Igazi horrorfilmre emlékeztetett a vasárnapi finn választás. Bár a felmérések 20 százalék körüli eredményt jósoltak a szociáldemokratáknak, a szavazatok feldolgozásánál rohamosan csökkent a baloldali párt előnye, mígnem mindössze 0,2 százalékkal, egyetlen mandátummal előzték meg a Finn Pártot.
Finnországban az eddigi választásokon általában alulmérték a Finn Pártot, most is ez történt. A formáció az utolsó napokban kapott erőre, arra azonban senki sem számított, hogy ennyire megszorongatja a szociáldemokratákat. Ez a radikális jobboldali párt szólította meg legsikeresebben a bizonytalan szavazókat. Emilia Palonen finn politológus a Die Weltnek elmondta, a jó szereplés oka, hogy a Finn Párt végig napirenden tudta tartani a migráció kérdését. Az országban volt példa bevándorlók által elkövetett szexuális bűncselekményekre, amit újra és újra fel lehetett hozni. Ám a választók mégsem ezt tartották a legfontosabb témának. Az emberek legfőképpen azért váltották le a kabinetet, mert az fokozatosan bontotta le a hagyományosan erős szociális rendszert. A jobboldali populisták pedig – mint más európai országokban is –azt ígérték, hogy javítanak a legszegényebbek sorsán. Ez általánosságban is jellemző a szélsőségesekre: az alacsonyabban iskolázottakat, a lecsúszott középosztályt célozzák meg, mint például Franciaországban a Nemzeti Front, vagy a sárga mellényesek.
Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a jobboldali radikális Liga elnöke célja az, hogy az európai parlamentben egységesítse a három jobboldali radikális, populista frakciót, ezzel akár a legnagyobb pártcsaládot hozhatnák létre Népek és Nemzetek Európai Szövetsége (EAPN) néven. Bár több párt csatlakozott mozgalmához, köztük az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), ezen a héten pedig Marine Le Pen Nemzeti Gyűlésétől (RN) is hivatalos bejelentés várható, Salvini törekvése máris hajótörést szenvedett. Azzal, hogy a britek minden bizonnyal részt vesznek az európai parlamenti választáson, a toryk biztos, hogy maradnak az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) frakcióban, amelyben a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) is helyet foglal. Ez azt jelenti, hogy Salvini a legjobb esetben is a háromból csak két frakciót tud majd egyesíteni, bár mint majd láthatjuk, ez sem annyira egyszerű.
Több párt egyelőre nem is jelezte részvételi szándékát, köztük Geert Wilders holland Szabadságpártja (PVV), vagy a belgiumi Flamand érdek. Ezen politikai erők egyelőre a Nemzetek és Szabadság Európája (ENF) nevű frakcióban foglalnak helyet. A holland szélsőjobb új „sztáralakulata”, a Fórum a Demokráciáért szintén nem mutatott érdeklődést, a párt az ECR-hez kíván csatlakozni.
Látszólag logikus gondolat ugyan az olasz belügyminiszter részéről, hogy egy zászló alá kívánja terelni a radikális populista pártokat, ám ezeket csak egyvalami köti össze: a bevándorlás elutasítása. Igaz, még ezzel kapcsolatban sem egységesek, amint az Európa jövőjéről alkotott elképzeléseik is különböznek. A milánói zászlóbontáson jelenlévő német Alternatíva (AfD) vezetője, Jörg Meuthen elismerte, nem is kell mindenben egyetérteniük. Miközben azonban akár a szociáldemokrata, akár az európai néppárti, de említhetnénk a Zöldek, a liberálisok vagy a Balpárt képviselőit, összekötnek pozitív értékek, a populisták csak valami elutasításában tudnak közös nevezőre jutni, pozitív értékrendről azonban nem lehet beszélni. Salvini törekvése már akkor elbukott, amikor nem sikerült a Fideszt, illetve a lengyel Jog és Igazságosságot (PiS) magához édesgetnie. Utóbbi párt azért is ódzkodik az együttműködéstől, mert mind a Liga, mind az FPÖ kiváló orosz kapcsolatokkal rendelkezik.
Salvini személye nem vonzó több populista vezető számára sem. A migrációval kapcsolatos elképzeléseit sem osztják, sem Budapesten, sem Varsóban. Az olasz belügyminiszter ugyanis nem csak a menekültek befogadását utasítja el, hanem azt is követeli, hogy a már Olaszországban lévő bevándorlókat más uniós országok fogadják be. Szolidaritást akar a többiektől, ez azonban szitokszóval ér fel a menekültkérdést illetően mind a magyar, mind a lengyel kormány számára. Kissé meglepő az Alternatíva csatlakozása a Salvini-mozgalomhoz, mert az Európa-politikát illetően az AfD kissé kilóg a szélsőségesek sorából. Igaz, még mindig nem kristályosodott ki, merre orientálódik a párt. A radikális populista irányvonalat követi-e, vagy a mérsékeltebb utat választja. Az utóbbi két évben soraiban többségbe kerültek a radikálisok. Jelenleg az AfD egyszemélyes párthoz hasonlít, ahol mindenről Jörg Meuthen dönt. A társelnök azért is választhatta szövetségesként Salvinit, mert egyfajta példaképnek tartja az olasz vezetőt. A belügyminiszter kis pártból épített fel egy országosan is erős tömörülést. Az AfD különösen Németország keleti részén népszerű, azokban a régiókban, ahol a társadalom egy része kirekesztettnek érzi magát, több nyugati tartományban távolról sem annyira közkedvelt. Salvini pártja tavaly június óta kormányzati tényező, s Meuthennek talán nem is annyira távlati célja a kormányzati szerepvállalás.
Hogy mekkora ellentétek feszülnek a szélsőséges pártok között, azt jól mutatják az AfD és a görög neonáci Arany Hajnal közötti különbségek. Az Alternatíva ugyanis elutasítja az Athénnak nyújtott mentőcsomagot. Az AfD idővel az euróövezetből is kilépne, a Liga, vagy Le Pen pártja azonban ezt levette a napirendről.
Nagy kérdés azonban, hány mandátumra tud majd szert tenni Salvini mozgalma. Ez a Nemzetek és Szabadság Európája (ENF) jelenlegi frakciójára támaszkodik. Az ENF a mandátumbecsléssel foglalkozó Europe Elects jóslata szerint 62 mandátumra számíthat az új EP-ben. Amennyiben az olasz belügyi tárca irányítója mindhárom euroszkeptikus, bevándorlásellenes frakciót egységesítené, akkor 160 körüli mandátumot szerezhetnének, erre azonban jelenleg semmi esély sincs. Két frakció fúziója esetén száz körüli mandátumra számíthatnának, ez esetben komoly versenyfutásban lehetnek a liberálisokkal a harmadik helyért.
