Mivel 617 millió gyerek és fiatal van a minimális olvasási és matematikai készségek híján, a fejlődő országokban pedig csak az iskolák 34 százalékában van elektromosság, a hét elején Budapesten az UNESCO, vagyis az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete tárgyalt e kérdésekről. Úgy határozott: javasolja a tagjainak, hogy vegyék fontolóra az oktatásban töltött évek számának kötelező emelését, ezzel párhuzamosan tolják ki a munkába állás legkorábbi életkorát, és biztosítsanak szélesebb körű elérést a felsőoktatáshoz. Közben az Emberi Jogok Bizottságában arról vitatkoztak, meddig jogos a magánszemélyek tevékenységeinek megfigyelése a kormányok által, az állampolgárok védelmére hivatkozva. A Speciális Politikai Bizottság azt vizsgálta: joga van-e terrortámadás esetén a támadást elszenvedő államnak lerohannia a terroristák származási országát. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) pedig a modern világban gyakori mentális egészségi problémák okainak kezelési lehetőségeit mérlegelte. Mindez majdnem igaz, a delegáltak ugyanis egytől egyig középiskolások voltak, 14 különböző országból körülbelül háromszázan.
Az V. kerületi Eötvös József Gimnáziumban az elmúlt napokban valószínűleg több volt az öltöny és az irodai dress code szabályait fegyelmezetten tartó női ruha, mint a Parlamentben. Ismét, idén kilencedszerre rendezték meg a BIMUN-t, vagyis a Budapest International Model United Nations konferenciát, ahol a diákok öt napon keresztül a jelen és a jövő kihívásaira keresik a válaszokat, a világszervezet működését modellezve. Némi lazaságot néhány hóbortos nyakkendő és vicces színes zokni árul el, amit a kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau amúgy is divatba hozott a tárgyalóasztalok mellett.
A bizottságokban közben mindenhol komoly vita folyik, a Biztonsági Tanácsban Venezuela delegáltja komoly össztűz alatt van, a többi állam képviselője szeretne független megfigyelőket küldeni az országba, és próbálják elérni, hogy írjanak ki választásokat a politikai válság megoldására. Venezuela képviselője állja a sarat, pedig valójában nincs köze a dél-amerikai országhoz, valószínűleg egy nyugat-európai középiskolából érkezett. A konferencia egyik izgalmas eleme sok más mellett, hogy a diákok nem saját hazájuk, hanem egy másik ország álláspontját, érdekeit képviselik az üléseken angolul. A felkészülés időszakában időben megkapják, hogy melyik ország képviseletét melyik bizottságban kell majd ellátniuk, így van idejük beleásni magukat a témába. Gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy beleéljék magukat mások nézőpontjába, ez pedig biztosan nem árt, ha a világra nyitott, a globális problémák megoldására törekvő felnőttekké szeretnének válni.
Nem mindig komolyak
A gyerekek komolyan veszik a feladatukat. Még a „tárgyalótermen” kívül is előfordul, hogy a kijelölt témáról beszélgetnek, és igyekszenek maguk mellé állítani az ellentétes állásponton lévő ország képviselőjét. Közben egy másik asztalnál a szünetben külföldi diákok egy csoportja a „szeretlek” szót, és a „zs” hangot gyakorolja egy „zs betűs” fiú kedvéért. A nemzetközi kapcsolatok annak rendje és módja szerint az esti bulikon is épülnek, ebből is látszik, hogy ezek a fiatalok nem koravének, csak éppen a korukat meghazudtoló módon felkészültek és okosak.
Az első pillanatban döbbenetes, hogy a gyerekek milyen természetességgel és magabiztossággal használják az angolt, annak is a hivatalos változatát – nincs is más választásuk, a levezető elnökök (szintén diákok) éberen figyelnek: ha valakinek véletlenül kicsúszik a száján, hogy „mint ahogy azt említetted”, rögtön figyelmeztetés jár. A vitákban ehelyett az „ahogy arra a Kínai Népköztárság delegáltja rámutatott” formula dívik, és gyakran hangzik el a „mindazonáltal”-nak fordítható kifejezés is, természetesen angolul. Holik Tünde, az eseményért felelős mentor tanár szerint tűnjön ez a beszédmód bármilyen távolinak, nem is olyan bonyolult, a szükséges szakkifejezések körülbelül három A4-es oldalon elférnek, e nyelvezetet a gyerekek hamar elsajátítják.
Holik Tünde kezdetektől bábáskodik az esemény felett, melyet az évről évre önjáróbbá váló fiatalok szerveznek, így a pedagógusra egyre kevesebb feladat hárul. Legalábbis a konferencia előtti időszakban, mert miután a külföldi diákok megérkeznek, senkinek sem a pihenésről szólnak a napjai. De ezt láthatóan nem bánják.
Méltók a bizalomra
A bejárathoz közeli folyosón már némileg fáradtan a két főszervező, a 11.-es Papik Flóra és a végzős Bodansky Benjámin ügyel arra, hogy minden rendben menjen. Flóra az operatív feladatokért felel – tavaly november óta dolgozik a lebonyolításon, helyszíneket foglal, intézi az étkeztetést, segít a külföldi diákoknak szállást intézni. Mindezt persze nem egyedül, népes csapatot irányít. Csakúgy, mint Benjámin, aki a konferencia tartalmi részéért felel. „Úgy választjuk ki a bizottságok által tárgyalt kérdéseket, hogy azok összhangban legyenek az ENSZ aktuális témáival, így jelenleg a fenntartható fejlődés, az aktuális politikai konfliktusok vannak a középpontban” – mondja Benjámin. Beismeri, eléggé stresszesek most, mégsem tud elképzelni olyan tanórán kívüli tevékenységet, ami ennél többet adhatna. Flóra azt mondja, az utóbbi napokban két órákat alszik, de mégsem kérdés, hogy jövőre is szerepet vállal a szervezésben, annyira feltölti ez a néhány nap. A diákok maguk jelölik ki, hogy ki milyen posztot foglal el a szervezésben, és kik kerülnek a legfontosabb pozíciókba – általában évről évre lépkednek feljebb a „felelősséglétrán”, így volt ez például Benjáminnal és Flórával is. A vezetők keze alá sokan dolgoznak, és ők mind felelősek a saját részfeladatukért.
Mindebből jól látszik, tévedés lenne azt gondolni, hogy a diákok „eljátsszák” a felnőttet. Ők maguk minimális tanári segítség mellett hónapokig szervezik a konferenciát, profizmussal és felelősségtudattal. „Egy manapság egyre nagyobb teret nyerő modern, angolul scaffoldingnak nevezett pedagógiai módszert alkalmazunk. Az elnevezés beszédes, ebben a tanár, mint egy állványzat az épület mellett, a gyerekek mellett áll. Ezt az elején nehéz kialakítani. Amikor először szerveztünk konferenciát, még együtt tanultuk, hogyan kell megkeresni a hoteleket, ahol a vendégek megszállnak, és hogyan írjunk levelet a házelnöknek, hogy a Parlament épületében rendezhessük az esemény egyik programját. De ahogy jöttek egymás után az évfolyamok, kialakult egy forgatókönyv, amit a következők használnak. Ez az évek alatt 36 oldalas dokumentummá duzzadt, ami még arra is kitér, hogyan kerülnek az ásványvizek az asztalokra.
Mára szinte teljesen önjáróak, nem kérem számon őket és ők nem is számolnak be minden mozzanatról. Nem mondom, hogy nem szoktunk beszélgetni arról a tanártársaimmal, milyen jó lenne, ha bizonyos dolgokat megosztanának velünk, amit szerintük nem kell megosztani. De minden évben bebizonyítják, hogy méltók a bizalomra” – mesél a magyar oktatási rendszerben fájóan ritkának tűnő hozzáállásról Holik Tünde. Szerinte a bizalom a legfontosabb motiváló erő, és a gyerekek döbbenetesen sok dologra képesek, ha pozitív légkör veszi körül őket.
Sorsfordító tapasztalat
Hasonló konferenciákat szerte a világon rendeznek, az Eötvös 2007-ben kapta a hírt, hogy az egyik partneriskolájuk Rómában szervez egy ilyet. Holik Tünde az akkori nyelvi tagozatos osztályával elhatározta: megnézik, mi is ez valójában. „Onnantól rendszeresen jártunk az évenkénti római eseményre. A második alkalommal volt velünk egy diák, akinek megtetszett a dolog. A zárókonferencia után leültünk egy padra és azt mondta: csináljunk egy ilyet! Kajakómában lehettem, és azt mondtam: jó” – mesél a kezdetekről a tanárnő. Az iskola igazgatója is lelkesen állt az ötlethez, ekkortól kezdve két év telt el az első BIMUN-ig. Az Eötvös a római partneriskolától tanulta és vette át, ami megtanulható és átvehető. A gyerekek a gimnáziumban működő MUN-klubban ismerik meg a konferencia menetét, hogyan kell megfogalmazni egy felszólalást, beadványt, megtanulják a szükséges szókincset és elmélyednek a témákban, amikről szó lehet.
A megmerítkezés a nemzetközi politika működésében a későbbi sorsukra, pályaválasztási döntéseikre is hatással van – Benjámin például politológiát szeretne tanulni. A fiú pedig, akivel Holik tanárnő az első rendezvény megrendezésének terveit latolgatta egy római padon, ma már férfi, Bágyi Ádám, Magyarország hágai konzulja. Számára egy diplomáciai karrier kezdetét jelentették ezek a tapasztalatok, de évfolyamából többen lettek nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szakemberek. De ez nem jelenti azt, hogy az egykori BIMUN-osok ne lennének megtalálhatók bármilyen szakmában – a konferenciákon és szervezésükben leginkább bátorságot, magabiztosságot, nyitottságot, felelősségtudatot szereznek, ami bárhol a hasznukra válik.
Mivel a programot a Magyar ENSZ Társaság és az ENSZ bécsi Információs Szolgálata is támogatja, a gyerekek által megalkotott javaslatok eljuthatnak a valódi szervezethez is. De más is történik ilyenkor, nem csak az előre eldöntött témák jönnek szóba, a résztvevők az aktuális eseményekre is reagálnak. A terveket kedden is felülírta az élet, ekkor a Franciaországot képviselő delegált Notre-Dame-ban történt tűzesetről szóló beszédével kezdődött a közgyűlés.
