Európai morgolódások

Az EU egyik alapító atyja, a francia Jean Monnet megint morgolódhatna, mint tette élete végén, amikor azon töprengett, nem a gazdasággal kellett volna kezdeni Európa egyesítését, hanem a közös, összetartó kulturális, szellemi örökséggel. Morgolódhatna, ha olvasná az amerikai Politico európai kiadásában Hans Kundnani, a brit királyi külügyi intézet egyik vezető elemzőjének dolgozatát, amely azon tépelődik: léteznek-e egyáltalán az úgynevezett európai értékek? Kundnani tagad: az egyik ilyen volna a demokrácia, holott az unióval szemben éppen az a fő bírálat, hogy nem demokratikus. Brüsszel – folytatja a szerző – az európai értékekre hivatkozik, amikor keményen fellép Lengyelország és Magyarország ellen a jogállamiság megsértése miatt, ám az EU maga is ezt tette, amikor az eurozóna pénzügyi szabályait vagy a kötelező menekültkvótát próbálta erőltetni.

Ami az európai értékrendszert – általánosan - illeti, az még ma is szinte megfoghatatlan, a demokrácia csak az egyik konkrét szelete. Az uniós érdekpolitika ütközik az értékalapú elvekkel. Azzal a keserű tanulsággal, hogy nem lehet értékalapú politikáról beszélni, ha a politikai rendszer arca még csökevényesen, a nemzetállami pártérdekek logikája szerint rajzolódik ki az Európai Parlamentben és a vezető intézményekben. Ha az európai közösséget nem a jövő - milyen Európát akarunk? -, hanem a múlt felől tekintjük. Lehet, hogy ebben sokakat zavar a német-francia dominancia, de - erejükön túl - ma e két hatalom képviseli markánsan a földrész jövőjét, a mélyen integrált - és értékalapú - Unió akaratát.

Zavarja, de egyben leegyszerűsíti a képet, hogy az értékrend alapja ugyanaz a zsidó-keresztény politikai-kulturális örökség, amit a közösséget támadó autoriter, nacionalista erők szavakban oly erővel védenek, de amelynek egységes egészét a nemzetállami szuverenitásra hivatkozva darabolnák fel, ami elkerülhetetlenül a történelmi ellentétek kiéleződéséhez, a közösségnek nem alárendelt államok dominancia-akarásához, egy keresztény-fundamentalista alakulathoz vezet.

Állítjuk: létezik közös európai értékrend, amely – az autoriterek által megtagadott – európai felvilágosodásra épül, azzal a kulturális és politikai örökséggel, amely egyelőre csak oda jutott, ami az Európai Unió ma. Ez a politikai rendszer nem maga a tökély, a brüsszeli apparátus sok hibát elkövetett. Ám képtelenség az óhajok tökéletességét számon kérni egy kiforratlan formájú közösség gyakorlatától. A jövőre nézve ma a legnagyobb veszélynek azt a nacionalizmust tartjuk, amely képtelen meglátni a kulturális és politikai nemzetállamok közösségnek alárendelt szuverén létét.

Meglehet, a közös európai értékrendszer ma olyan még, mint az az égitest, amelyet nem látunk a maga határozott kontúrjaival, de érzékelünk, mert rajta élünk. Ám ha a politikai-gazdasági rendszert el akarjuk mélyíteni, akkor meg is kell fogalmazni a közös értékrendet, amelyet össze kell hangolni az érdekrenddel is. Ha nem sikerül meggyőzni 500 millió európait, akkor a földrész jövőjét vesztve a múltba zuhan.