A horvát-magyar viszony a politika tényeken és értelmen túli világában is sajátos színt képvisel. Mintha a két fél abban versengene, ki lódít nagyobbat, ki adja el minél látványosabb füsttel a minél nagyobb semmit.
Kezdődött azzal, hogy a magyar Mol nem átallotta megszerezni a horvát INA olajcég irányítását. Egy nemzetnek nem feltétlenül esik ez jól, lásd az OMV Mol-felvásárlási akciója ellen kiépített nagykoalíciós védművet, vagy akár az energiaszektor külföldi befektetői elleni évtizedes Fidesz-fenekedést. De ez azért kezelhető. Az Orbán-kormány éppenséggel magát Németh Szilárdot vetette be, aki bizonyos számlaszínek és helyesírási hibák kötelezővé tételével, no meg 25 százalékos árvágással igyekezett ajtót mutatni a multiknak. Amazok, leverve magukról a port, jelezték: vagyonukért, fájdalom, pénzt várnak. (Ellenértékként anno Lázár János ugyan felajánlott egy „ez ezermilliárd forint” feliratú cetlit, de az ötletet sem a befektetők, sem az EU nem díjazta.)
A Mol el is kezdte az INA átszervezését, nyilván budapesti logikával, ami a horvátokat akár sérthette is. Erre sajátos ellentámadást ötlöttek ki. Korrupcióval vádolták meg ugyanis a Mol elnökét és az INA-irányítás átadásáról döntő akkori horvát miniszterelnököt. Ivo Sanadernek tényleg sok minden lehet a füle mögött, hisz hol ezért, hol azért ül. Ám Mol-ügyben a bizonyítékok - a lelkes sajtóhabverés dacára - változatlanul foghíjasak. A fajsúlyos bírálatok ellenére a mindenkori horvát kormány mégis ragaszkodik az eljárásokhoz. Ez ellen, ne tagadjuk, Hernádi Zsolt is beveti az Orbán-rezsim teljes, etikussággal kevéssé vádolható védelmi rendszerét. A vak is látja, hogy Zágráb valójában az INA "ár alatti" visszaadására igyekszik ily módon rászorítani a Molt. De ez nem így megy. Egy ilyen ötlet nem menne át a cég döntési szintjein, sőt a zsarolásnak engedve a nemzetközi piacon is hitelüket vesztenék.
Miközben ezt az olvasatot a mindenkori horvát kormány természetesen mereven elveti, az Orbán-kabinet is felveszi a kesztyűt. Habár javasolja az INA-eladás megfontolását, jelzi, hogy persze csak jó árról lehet szó. Ja, úgy könnyű – moroghatják erre a horvátok, akik évek óta bejelentik, kilátásba helyezik, égre kiáltják stb. az INA visszavételi szándékát, ám az ellenérték sehogy sem kerül elő.
Ehhez jön most a hajón szállított cseppfolyósgáznak a horvát Krk-szigetre tervezett lefejtőállomása, aminek az elmúlt évtizedek során az ára és a mérete is egyre jelentéktelenebbé zsugorodott. Miután kiderült, hogy az oroszokkal új gázszerződést kötő horvátoknak nincs is rá szükségük, felmerült a magyar állami beszállás. Majd mégis Zágráb nyúlt a zsebébe, mi pedig visszakoztunk, elvetvén a – szokatlanul magas helyi szállítási díjak miatt amúgy is az egekbe drágított - gáz előzetes megvásárlásának feltételét.
A szívélyes, kölcsönösen kétoldalú stb. találkozók és nyilatkozatok nagyjából ennek mentén, hírszerűnek látszó, valójában semmitmondó, önellentmondásos, vagy épp teljesen valótlan kijelentésekre korlátozódnak.
Innen szép nyerni.