Mesés opera mesés előadásban

Publikálás dátuma
2019.04.22. 17:32

Fotó: VALUSKA GÁBOR / BTF
Csajkovszkij harmadik és egyben utolsó operája nem hallható, látható bárhol bármikor, egy a Mariinszkij Színházhoz köthető előadás azonban a „ha egyszer hallani kell és lehet, az ez legyen az" kategóriába tartozik.
A szentpétervári Mariinszkij Színházban mutatták be 1892 decemberében Csajkovszkij operáját. A mesés történet szimbolikus jelentéssel bír, a világtól elzárt vak királylány története, aki végül az isteni jóság eredményeképp a szerelem és a fény után vágyódva a mór orvos beavatkozása révén látóvá lesz, több aspektusból is értelmezhető. A csodás kertben eltévedt herceg alakjába, akinek valamilyen módon meg kell szabadítania egy világtól elzárt, a vakság fogságában sínylődő királylányt, nem nehéz Tamino alakját belelátnunk. Az opera hatalmas, a szólistákat, a kórust, zenekart is foglalkoztató istent dicsőítő fináléja pedig sokban emlékeztet Mahler 2. szimfóniájának záróütemeire, amelyet nemrégiben szintén itt hallhattunk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Érdekesség, Mahler - aki az opera komponálásának, bemutatásának idején már foglalkozott három évvel később elkészült művével - vezényelte a Jolánta első külföldi bemutatóját, a premier után pár héttel, Hamburgban. 
Hogy Valerij Gergijev és zenekara mindent tud, arról nem is olyan régen, két évvel ezelőtt is meggyőződhettünk a Müpában. A vonósok kissé fojtott, ugyanakkor lágy hangzása, a fa- és rézfúvósok mindenekfölötti precizitása és ha kell, ereje, akkor is ámulatba ejtő volt. Most az operában azt is megcsodálhattuk hogyan igazodnak a hangszínek, hangzásarányok arányok a szöveghez, egészen pontosan ahhoz, ahogyan az énekesek szólamaiban megjelenik, ahogyan azt az énekesek eldalolják. Más zenekaroknál az tűnik fel, ha valami nagyon jó, kis túlzással Gergijevéknél az, ha csak az átlagot hozzák. De ilyen nem nagyon van. Az énekesi gárdában, csak úgy, mint néhány hete a Hovanscsina orosz szereplői körében, feltűnően erős volt a bariton-basszus szekció. Sztanyiszlav Trofimov nem mindennapi basszusával René királyt Godunovi mélységgel és erővel ruházta fel, bár a figura nem olyan tragikus alak, inkább Sarastroi belátás, bölcsesség vezérli. A mór orvos szerepében Roman Brugyeko remekelt, Alkeszej Markov is megérdemelten alakított nagy sikert, de még a kapus kisebb jelentőségű alakjaként Jurij Vorobjov is figyelemreméltó volt, mint ahogy nem lehetett bajunk a többi kevésbé fontos alak megjelenítőjével sem, és természetesen a kórus is illett az előadás színvonalába. A címszereplő szoprán, Irina Csurikova és a tenor lovag, Nazsmiddin Mavljanov is szépen hozta a nemzetközi kiváló színvonalat. Gergijev nem csak a zenekar, hanem Csajkovszkij nyelvét is érti, a Jolánta is egy olyan mű, amit kell vele hallani, ha eljön hozzánk vezényelni.
Szerző
Frissítve: 2019.04.22. 19:19

Egy tenor is elég

Publikálás dátuma
2019.04.20. 13:05

Fotó: ROBIN UTRECHT / AFP
Ha van olyan szép hangja és tud úgy énekelni, mint Joseph Calleja, ugyan miért volna szükség háromra. Mert egyedül jött, énekelt, és győzött, bár nem vitt mindent a máltai sztártenor Joseph Calleja. Dolce, szól egy olasz zenei utasítás, gyakran látható kottákban, Böhm László Zenei műszótára szerint ilyenkor lágyan, gyöngéden kell játszani, énekelni. Eléggé ilyen volt, ahogyan Calleja megjelent és énekelni kezdte a herceg első áriáját a Rigolettóból. Nagyon szépen, ugyanakkor megfelelő erővel, teljes terjedelmében testesen szólt hangja, mindazonáltal egyfajta édesség (az olasz kifejezés eredetei jelentése) is jellemzője volt, hiányzott belőle minden bántó élesség. A következő szám Macduff jelenete volt, szintén Verditől, a Macbethből. Drámaian, keményebb hangon jelenítette meg a figurát, hallhatóan tudatosan építette fel a két karakter és a helyzetek közötti különbséget. Nota bene, amikor a herceg megjelenik, a történések elkövetkezendő sötét fordulatairól még nem kell tudnunk, a tenor azt próbálhatta érzékeltetni, itt még akár kedves csirkefogónak is vélhetnénk. Zavaró azonban egy ilyen apró mozaikokból felépülő est, olyan, mintha az énekesek portfóliójukat mutogatnák egy impresszáriónak: én mindezekre képes vagyok. Tudjuk persze, nem egyszerű egy ilyen kaliberű művészt akár csak egy teljes opera előadására is szerződtetni, marad az ária- és dalválogatás, bevett szokás ez. Jöttek tehát a tragikus olasz operai hősök, Cavaradossi természetesen, és egy francia is Werther Massenet-tól. És továbbra is minden elég erővel, a magasban is testesen szólt. Azt mindenesetre megállapíthattuk, Calleja akárhogyan is viszonyul a nagy elődökhöz való hasonlítgatásokhoz – lásd vele készült riportunkat –, valóban nem az új Pavarotti, legalább is, ami hangszínét illeti, biztosan nem az: az övé jóval puhábbnak tűnik, a nagy előd éles tenorját mindig is zavarónak éreztem. A második részben dalok jöttek, de nem a legkönnyedebb fajtából, még Tosti, Donaudy is meglehetős színvonalat képviselt, érdekes volt a máltai Vella huszadik századibb hangvétele, kicsit nyersebb harmóniái üdítőleg hatottak, a szépségesen szép hangok özönében. A siker meglehetős volt, de nem átütően nagy, ez azért is lehetett, mert énekesünk kerülte a bravúroskodást, és az énekkelt művekkel sem ment egy bizonyos színvonal alá. Valószínűleg Calleja egy teljes operában, jellemek felépítése során képes megmutatni, mit tud igazán, ha úgy érzi, megértett rá, és egyszer elénekli Otellót – erről is beszélt nekünk –, az minden figyelmet megérdemlő teljesítmény lehet tőle.

Joseph Calleja áriakoncertje

Verdi, Puccini, Massenet, Mascagni, Leoncavallo áriák és zenekari operarészletek, Csajkovszkij, Tosti, Donaudy, Vella, Leoncavallo zenekarkíséretes dalai Joseph Calleja tenor Magyar Állami Operaház Zenekara, karmester Pier Giorgio Morandi Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2019. április 19.

Szerző
Témák
Joseph Calleja
Frissítve: 2019.04.20. 14:07

Elmosott határok - orosz képzőművészet a Mikve Galériában

Publikálás dátuma
2019.04.20. 12:30
Katrin Nenasheva: 300. A művész munkáiban saját testét használja
Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Az orosz és magyar képzőművészet határátlépései, mindannyiunkat érintő provokatív kérdésfelvetései állnak a Mikve Galéria kiállításának középpontjában.
Szokatlan, meghökkentő és elgondolkodtató munkákat egyaránt láthatunk a Mikve Galéria időszaki kiállításán. A Nyomotokban - Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs képzőművészetben című kiállításon huszonkilenc művész, művészcsoport és művészeti szervezet mutatkozik be maradandó nyomokat hagyva a nézők emlékezetében. A Budapest Art Week keretében megnyílt tárlat egyúttal a Budapesti Tavaszi Fesztivál központi tematikájához is kapcsolódik, az orosz művészetet fókuszába állítva. Teszi ezt olyan könnyed módon, párhuzamot képezve a magyar alkotók munkáival, hogy a tárlatot szemlélve nem kizárólag egy budapesti, hanem egy minden pontján európai kiállítótérben találjuk magunkat. Világszerte ismert alkotók munkásságába is betekintést nyerhetünk, mint Andrei Monastyrsky, Anatoly Osmolovsky, vagy az ő műveik által is inspirált AES+F, a ChtoDelat, Oleg Kulik és a Blue Noses Group. Hozzájuk hasonlóan kiemelkedő magyar művészek alkotásai szerepelnek a tárlaton, mint Szűcs Attila, Szabó Dezső, vagy a nemrég elhunyt, páratlan életművet maga után hagyó Birkás Ákos, akiknek szemléletmódja szintén nagy hatást gyakorolt a következő generációkra. Galambos Áron, Tranker Kata, Kis Varsó, Mátyási Péter vagy Szabó Ádám alkotásai önmagukban is sajátos utakat és jelentéseket nyitnak meg a rendkívül izgalmas, labirintusszerű helyszínen.  
Tranker Kata: Saját logika
Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Míg időnként egyértelmű a kapcsolódás egyes alkotók között, máskor nekünk kell felfejtenünk az egyes művek között átívelő szálakat: Mátyási Péter miniatűr Rengetegétől az AES+F művészcsoport hősiességet tematizáló képeiig, a provokatív performanszairól elhíresült Blue Noses fotósorozatától Birkás Ákos Sérült képéig, vagy a Chto Delat (Mi a teendő?) művészcsoport politikai aktivizmust és művészetet összefogó projektjeitől az olyan hazai kezdeményezésekig, mint a Műtő vagy a Bartók-negyed. A provokáció, a társadalmi feszültségek és problémák megjelenítése, az állandó megkérdőjelezés, a dolgok sarkaiból való kifordítása szinte minden alkotásban jelen van, helyenként válaszlehetőségekkel, máskor a nézőnek szegezett kérdésekkel dolgozva. Egy-egy kép erejéig olyan egyéni és kollektív helyzetek villannak fel, amelyek nem ritkán a mindennapossá vált erőszakot, ambivalenciát és ellentmondásokat domborítják ki, elmosva valóság és művészet közti határokat. Egyes művek előtt állva könnyedén jöhetünk zavarba, esetleg érezhetjük magunkat egyre feszültebb, kényelmetlen helyzetben – ezek az érzetek azonban kivétel nélkül szükséges folyamatokat indíthatnak el bennünk. Olyan művészetkoncepció valósul meg a Mikve Galéria kiállításán, amely a kortárs alkotók munkái mentén nagyon aktuális létszemléletet tükröz. Nevezetesen azt, hogy valami nincs így rendben. Kérdés, hogy mit kezdünk ezzel.

Infó

Nyomotokban. Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs képzőművészetben, látogatható április 23-ig a Mikve Galériában. A kiállítás a Budapest Art Week és a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseménysorozatának része. Kurátor: Vékony Délia 

Szerző