Opera, popzene és gulyás

Publikálás dátuma
2019.04.20. 10:30
JOSEPH CALLEJA
Fotó: Lakos Gábor
Péntek este másodszor lépett fel Budapesten a máltai sztártenor, a világ egyik legkeresettebb énekese, Joseph Calleja. Szállodai lakosztályában sikerült találkoznunk, és beszélgetnünk vele.
Amikor szobájába lépünk, jól megtermett, fiatalos férfi fogad minket. Öltözéke egyszerű, cipzáros szárú nadrág, fekete póló, vászonzakó, amelynek karján egy brit zászló díszeleg. (Málta 1814 és 1964 között a brit korona fennhatósága alá tartozott, 2004-ben lett az EU tagja.) Kérdéseinkre megfontoltan válaszol; az első, vajon teher-e vagy biztonságérzetet ad számára, ha a valaha élt legnagyobbakkal veszik egy sorba, Pavarottihoz, Björlinghez, Giglihez és Carusóhoz hasonlítják. „Új nagyságok jönnek-mennek, van 50 következő Pavarottink, 50 következő Giglink, én saját magam szeretnék lenni. Hízelgő, ha hozzájuk hasonlítanak, de nem szabad komolyan venni, már nem érdekel.” – hangzik a felelet. Az éneklés egyébként természetesen jött számára: „Már három-négy évesen szívesen dalolgattam, azután énekeltem templomi, iskolai kórusokban, sőt rockbandákban is. 13 éves voltam, amikor láttam Mario Lanzát A nagy Caruso című filmben, és eldőlt a sorsom. Megpróbáltam utánozni” - tudjuk meg. „Amikor felfedezték a hangomat egy nagyszerű tanár, a híres máltai tenor, Paul Asciak kezdett el velem foglalkozni tizenhat éves koromban, aki néhány hónap múltán azt mondta, ha így folytatom, nagy énekes lehet belőlem. Figyelmet, tudást, és sok-sok időt kaptam tőle. Azt mondta, nem saját magunknak, hanem azoknak kell gyönyörűen énekelni, akik gyönyörű éneklést akarnak hallani tőlünk. Ebben nagyon szigorú volt. Ugyanakkor azt tanította, legfontosabb a komponista szándékainak tiszteletben tartása, a kotta hangjainak pontos visszaadása, ami úgy valósulhat meg, ha az ész, a hang és a szív kiegyensúlyozottan működik együtt. Általában 90 százalék kell, hogy az első kettőnek jusson, mert ha túl sok szívet adunk az éneklésbe, akkor a hang tévútra mehet” – idézte fel mentora emlékét Calleja. Professzionális karrierje elindulásakor még nagyon fiatal volt a tenor. „Tizenkilenc éves voltam, amikor először színpadra léptem Verdi Macbethjének Macduff szerepében, alig törődtem a dologgal, nem izgultam, egyszerűen csak csináltam a dolgomat. Ahogy azután nőtt az elismertségem, egyre felelősségteljesebben álltam hozzá a fellépésekhez” – hangzik a vallomás. Februárban lemezt is jelentetett meg Verdi-áriákkal, milyen a viszonya az ő alakjaihoz, egyáltalán a tenor repertoár e szegmenséhez? Mint kiderül, Calleja nagyon is tudatosan építi pályáját: „Ahogy érik a hangom, egyre alkalmasabb lesz a nagyobb műveihez, mint a Trubadúr, az Aida, és talán-talán egyszer az Othellót is elénekelhetem, erre még nem vagyok kész. Ezeken túl azonban szívesen éneklem Puccinit, a francia repertoár darabjait, de a németet is, dalokat akár, vagy az orosz műveket”. Nagyon népszerűek Máltán azok a nyári szabadtéri koncertjei, amelyekre pop-sztárokat hív meg. Michael Bolton, Dionne Warwick, Ronan Keating, Anastacia is voltak már többek között vendégei. „Évente 55 éjjel általában meghalok a színpadon. Ezen az egy estén azonban életben maradok, ezért is nagyon jó szórakozás számomra, mindenféle zenét előadunk. Amíg az emberek szeretik, csinálni fogom, 25-30 ezren kíváncsiak ránk alkalmanként. Arra a hazámban nincs szükségem, hogy ennek révén ismerjenek meg az emberek, de a fiatalokat arra inspirálhatják az ott elhangzó áriák, hogy jobban utána nézzenek, mik is ezek, milyen is az opera” – fejti ki Calleja. Az opera világában viszont olyanokkal van egy színpadon, mint Nyetrebko, Domingo, Garanča, Hampson vagy Gheorghiu; hozzájuk a lehető legnagyobb művészi alázattal közelít a tenor, és azt is meg tudjuk, budapesti estjére kedvenc áriái, dalai közül válogatott. Szép utazást tehetünk a komolyabb operadarabok és az olyan dalok között, amelyeket egyszerűen csak hátradőlve élvezni kell. Bónuszkérdésünk végül az volt hozzá, mit kapott Máltától? „Máltán izgalmasak az emberi kapcsolatok, kikerülhetetlen napsütés, és ott kaptam a hangom is. De ma már több mint húsz éve, hogy járom a világot. Európában sok minden összeköt minket, és bár olyan apró dolgok, mint a magyar bor, a likőrök, a gulyás, a bécsi Sacher-torta, vagy a „vínersnicli”, az olasz „paszták” picit különbözővé tesznek minket, tulajdonképpen unokatestvérek vagyunk, egy nagy család tagjai” – fejezte be  Joseph Calleja.

Joseph Calleja

Az 1978-ban Máltán született énekes pályája üstökösként indult, hazájában már tizenkilenc évesen fellépett operaszerepben. Ugyanebben az évben díjat nyert a Nemzetközi Hans Gabor Belvedere Énekversenyen, 1998-ban megnyerte a milánói Enrico Caruso Énekversenyt, a következő évben pedig a Plácido Domingo által alapított Operalián is díjazták. Ma már a világ legnagyobb operaszínpadainak szívesen látott vendége, a leghíresebb szopránok, baritonok társa.

Szerző
Témák
opera sztár tenor
Frissítve: 2019.04.24. 11:41

Magyar kisfilmet is meghívtak a 72. cannes-i fesztiválra

Publikálás dátuma
2019.04.19. 17:40

Mintegy 2 ezer alkotás közül 17 vizsgafilm, közülük 14 fikciós és 3 animációs mű kapott meghívást a Cinéfondation versenyébe, többségében kelet-európai országokból.
Magyar nagyjátékfilm eddig nem került be a frissen bejelentett 72. Cannes-i filmfesztivál programjába, de a rövidfilmes mezőnyben jelen vagyunk: a vizsga- és diplomafilmeket felvonultató Cinéfondation programba beválogatták Moldovai Katalin Ahogy eddig című 24 perces alkotását, mely a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgóképművész mesterképzésén készült. Moldovai korábban elvégezte a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Filmművészet és média és média szakát. Az Ahogy eddig főszerepeiben Venczel Vera és Tóth Ildikó látható. A mű Tóth Krisztina azonos című novellájából készült, a forgatókönyvet a rendező Palóczi Zitával közösen jegyzi, az operatőr Táborosi András volt. A cannes-i Cinéfondation zsűrijének elnöke idén Claire Denis francai író-rendező lesz. A vizsga- és diplomafilmeket bemutató rangos programban korábban Mundruczó Kornél, Kocsis Ágnes, Szimler Bálint, Kárpáti György Mór, Andrasev Nadja és Szentpéteri Áron filmjei szerepeltek. A nagyjátékfilmes versenyben idén nagy nevek csapnak össze, hiszen Pedro Almodóvar, Ken Loach, Xavier Dolan, Arnaud Desplechin, Jean-Pierre és Luc Dardenne, valamint Terrence Malick legújabb alkotásai versenyeznek a patinás Arany pálmáért. A mostani bejelentés során, a sajtó által tuti befutónak számító, Quentin Tarantino rendezte Volt egyszer egy Hollywood kapcsán Thierry Frémaux művészeti igazgató elmondta: a film még nincs kész – a beválogatását persze még később is bejelenthetik. A világ legrangosabb mozgóképes versenye Jim Jarmusch The Dead Don't Die című zombifilmjének (szintén versenyben van) díszbemutatójával nyit május 14-én. A mustra május 25-ig tart, a hivatalos versenyprogram zsűrijének elnöke Alejandro González Inárritu ötszörös Oscar-díjas mexikói filmrendező lesz, a nyolcvanhárom éves Alain Delont életművéért tiszteletbeli Arany Pálmával tüntetik ki.   
Frissítve: 2019.04.19. 19:24

Fel sem vetődött az ExperiDance megszűnése

Publikálás dátuma
2019.04.18. 13:58
Az Experidance művészetéhez hozzátartozik, hogy papíron napi három előadásra is képes
Fotó: KOSZTICSÁK SZILÁRD / MTI
Nyolc táncos távozott Román Sándor együtteséből, de arról szó sincs, hogy feloszlana a tizenkilenc éves társulat.
A Táncélet (illetve a Corn & Soda) cikke alapján csütörtökön több online lap arról számolt be, hogy tizenkilenc év után megszűnik az ExperiDance Tánctársulat, ám ebből egy szó sem igaz – nyilatkozta a Népszavának a társulat ügyvezető igazgatója, társtulajdonosa, Vona Tibor. – Valóban több előadásunk elmarad, mivel nyolc szólista távozott az együttesből. A színpadi minőségben viszont nem kötünk kompromisszumot: nem tudtuk olyan gyorsan betanítani a helyükre érkezetteket, és nem kívántuk megnyirbálni a produkciókat. Tizenkilenc év és háromezer előadás után egy-két előadást leállítottunk, ebből kerekedett ez az egész. Ez roppant szomorú, elkeserítő. Mint ügyvezető, én nagyon rosszul végezném dolgomat, ha ennyi idő alatt egy tizenkilenc éves, három-négymilliárd forint értékű brandet lerombolnék azzal, hogy néhány előadást nem mutattunk be. Ráadásul az ExperiDance nemcsak tánctársulat, hanem egy nagyobb portfolió, egy cégcsoport - tette hozzá. Tizenötmillió forintot visszafizettünk a nézőknek az elmaradt előadások miatt – mondta Vona Tibor. − Más társulatok is leállnak, hogyha éppen a repertoárt frissíteni vagy betanítani kell, ebben semmi újdonság nincsen. Mi folyamatos műsorszolgáltatók voltunk, most a logisztikát nem sikerült tökéletesen összeraknunk, de csak ennyi történt, semmi extra. A Győri Balett is leállt egy időre, miután az együttes vezetője, Markó Iván távozott, de nem szűnt meg. Vona Tibor cáfolja a az elmaradó tao-pénzekkel kapcsolatos híreket is. Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő visszaigazolta, hogy érvényesnek tartja az EPER-pályázatunkat. (Az előadó-művészeti társaságiadó-támogatás megszüntetését kompenzálandó a kormány az előadó-művészeti szféra közvetlen támogatásának új pályázati rendszerét alakította ki – a szerk.) Most várjuk, hogy mennyi – a taót kiváltó − támogatást kapunk az új kulturális finanszírozási rendszerben - közölte lapunkkaL. 
 Vona Tibort nagyon bosszantja, hogy a rossz hír azonnal felkapott hír lesz, ráadásul úgy, hogy nem is igaz. – A Schwajda György vezette kaposvári színházban, vagy a Jordán Tamás-féle Nemzeti Színházban is előfordult, hogy több hónapot csúszott egy premier, de azokból nem lett ekkora rémhír.  Tizenkilenc éve működünk, nagyon kevés ilyen társulat van Magyarországon. A pályatárs együttesek általában ilyenkorra már megszűnnek, vagy személyi ellentétek, vagy a pénz hiánya, vagy az ötlettelenség miatt. Az ExperiDance – és ezt nem csak az elfogultság mondatja velem – e szempontból is hungarikum – mondta Vona Tibor.

Az ExperiDance

2000-ben alakult Magyarország első magántánctársulataként. Alapítója Román Sándor koreográfus, táncművész és Vona Tibor producer. Az ExperiDance a RaM Colosseum rezidens művészeti együttese annak megnyitása, 2011 tavasza óta. Eddig mintegy két tucat produkció kötődik az együttes nevéhez, művészeti hitvallása, hogy „a tüzes magyar táncokat népszerű nemzetközi és modern irányzatokkal” szelídítse meg, fokozza a végletekig. Tagjai magasan képzett táncosok. Látványos show-it eddig több mint 2,5 millióan látták. A tao támogatási rendszer – amely a jegyárbevétel 80 százalékáig adhatott kompenzációt − egyik legnagyobb nyertese volt a társulat.

A társulat közleménye

Az ExperiDance menedzsmentje a honlapján is cáfolta a társulat megszűnéséről szóló hírt, amit alább közlünk. >>„A társulat tulajdonosai nem döntöttek a társulat felbomlása mellett, erre vonatkozóan tulajdonosok között semmilyen belső tárgyalás nem történt.   A repertoár bemutatása időszakosan lett csak leállítva, melynek oka nyolc kiváló, tapasztalt táncművész rövid időn belüli távozása, akiknek többsége fajsúlyos, többnyire szólista szerepeket töltött be a darabjainkban. A színpadi minőség tekintetében a művek megnyirbálásával, csak félig felkészült szereplőkkel nem kívánunk színpadra állni, ebben nem kívánunk kompromisszumot kötni magunkkal, hiszen ezzel azonnal becsapnánk a leghitelesebb véleményformálóinkat, a nézőinket! A főszerepek visszapótlása az ExperiDance székházának professzionális próbatermi körülményei között jelenleg is zajlik. A társulat aktivitását napi szinten szervező szakmai és értékesítő menedzsmentnek nincs tudomása arról, hogy Román Sándornak lenne egy „újonnan szerződött” tánctársulata. Román Sándor ugyanazokkal a táncművészekkel dolgozott az elmúlt héten, időszakban is, akikkel az elmúlt egy évben is dolgozott. A társulat minden erejével és tudásával arra törekszik, hogy számtalan szerződéses kötelezettségének eleget téve mielőbb újra színpadra lépjen, olyan minőségben, mely minőség alapján anno kiérdemelte nézőitől a „Ritmus Ünnepe” kitüntető jelzőt!<<

Témák
ExperiDance
Frissítve: 2019.04.18. 14:06