Misszió

A Baranya megyei Matty községhez tartozó Keselyősfapusztán élők hulladékszállítás nélkül maradtak. Egyszerűbben: tőlük nem viszik el a szemetet. Annyira rosszak az utak ugyanis, hogy kukásautó oda nem hajlandó bemenni. Az ATV tudósítása szerint a helyiek régóta próbálják rendezni a helyzetet, de látható – és szagolható – módon ez mindmáig nem sikerült.
Közben, ahogyan arról a Népszava beszámolt, a Miniszterelnökség a Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül átutalt 250 millió forintot a torontói magyar reformátusoknak, hozzájárulva egy helyi missziós központ létrehozásához. Korábban a Magyar Nemzet közölte, hogy a magyar kormány összesen félmilliárdos támogatásra tett ígéretet. A mostani 250 millió ennek félmilliárdnak a második tétele.
Torontó tudvalevőleg Kanadában van. Jelenlegi ismereteink szerint Kanada jóval tehetősebb vidéke a glóbusznak, mint Magyarország. Abból azonban, hogy a magyar kormány szükségét érezte százmilliókkal kisegíteni az ottani magyar reformátusokat, arra következtethetünk: Kanada kevéssé tartja feladatának, hogy költségvetési pénzesővel öntözze az egyházi veteményeket.
Nem baj, majd mi megoldjuk. Ahogyan mexikói templomok újjáépítésére is csurrant-cseppent kétmilliárd magyar forint.
A baranyai Keselyősfapuszta lakóinak legalább alkalmuk adódik elmerengeni a dolgok folyásán, ha már egyszer hiába várják a soha meg nem érkező kukásautót. Nyilván nem szeretnének cserélni a kanadaiakkal semmiképpen, hisz arrafelé még egy vacak missziós központ felépítését sem fizeti az állam. De azért mégiscsak jó lenne, ha tőlük viszont elvinnék a szemetet.
Érdemes lenne megkeresniük a Miniszterelnökséget. Ha kérésüket netán elutasítanák azzal, hogy útfelújításra a kormánynak nincs kerete, második körben már lehet kicsit trükközni. Mondják azt: templomra kell!
Szerző
Czene Gábor

Európai morgolódások

Az EU egyik alapító atyja, a francia Jean Monnet megint morgolódhatna, mint tette élete végén, amikor azon töprengett, nem a gazdasággal kellett volna kezdeni Európa egyesítését, hanem a közös, összetartó kulturális, szellemi örökséggel. Morgolódhatna, ha olvasná az amerikai Politico európai kiadásában Hans Kundnani, a brit királyi külügyi intézet egyik vezető elemzőjének dolgozatát, amely azon tépelődik: léteznek-e egyáltalán az úgynevezett európai értékek? Kundnani tagad: az egyik ilyen volna a demokrácia, holott az unióval szemben éppen az a fő bírálat, hogy nem demokratikus. Brüsszel – folytatja a szerző – az európai értékekre hivatkozik, amikor keményen fellép Lengyelország és Magyarország ellen a jogállamiság megsértése miatt, ám az EU maga is ezt tette, amikor az eurozóna pénzügyi szabályait vagy a kötelező menekültkvótát próbálta erőltetni. 
Ami az európai értékrendszert – általánosan - illeti, az még ma is szinte megfoghatatlan, a demokrácia csak az egyik konkrét szelete. Az uniós érdekpolitika ütközik az értékalapú elvekkel. Azzal a keserű tanulsággal, hogy nem lehet értékalapú politikáról beszélni, ha a politikai rendszer arca még csökevényesen, a nemzetállami pártérdekek logikája szerint rajzolódik ki az Európai Parlamentben és a vezető intézményekben. Ha az európai közösséget nem a jövő - milyen Európát akarunk? -, hanem a múlt felől tekintjük. Lehet, hogy ebben sokakat zavar a német-francia dominancia, de - erejükön túl - ma e két hatalom képviseli markánsan a földrész jövőjét, a mélyen integrált  - és értékalapú - Unió akaratát. 
Zavarja, de egyben leegyszerűsíti a képet, hogy az értékrend alapja ugyanaz a zsidó-keresztény politikai-kulturális örökség, amit a közösséget támadó autoriter, nacionalista erők szavakban oly erővel védenek, de amelynek egységes egészét a nemzetállami szuverenitásra hivatkozva darabolnák fel, ami elkerülhetetlenül a történelmi  ellentétek kiéleződéséhez, a közösségnek nem alárendelt államok dominancia-akarásához, egy keresztény-fundamentalista alakulathoz vezet. 
Állítjuk: létezik közös európai értékrend, amely – az autoriterek által megtagadott – európai felvilágosodásra épül, azzal a kulturális és politikai örökséggel, amely egyelőre csak oda jutott, ami az Európai Unió ma. Ez a politikai rendszer nem maga a tökély, a brüsszeli apparátus sok hibát elkövetett. Ám képtelenség az óhajok tökéletességét számon kérni egy kiforratlan formájú közösség gyakorlatától. A jövőre nézve ma a legnagyobb veszélynek azt a nacionalizmust tartjuk, amely képtelen meglátni a kulturális és politikai nemzetállamok közösségnek alárendelt szuverén létét. 
Meglehet, a közös európai értékrendszer ma olyan még, mint az az égitest, amelyet nem látunk a maga határozott kontúrjaival, de érzékelünk, mert rajta élünk. Ám ha a politikai-gazdasági rendszert el akarjuk mélyíteni, akkor meg is kell fogalmazni a közös értékrendet, amelyet össze kell hangolni az érdekrenddel is. Ha nem sikerül meggyőzni 500 millió európait, akkor a földrész jövőjét vesztve a múltba zuhan.
Szerző
Friss Róbert

Kutyahecc

Egészen az első magyar nyelvű Nemzeti Színház megnyitásáig a pesti plebejus szórakozás bevált, csaknem egyedüli formája volt az idomított vagy csak fölheccelt kutyák mutogatása, utcákon-tereken. Nem túl igényes kultúra, de ha nincs más …
Az ellenzéknek csúfos vereséget ígérő EP-választás kampánya közben bizonyos aggasztó, bár talán még nem végleges körvonalak kezdenek láthatóvá válni az őszi helyhatósági választások frontját illetően. Nem csak a régi, jól bevált lúzerek jelölése okán kevés a remény. Nem véletlenül írtam le a rossz csengésű helyhatóság kifejezést: azt szeretném észrevétetni, hogy szó sem lesz önkormányzati választásról. Akiket megválaszt majd a „gondra bátor, okos” budapesti és vidéki polgárság, azok bizony csak helyhatóság lesznek. 
Önkormányzatként működni nem fognak tudni, még ha akarnának sem, ami persze egyáltalán nem biztos. A Fidesz-KDNP esetében például az a biztos, hogy nem is akarnak. Rájuk hivatás vár, a vezér arra hívatja őket, hogy parancsait teljesítsék. A parancs pedig nem más, mint az adott település minél erőteljesebb kifosztása - az önkormányzatiság látszatának fenntartásával. 
Ez utóbbi jól megy: a helyi lapok és elektronikus médiumok szemérmetlen és blőd hazugsággyárai összehasonlíthatatlanul eredményesebben altatják és hülyítik az Orbán hitűeket, mint anno a létezett szocializmus propagandája az MSZMP-seket. (Igaz, közülük sokan gondolkodtak). Az húzódik meg az eredményesség mögött, hogy az MSZMP propagandistái amatőrök voltak, hittek maguknak. Az orbánista propaganda profi, ők ismerik az igazságot, és - Esterházytól tudjuk – az igazság tudatában már könnyű hazudni. Ez ugyan erkölcsi probléma lenne, de náluk ez a diszciplína nem játszik. Ők Krisztusról is csak az adópénz dolgában hallottak.
A majd évtizedes illiberál-demokrácia után úgy állunk, hogy 
ha győz is az ellenzék, nem képzelhető el, hogy a kormánypárt elveszítse meghatározó szerepét a következő helyhatóságokban.

Ugyanis ha kisebbségbe szorul, a NER-kormány hátországával továbbra is diktálni tud. Két fontos okból: először, mert az önkormányzatok saját pénzforrásokkal alig rendelkeznek, noha a nagyvárosoknak és különösen a fővárosnak bőségesek a bevételei. Azonban minden megy a közösbe (Orbán zsebeibe), és vissza annyit kapnak, ami semmire sem elég. A látszat persze itt is kitűnően meg van szerkesztve: kapnak stadiont minden utcasarokra, meg kokárdát minden trafikra.
Másodsorban azért marad minden a majdnem régiben, mert az önkormányzati döntések a képviselő-testületekben születnek, ahol a nagyobb településeken a főszerep csaknem kivétel nélkül a pártfrakcióké, különös tekintettel a kormánypárti frakciókra. Hiába nyilvánvaló nekünk, hogy a pártkatonák számára az adott település érdekét rendre felülírja a központi pártérdek, ezen mégsem akar senki változtatni. Nem titok, miért: mi, magyarok szeretjük a tanács-rendszert. A kerületi vagy városi tanács azért van, hogy a kormány kinyújtott keze legyen: felfelé tartott tenyérrel, vagy fölemelt mutatóujjal - ahogy éppen kell. 
De igazságtalanság lenne mindenért a Fideszt hibáztatni, mert ők csak a visszaélés legmagasabb szintjét valósítják meg. A jelenlegi törvényi helyzet kialakításában elég jelentős szerepet játszottak a régebbi nagy pártok: az SZDSZ és az MSZP. Az is valószínű, hogy kormányra kerülve a jelenlegi ellenzék sem nagyon szeretne változtatni a helyzeten. Nem hiszem, hogy az MSZP és a DK új generációja ne tudná: az őszi választás így csak kutyakomédia, amiből persze a tragédia folytatása fog kikeveredni.
Az LMP és Puzsér Róbert belépője pedig fölteszi a pontot az operett i-re. A magam részéről becsületsértésnek érzem, hogy engem ebbe a kutyaheccbe akarnak bevonni. Karácsony Gergely – sokunk potenciális jelöltje – kitűnő ember, talán túlságosan is jóhiszemű, okos, egyenes. De teljes erőből beszállt a kutyaheccbe. Azt hiszi, lehet úgy együttműködni a mindenféle pártfrakciókkal, hogy közben a lakosság érdekei ne szenvedjenek csorbát. A jelenlegi kormánypárt krakélerei (kutyapecérei) naponta futtatják lesre Karácsonyt, a bíró bemutatja a sárga lapot, és ő még reklamál is. Ebből piros lap lesz, ki fogják állítani a legjobb csatárunkat, ki fogunk kapni. 
A vereség ugyan nem szégyen, de olyan csalóktól kikapni, akik egyébként nem is tudnak focizni - ez a szurkolótábor elárulása.
Szerző
Haskó László