Mesés opera mesés előadásban

Csajkovszkij harmadik és egyben utolsó operája nem hallható, látható bárhol bármikor, egy a Mariinszkij Színházhoz köthető előadás azonban a „ha egyszer hallani kell és lehet, az ez legyen az" kategóriába tartozik.

A szentpétervári Mariinszkij Színházban mutatták be 1892 decemberében Csajkovszkij operáját. A mesés történet szimbolikus jelentéssel bír, a világtól elzárt vak királylány története, aki végül az isteni jóság eredményeképp a szerelem és a fény után vágyódva a mór orvos beavatkozása révén látóvá lesz, több aspektusból is értelmezhető. A csodás kertben eltévedt herceg alakjába, akinek valamilyen módon meg kell szabadítania egy világtól elzárt, a vakság fogságában sínylődő királylányt, nem nehéz Tamino alakját belelátnunk. Az opera hatalmas, a szólistákat, a kórust, zenekart is foglalkoztató istent dicsőítő fináléja pedig sokban emlékeztet Mahler 2. szimfóniájának záróütemeire, amelyet nemrégiben szintén itt hallhattunk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Érdekesség, Mahler - aki az opera komponálásának, bemutatásának idején már foglalkozott három évvel később elkészült művével - vezényelte a Jolánta első külföldi bemutatóját, a premier után pár héttel, Hamburgban.

Hogy Valerij Gergijev és zenekara mindent tud, arról nem is olyan régen, két évvel ezelőtt is meggyőződhettünk a Müpában. A vonósok kissé fojtott, ugyanakkor lágy hangzása, a fa- és rézfúvósok mindenekfölötti precizitása és ha kell, ereje, akkor is ámulatba ejtő volt. Most az operában azt is megcsodálhattuk hogyan igazodnak a hangszínek, hangzásarányok arányok a szöveghez, egészen pontosan ahhoz, ahogyan az énekesek szólamaiban megjelenik, ahogyan azt az énekesek eldalolják. Más zenekaroknál az tűnik fel, ha valami nagyon jó, kis túlzással Gergijevéknél az, ha csak az átlagot hozzák. De ilyen nem nagyon van.

Az énekesi gárdában, csak úgy, mint néhány hete a Hovanscsina orosz szereplői körében, feltűnően erős volt a bariton-basszus szekció. Sztanyiszlav Trofimov nem mindennapi basszusával René királyt Godunovi mélységgel és erővel ruházta fel, bár a figura nem olyan tragikus alak, inkább Sarastroi belátás, bölcsesség vezérli. A mór orvos szerepében Roman Brugyeko remekelt, Alkeszej Markov is megérdemelten alakított nagy sikert, de még a kapus kisebb jelentőségű alakjaként Jurij Vorobjov is figyelemreméltó volt, mint ahogy nem lehetett bajunk a többi kevésbé fontos alak megjelenítőjével sem, és természetesen a kórus is illett az előadás színvonalába. A címszereplő szoprán, Irina Csurikova és a tenor lovag, Nazsmiddin Mavljanov is szépen hozta a nemzetközi kiváló színvonalat. Gergijev nem csak a zenekar, hanem Csajkovszkij nyelvét is érti, a Jolánta is egy olyan mű, amit kell vele hallani, ha eljön hozzánk vezényelni.