kormányinfó;

2019-04-18 12:01:44

Gulyás Gergely nem érti a felháborodást, hiszen Orbán magánrepülős útjai teljesen átláthatók

Háromezer elektromos buszt vesz a kormány - hangzott el még a Kormányinfón.

A kormány háromezer elektromos busz beszerzését támogatja, illetve finanszírozza ebben a ciklusban - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai kormányülésen történteket ismertető kormányinfón. A kormány szerdán Palkovics László innovációs és technológiai miniszter előterjesztésére tárgyalt a buszstratégiáról, amelynek célja, hogy a hazai gyártásból a lehető legtöbb buszt lehessen biztosítani, valamint hogy a tömegközlekedést sikerüljön átállítani elektromos buszokra.

Ez lehetővé teszi, hogy mérséklődjön a környezetszennyezés a nagyvárosokban - tette hozzá. A miniszter szerint az elektromos buszok drágábbak ugyan most, de reményeik szerint a hazai gyártás felgyorsulásával az árak is mérséklődni fognak. 

A kormányülésen szó volt az egészségügy fejlesztéséről, Kásler Miklós hosszasan, két órán keresztül beszélt erről.  

A tájékoztatón szóba kerültek Orbán Viktor magánrepülős útjai is. Gulyás nem érti, miért okoznak felháborodást ezek az utak, hiszen szerinte a miniszterelnök átláthatóan utazik és "ha Orbán magánszemélyként utazik, fizet ezért". Azt azért nem mondta el, hogy mennyit és azt sem, miért nem hozzák nyilvánosságra az utazásokat és azok költségeit.

Csakhogy Orbán korábban maga ismerte el, hogy olykor ajándékként fogadja el az utazásokat. Például Garancsi István vendégeként egy Mészáros Lőrinchez köthető, 17 milliárd forintos osztrák luxusrepülővel repült tavaly a Mol Vidi bulgáriai meccsére - emlékeztet az Index. Orbán október elején az ezt firtató parlamenti kérdésre azt válaszolta: „Harminc éve is így mentem, és jövő héten is így fogok menni.” 

Az újságírók kérdésire válaszolva Gulyás elmondta többek között, hogy