Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál;

2019-04-25 11:30:00

Könyvfesztivál: észak szelleme a Millenárison

A skandinávokra jellemző világra nyitott szemlélettel is találkozhatunk a csütörtökön induló 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

„A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a magyar kulturális közélet több mint negyedszázados hagyománya. A januárban induló nemzetközi könyvvásár-sorozat jegyzett rendezvénye, amely lehetőséget ad a könyvpiac szereplőinek a szakmai bemutatkozásra és az üzleti partnerkapcsolatok építésére. Az esemény fontos szellemi fórumot is jelent, ahol a szerzők és a kiadóik az olvasókkal, a média képviselőivel is találkozhatnak” – mondta a Népszavának Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke, a Vince Kiadó ügyvezetője.

Idén 24 ország 145 kiállítója lesz jelen a fesztiválon, a négy nap alatt mintegy négyszáz program zajlik a Millenáris bel- és kültéri helyszínein. A díszvendég ország Norvégia, a díszvendég író a norvég kortárs irodalom egyik fenegyereke, Karl Ove Knausgård. A norvég könyvkiadás és irodalom képviseletében Klara Hveberg, Vigdis Hjorth, Marta Breen, Bjørn Berge, Tomas Espedal, Åsmund H. Eikenes, Thomas Hylland Eriksen és Bjarte Breiteig is Budapestre látogat. A norvégok különleges programokkal mutatják be kultúrájuk egy-egy szeletét a magyar fővárosba. „A megnyitón például egy három tagú – két norvég és egy magyar zenészből álló – zenekar szolgáltatja a zenei installációt. Norvég folklór muzsikával, jó hangulatban indul a fesztivál. Akár tanulhatnánk is tőlük, ha a magyar díszvendégség szervezéséről gondolkodunk. Vajon ki mernénk-e állítani egy magyar zenei műsort sváb, szlovén vagy szlovák művészek tolmácsolásában?” – vetette fel az MKKE elnöke.

A könyvfesztivál keretében 2001 óta rendezik meg az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját az ígéretes, elsőkötetes szerzőknek, amelyen idén Mécs Anna Margó-díjas író képviseli Magyarországot. Kísérletező kedvű, tehetséges fiatal szerzőként mutatkozott be 2018-ban a Gyerekzár című novelláskötetével. A Könyvtáros Klub keretében szociológusok, könyvtárosok számolnak be a legújabb kutatási eredményeikről, amelyek módszertani alapot nyújthatnak pedagógusoknak és szülőknek, hogyan támogathatják a legfiatalabbakat is abban, hogy betű- és olvasásbarát – végső soron könyvvásárló – emberré váljanak. A könyvfesztiválon új helyszínt kap a Gyerek(b)irodalom: a vadonatúj Nemzeti Táncszínház gyönyörű előcsarnokát vehetik birtokba a jövő reménybeli olvasói és az ifjú olvasók. Lesz bábműsor, mesemondás, színjátszás, könyvbemutató, kézműves kreatív foglalkozás, közös meseszövés, kiállítás illusztrációkból. Újra egyre népszerűbb a képregény műfaja: a rajongók a fesztiválon nemcsak bevásárolhatnak, hanem közreműködhetnek is a képregények írásában, rajzolásában. A független könyvesboltok ünnepe is a fesztivál hagyománya: április 26-án kora estétől éjfélig mintegy húsz budapesti és vidéki független könyvesbolt szervez kulturális programokat a Kis Könyves Éjen, immár nyolcadik alkalommal.

Stabil anyagi lábakon áll, önfenntartó, ugyanakkor pénzügyi eredményt nem termelő rendezvény a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. „Az, hogy egy kultúrával foglalkozó, könyves csapat külső támogatás nélkül képes előállítani egy ilyen óriási programot – benne a Gyerek(b)irodalom, a Könyvtáros Klub vagy a Kis Könyves Éj rendezvényeivel –, igazán egyedülálló” – hangsúlyozta Gál Katalin. A könyvfesztivál ráadásul ingyenesen látogatható, rengeteg könyv pedig kedvezménnyel kapható.