZ elnöke Markovitsra, aki megpróbált megszólalni. „Nem játszottunk egy pályán, én mindig tisztelettel beszéltem az elnök úrral, ezt várom el fordítva is” – reagált a Vasas elnöke, ami után az MTSZ irányítója visszakozott és magázódva kommunikált a korábbi kiváló játékossal. 

Biztonsági őr ütött meg egy osztrák nőt a szombati budapesti hokimeccsen

Publikálás dátuma
2019.04.16. 16:15
Nem csak a jégen ment a bunyó
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt indított eljárást az ügyben.
Szombaton, az újpesti Vasas Jégcentrumban tartott Magyarország–Ausztria női jégkorongmeccsen az egyik biztonsági őr úgy megütött egy osztrák nőt, hogy a székek közé esett – derül ki a 168 óra cikkéből. A meccsre nagyjából ötven osztrák szurkoló ment el, akik egy külön szektorban, a magyar résztől szalaggal és láthatósági mellényes biztonsági emberekkel elválasztva foglaltak helyet. Sok fiatal osztrák lány szurkolt hangosan az első sorban, de semmilyen inzultus nem volt a két szurkolótábor között. A lapnak szemtanúk arról számoltak be, hogy az egyik osztrák lány a meccs hevében megpróbált a székétől előre jutni az első sorba, hogy ott szurkoljon tovább a többiekkel. Azonban a magyar biztonsági emberek éppen a lépcsőn álltak, így a kordon és az őrök miatt nem lehetett lefelé haladni. A lány mégis megpróbált lejutni, mire az egyik nagydarab, kopasz őr ordítozni kezdett vele, és visszatartotta, ráncigálta. Az osztrák lány azonban nem adta fel, és átbújt a biztonsági ember karja alatt. Az őr ekkor úgy megütötte, hogy a második széksortól egészen az első széksor elé zuhant, a korlátnak. A felháborodott osztrák szurkolók ezután nekirontottak az őröknek, hangosan ordibálva akarták kizavarni a szektorból a bántalmazó biztonsági őrt, aki végül el is hagyta a nézőteret. A helyszínen megjelentek a rendőrök is. A lap megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közölte, a BRFK IV. kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság gyanúja miatt indított eljárást, az ügyben gyanúsítottként még senkit nem hallgattak ki. A Vasas Jégcentrum ügyvezető igazgatója, Török Ottó azt mondta: információi szerint az áldozat tett bejelentést a rendőrségen. Az igazgató az eset pontos körülményeiről nem tud, ráadásul kamerák sem rögzítették az incidenst, ugyanis a nézőtér figyelésére használható kamerarendszert még nem helyezték üzembe. Török Ottó szerint a szombati meccs biztosítását végző céget a Magyar Jégkorong Szövetség bízta meg a feladattal, de az emberei végzik a Vasas Jégcentrumban zajló más meccsek biztosítását is. Az igazgató állítja, korábban nem volt probléma a cég alkalmazottaival, de szerinte fontos megvárni a nyomozás eredményét, ugyanis az osztrák szurkolótábor egyes tagjai erősen ittas állapotban voltak, és távozáskor sem viselkedtek túl együttműködően. Az ügyvezető igazgató szerint ettől függetlenül az erőszak mindenképpen elfogadhatatlan a szurkolókkal szemben.
Szerző

Veszített a sportszerűség

Publikálás dátuma
2019.04.16. 12:30
Több Haladás-drukker maszkban
Fotó: HEGEDŰS GÁBOR
Betegséghullám miatt elhalasztotta volna a Haladás elleni élvonalbeli bajnokiját az MTK labdarúgócsapata, amihez érthetetlen módon a szombathelyiek és a szövetség sem járult hozzá.
Csak nehogy még nagyobb baja legyen abból az MTK-nak, amiért futballistáinak a hányadot illetően tekintélyes része vírusfertőzést kapott, amely aztán az utánpótlás tagjait is elérte. Miként Dreissiger Imre, a Heim Pál Gyermekkórház köztiszteletben álló ortopéd sebésze, a kék-fehérek csapatorvosa megállapította: „A keret jelentős része legyengült állapotban van, egyrészt a betegség miatt, másrészt, mert a játékosok értelemszerűen nem tudtak részt venni az edzéseken.”
E miatt a Hungária körúti klub szombathelyi mérkőzése elhalasztását kérte. A kieséstől menekülni próbáló, az első osztályúnak nevezett tizenkettes mezőny tizenkettedik helyén álló, házigazda Haladás válasza elutasító volt, majd a szövetség döntött: a találkozót az eredeti időpontban le kell játszani. Másként: amennyiben az MTK-nak a takarítónőt is be kell állítania, úgy igazolja le villámmal a partvisos asszonyt, és küldje a Hidegkuti stadion termei meg folyosói helyett a vasi pályára. Súlyos túlzásnak tartom egy internetes portál megjegyzését, mi szerint „felhördült az ország”, hiszen az egész bajnoki fordulót 17 505 (meccsenként átlagban 2917) néző tekintette meg, de állítólag „még a semleges klubok fórumait is elárasztották a kommentek”, melyek többsége a szombathelyi klubra nézve legalábbis kellemetlen, ha nem éppen lesújtó volt. 
Más – de hasonló kicsengésű – megnyilvánulásokat böngésztek a nyugat-magyarországi egylet vezetői, akik közleményt adtak ki: „Egyes médiákban (sic!) és az MTK szurkolói részéről érthetetlen támadások érték a Szombathelyi Haladást”, jóllehet – írták – teljesen mindegy, mi a klub álláspontja, a határozatot ilyen esetekben az MLSZ hozza meg. Egyébként is lehetetlen helyzet elé került volna a vasi csapat – jegyezték meg –, mert az MTK április 22-ére vagy 23-ára szerette volna áttenni a mérkőzést, ám a Szombathely 20-án Debrecenben, majd 27-én Kisvárdán szerepel, és két ilyen hosszú buszút közé nem lehet beilleszteni egy bajnoki meccset.
Ez utóbbi „érv” a mulatságosság határát súrolja, de híven jellemzi a modern idők magyar futballjának viszonyait. A történetben azonban nem ez a leginkább meghökkentő. Hanem a szövetség döntése, melyet a Szombathely persze „bölcsnek” titulált. Józanul nem lehet mást gondolni, mint azt: ha egy csapatnak nincs tizenegy egészséges embere, akkor azt az együttest semmiféle testület ne kötelezze a játékra, pláne ne tegyen ilyet az a szervezet, amelynek hivatása lenne őrködni a teljes magyar labdarúgás fölött. Az elutasítás megmagyarázhatatlan, elvégre ellenkezik a legelemibb erkölcsi normákkal, ráadásul kiszolgáltatottá tette a kárvallott felet. A tekintetben persze a Haladás is vétlen volt, hogy nem a szombathelyiek idézték elő a budapesti betegséghullámot, de – ha nem „debrecenezünk” és „kisvárdázunk” – valójában milyen hátrány érte volna a vasiakat, ha máskor, mindkét klubnak megfelelő időpontban, azonos feltételek mellett vívják meg a küzdelmet a szombathelyi zöldek és a fővárosi kékek? 
A meccs lejátszása előtt a végeredményt csak sejteni lehetett, az viszont biztos volt: a fair play vesztett. S persze az igazság sem győzött, mint a mesében, mert az MTK 1-0-ra kikapott; már-már azt írtam, nem tudta teljesíteni a lehetetlen küldetést, de nyolcvanhat percig 0-0-ra állt, és bizony a mai magyar NB I-ben a bejárónővel sem képtelenség a pontszerzés. (Ahogyan Szombathelyen, úgy másutt sem.) A siker megítélése pedig még a Perint partján sem egyértelmű. Miként azt a nyugat.hu írta, olvasóik egyike szerint „Jézus húsvéti feltámadása semmi ehhez a tavaszi Hali-sorozathoz képest”, egy másik pedig azt kérdezte: „Nem lehet, hogy az erős szél fújta be a labdát?” Ezekre az ironikus mondatokra így reagált egy harmadik drukker: „Ha folyamatosan kikap a csapat, az a baj. Ha nyernek pár meccset, nektek az is baj! (…) Ti nem tudtok semminek se örülni?!” (A „ti” előtti kipontozott résztől jobbnak láttam eltekinteni.) 
Jelzem, lehet, hogy már az én gyomrommal is baj van.
E különös verdiktet egyáltalán nem veszi be.
Témák
labdarúgás MTK