Egy tenor is elég

Publikálás dátuma
2019.04.20. 13:05

Fotó: ROBIN UTRECHT / AFP
Ha van olyan szép hangja és tud úgy énekelni, mint Joseph Calleja, ugyan miért volna szükség háromra. Mert egyedül jött, énekelt, és győzött, bár nem vitt mindent a máltai sztártenor Joseph Calleja. Dolce, szól egy olasz zenei utasítás, gyakran látható kottákban, Böhm László Zenei műszótára szerint ilyenkor lágyan, gyöngéden kell játszani, énekelni. Eléggé ilyen volt, ahogyan Calleja megjelent és énekelni kezdte a herceg első áriáját a Rigolettóból. Nagyon szépen, ugyanakkor megfelelő erővel, teljes terjedelmében testesen szólt hangja, mindazonáltal egyfajta édesség (az olasz kifejezés eredetei jelentése) is jellemzője volt, hiányzott belőle minden bántó élesség. A következő szám Macduff jelenete volt, szintén Verditől, a Macbethből. Drámaian, keményebb hangon jelenítette meg a figurát, hallhatóan tudatosan építette fel a két karakter és a helyzetek közötti különbséget. Nota bene, amikor a herceg megjelenik, a történések elkövetkezendő sötét fordulatairól még nem kell tudnunk, a tenor azt próbálhatta érzékeltetni, itt még akár kedves csirkefogónak is vélhetnénk. Zavaró azonban egy ilyen apró mozaikokból felépülő est, olyan, mintha az énekesek portfóliójukat mutogatnák egy impresszáriónak: én mindezekre képes vagyok. Tudjuk persze, nem egyszerű egy ilyen kaliberű művészt akár csak egy teljes opera előadására is szerződtetni, marad az ária- és dalválogatás, bevett szokás ez. Jöttek tehát a tragikus olasz operai hősök, Cavaradossi természetesen, és egy francia is Werther Massenet-tól. És továbbra is minden elég erővel, a magasban is testesen szólt. Azt mindenesetre megállapíthattuk, Calleja akárhogyan is viszonyul a nagy elődökhöz való hasonlítgatásokhoz – lásd vele készült riportunkat –, valóban nem az új Pavarotti, legalább is, ami hangszínét illeti, biztosan nem az: az övé jóval puhábbnak tűnik, a nagy előd éles tenorját mindig is zavarónak éreztem. A második részben dalok jöttek, de nem a legkönnyedebb fajtából, még Tosti, Donaudy is meglehetős színvonalat képviselt, érdekes volt a máltai Vella huszadik századibb hangvétele, kicsit nyersebb harmóniái üdítőleg hatottak, a szépségesen szép hangok özönében. A siker meglehetős volt, de nem átütően nagy, ez azért is lehetett, mert énekesünk kerülte a bravúroskodást, és az énekkelt művekkel sem ment egy bizonyos színvonal alá. Valószínűleg Calleja egy teljes operában, jellemek felépítése során képes megmutatni, mit tud igazán, ha úgy érzi, megértett rá, és egyszer elénekli Otellót – erről is beszélt nekünk –, az minden figyelmet megérdemlő teljesítmény lehet tőle.

Joseph Calleja áriakoncertje

Verdi, Puccini, Massenet, Mascagni, Leoncavallo áriák és zenekari operarészletek, Csajkovszkij, Tosti, Donaudy, Vella, Leoncavallo zenekarkíséretes dalai Joseph Calleja tenor Magyar Állami Operaház Zenekara, karmester Pier Giorgio Morandi Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2019. április 19.

Szerző
Témák
Joseph Calleja
Frissítve: 2019.04.20. 14:07

Elmosott határok - orosz képzőművészet a Mikve Galériában

Publikálás dátuma
2019.04.20. 12:30
Katrin Nenasheva: 300. A művész munkáiban saját testét használja
Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Az orosz és magyar képzőművészet határátlépései, mindannyiunkat érintő provokatív kérdésfelvetései állnak a Mikve Galéria kiállításának középpontjában.
Szokatlan, meghökkentő és elgondolkodtató munkákat egyaránt láthatunk a Mikve Galéria időszaki kiállításán. A Nyomotokban - Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs képzőművészetben című kiállításon huszonkilenc művész, művészcsoport és művészeti szervezet mutatkozik be maradandó nyomokat hagyva a nézők emlékezetében. A Budapest Art Week keretében megnyílt tárlat egyúttal a Budapesti Tavaszi Fesztivál központi tematikájához is kapcsolódik, az orosz művészetet fókuszába állítva. Teszi ezt olyan könnyed módon, párhuzamot képezve a magyar alkotók munkáival, hogy a tárlatot szemlélve nem kizárólag egy budapesti, hanem egy minden pontján európai kiállítótérben találjuk magunkat. Világszerte ismert alkotók munkásságába is betekintést nyerhetünk, mint Andrei Monastyrsky, Anatoly Osmolovsky, vagy az ő műveik által is inspirált AES+F, a ChtoDelat, Oleg Kulik és a Blue Noses Group. Hozzájuk hasonlóan kiemelkedő magyar művészek alkotásai szerepelnek a tárlaton, mint Szűcs Attila, Szabó Dezső, vagy a nemrég elhunyt, páratlan életművet maga után hagyó Birkás Ákos, akiknek szemléletmódja szintén nagy hatást gyakorolt a következő generációkra. Galambos Áron, Tranker Kata, Kis Varsó, Mátyási Péter vagy Szabó Ádám alkotásai önmagukban is sajátos utakat és jelentéseket nyitnak meg a rendkívül izgalmas, labirintusszerű helyszínen.  
Tranker Kata: Saját logika
Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Míg időnként egyértelmű a kapcsolódás egyes alkotók között, máskor nekünk kell felfejtenünk az egyes művek között átívelő szálakat: Mátyási Péter miniatűr Rengetegétől az AES+F művészcsoport hősiességet tematizáló képeiig, a provokatív performanszairól elhíresült Blue Noses fotósorozatától Birkás Ákos Sérült képéig, vagy a Chto Delat (Mi a teendő?) művészcsoport politikai aktivizmust és művészetet összefogó projektjeitől az olyan hazai kezdeményezésekig, mint a Műtő vagy a Bartók-negyed. A provokáció, a társadalmi feszültségek és problémák megjelenítése, az állandó megkérdőjelezés, a dolgok sarkaiból való kifordítása szinte minden alkotásban jelen van, helyenként válaszlehetőségekkel, máskor a nézőnek szegezett kérdésekkel dolgozva. Egy-egy kép erejéig olyan egyéni és kollektív helyzetek villannak fel, amelyek nem ritkán a mindennapossá vált erőszakot, ambivalenciát és ellentmondásokat domborítják ki, elmosva valóság és művészet közti határokat. Egyes művek előtt állva könnyedén jöhetünk zavarba, esetleg érezhetjük magunkat egyre feszültebb, kényelmetlen helyzetben – ezek az érzetek azonban kivétel nélkül szükséges folyamatokat indíthatnak el bennünk. Olyan művészetkoncepció valósul meg a Mikve Galéria kiállításán, amely a kortárs alkotók munkái mentén nagyon aktuális létszemléletet tükröz. Nevezetesen azt, hogy valami nincs így rendben. Kérdés, hogy mit kezdünk ezzel.

Infó

Nyomotokban. Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs képzőművészetben, látogatható április 23-ig a Mikve Galériában. A kiállítás a Budapest Art Week és a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseménysorozatának része. Kurátor: Vékony Délia 

Szerző

Opera, popzene és gulyás

Publikálás dátuma
2019.04.20. 10:30
JOSEPH CALLEJA
Fotó: Lakos Gábor
Péntek este másodszor lépett fel Budapesten a máltai sztártenor, a világ egyik legkeresettebb énekese, Joseph Calleja. Szállodai lakosztályában sikerült találkoznunk, és beszélgetnünk vele.
Amikor szobájába lépünk, jól megtermett, fiatalos férfi fogad minket. Öltözéke egyszerű, cipzáros szárú nadrág, fekete póló, vászonzakó, amelynek karján egy brit zászló díszeleg. (Málta 1814 és 1964 között a brit korona fennhatósága alá tartozott, 2004-ben lett az EU tagja.) Kérdéseinkre megfontoltan válaszol; az első, vajon teher-e vagy biztonságérzetet ad számára, ha a valaha élt legnagyobbakkal veszik egy sorba, Pavarottihoz, Björlinghez, Giglihez és Carusóhoz hasonlítják. „Új nagyságok jönnek-mennek, van 50 következő Pavarottink, 50 következő Giglink, én saját magam szeretnék lenni. Hízelgő, ha hozzájuk hasonlítanak, de nem szabad komolyan venni, már nem érdekel.” – hangzik a felelet. Az éneklés egyébként természetesen jött számára: „Már három-négy évesen szívesen dalolgattam, azután énekeltem templomi, iskolai kórusokban, sőt rockbandákban is. 13 éves voltam, amikor láttam Mario Lanzát A nagy Caruso című filmben, és eldőlt a sorsom. Megpróbáltam utánozni” - tudjuk meg. „Amikor felfedezték a hangomat egy nagyszerű tanár, a híres máltai tenor, Paul Asciak kezdett el velem foglalkozni tizenhat éves koromban, aki néhány hónap múltán azt mondta, ha így folytatom, nagy énekes lehet belőlem. Figyelmet, tudást, és sok-sok időt kaptam tőle. Azt mondta, nem saját magunknak, hanem azoknak kell gyönyörűen énekelni, akik gyönyörű éneklést akarnak hallani tőlünk. Ebben nagyon szigorú volt. Ugyanakkor azt tanította, legfontosabb a komponista szándékainak tiszteletben tartása, a kotta hangjainak pontos visszaadása, ami úgy valósulhat meg, ha az ész, a hang és a szív kiegyensúlyozottan működik együtt. Általában 90 százalék kell, hogy az első kettőnek jusson, mert ha túl sok szívet adunk az éneklésbe, akkor a hang tévútra mehet” – idézte fel mentora emlékét Calleja. Professzionális karrierje elindulásakor még nagyon fiatal volt a tenor. „Tizenkilenc éves voltam, amikor először színpadra léptem Verdi Macbethjének Macduff szerepében, alig törődtem a dologgal, nem izgultam, egyszerűen csak csináltam a dolgomat. Ahogy azután nőtt az elismertségem, egyre felelősségteljesebben álltam hozzá a fellépésekhez” – hangzik a vallomás. Februárban lemezt is jelentetett meg Verdi-áriákkal, milyen a viszonya az ő alakjaihoz, egyáltalán a tenor repertoár e szegmenséhez? Mint kiderül, Calleja nagyon is tudatosan építi pályáját: „Ahogy érik a hangom, egyre alkalmasabb lesz a nagyobb műveihez, mint a Trubadúr, az Aida, és talán-talán egyszer az Othellót is elénekelhetem, erre még nem vagyok kész. Ezeken túl azonban szívesen éneklem Puccinit, a francia repertoár darabjait, de a németet is, dalokat akár, vagy az orosz műveket”. Nagyon népszerűek Máltán azok a nyári szabadtéri koncertjei, amelyekre pop-sztárokat hív meg. Michael Bolton, Dionne Warwick, Ronan Keating, Anastacia is voltak már többek között vendégei. „Évente 55 éjjel általában meghalok a színpadon. Ezen az egy estén azonban életben maradok, ezért is nagyon jó szórakozás számomra, mindenféle zenét előadunk. Amíg az emberek szeretik, csinálni fogom, 25-30 ezren kíváncsiak ránk alkalmanként. Arra a hazámban nincs szükségem, hogy ennek révén ismerjenek meg az emberek, de a fiatalokat arra inspirálhatják az ott elhangzó áriák, hogy jobban utána nézzenek, mik is ezek, milyen is az opera” – fejti ki Calleja. Az opera világában viszont olyanokkal van egy színpadon, mint Nyetrebko, Domingo, Garanča, Hampson vagy Gheorghiu; hozzájuk a lehető legnagyobb művészi alázattal közelít a tenor, és azt is meg tudjuk, budapesti estjére kedvenc áriái, dalai közül válogatott. Szép utazást tehetünk a komolyabb operadarabok és az olyan dalok között, amelyeket egyszerűen csak hátradőlve élvezni kell. Bónuszkérdésünk végül az volt hozzá, mit kapott Máltától? „Máltán izgalmasak az emberi kapcsolatok, kikerülhetetlen napsütés, és ott kaptam a hangom is. De ma már több mint húsz éve, hogy járom a világot. Európában sok minden összeköt minket, és bár olyan apró dolgok, mint a magyar bor, a likőrök, a gulyás, a bécsi Sacher-torta, vagy a „vínersnicli”, az olasz „paszták” picit különbözővé tesznek minket, tulajdonképpen unokatestvérek vagyunk, egy nagy család tagjai” – fejezte be  Joseph Calleja.

Joseph Calleja

Az 1978-ban Máltán született énekes pályája üstökösként indult, hazájában már tizenkilenc évesen fellépett operaszerepben. Ugyanebben az évben díjat nyert a Nemzetközi Hans Gabor Belvedere Énekversenyen, 1998-ban megnyerte a milánói Enrico Caruso Énekversenyt, a következő évben pedig a Plácido Domingo által alapított Operalián is díjazták. Ma már a világ legnagyobb operaszínpadainak szívesen látott vendége, a leghíresebb szopránok, baritonok társa.

Szerző
Témák
opera sztár tenor
Frissítve: 2019.04.24. 11:41