Huawei;

A CIA megszellőztette a Huawei állami kapcsolatait

A vállalat kínai hadseregtől, Kína Nemzeti Biztonsági Bizottságától és egy állami védelmi szervezettől szerzett pénzt.

Régóta húzódik az USA és a Huawei közti konfliktus, amelyben Egyesült Államok arra kéri szövetségeseit,  hogy ne használják a kínai cég termékeit, mert azok kockázatot jelentenek. A vállalat reakciója szerint azonban működésükre sem a kínai hadsereg, sem a kínai államapparátus nincs hatással, és hangsúlyozták, hogy komolyan veszik a felmerülő problémákat, biztonsági kérdéseket. A Times cikke szerint a CIA idén megosztotta a Huawei állami finanszírozásával kapcsolatos ismereteiket a Five Eyes védelmi szövetség országaival (Ausztrália, Új-Zéland, Kanada,z USA és Nagy-Britannia) és vállalat a kínai hadseregtől, Kína Nemzeti Biztonsági Bizottságától és egy állami védelmi szervezettől is szerzett pénzt  – írja a lap írása alapján az Index.

A Központi Hírszerző Ügynökség által megszellőztetett kínai kapcsolatok annyiban biztosan különböznek az Egyesült Államok védelmi minisztériuma és az  amerikai multivállalatok kapcsolatitól, hogy az amerikai szerződésekről jóval többet lehet tudni. Brit szakértők nemrég rámutattak, hogy komoly mérnöki problémákat találtak a Huaweinél, főként a szoftverfejlesztés terén, amelyek nem biztos, hogy orvosolhatók.