busz;

2019-04-17 15:11:59

Fiatal lányok kötöttek el egy buszt Sándorfalván

A három nő közül az egyik a buszállomás épületében dolgozott, mint takarítónő.

Egy menetrend szerint közlekedő csuklós buszt lopott el három fiatal lány, két hete a sándorfalvi buszvégállomásról. A Délmagyarország információi szerint Szegedre is eljutottak a járművel. „A tizen- és huszonéves fiatalok egy állomáshoz közeli szórakozóhelyen buliztak, és amikor hazafelé tartottak, akkor jutott eszükbe, hogy ellopják a buszt”– nyilatkozták nevük elhallgatását kérő helyiek a vidéki lapnak – „Nem volt nehéz dolguk, mert 

Az egyik, buszpályaudvar mellett dolgozó férfi azt is elmesélte a lapnak, hogy szerinte a csuklós busszal Homokpuszta felé indultak, ahol letértek az aszfaltútról, és rátértek a tanyavilágba vezető útra. Azután egy dűlőúton mentek tovább, ahonnan visszaértek Sándorfalvára, később pedig mert Szegedre is bementek, ahol egészen a Mars térig jutottak. A többórás „kirándulás” a kiindulóponton, Sándorfalván ért véget, ahol már a rendőrök várták őket.

  A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságtól azt válaszolták a Délmagyarország megkeresésére, hogy a busz önkényes elvétele miatt indítottak eljárást, de ők csak két fiatal nőt említettek, akiket gyanúsítottként hallgattak ki.