Könyvbirodalmi víg napjaink - szerkesztőségi (szubjektív) könyv- és programajánló a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra

Publikálás dátuma
2019.04.27. 10:30

Fotó: Balogh Zoltán /
Csütörtök délután Karl Ove Knausgård és Norvégia díszvendégségével kezdetét vette a 4 napos 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. Könyvek garmadája, programok tömkelege várja a Millenárison a könyvbarátokat. A Nyitott mondat szerkesztősége – kizárólag szubjektív alapon – ebben a kavalkádban kíván tájékozódási pontokat kínálni, érdekességekre, különlegességekre felhívni olvasói figyelmét. Nyugodtan hibáztassanak minket, ha a tervezett 2-3 kötet helyett kétszatyornyi könyvvel térnek haza.
AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK Henry Kissinger: Fehér házi éveim I-III. A bajor születésű amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, majd külügyminiszter 3 kötetes emlékirata nemcsak az USA (és diplomatája) hatalmi játszmáiba enged betekintést, de a kivételes tehetségű politikus írói kvalitásai is lenyűgözőek. A könyvet szombaton (április 27.) mutatják be (Supka Géza terem, 10.30-12.30) (Ford. Magyarics Péter, Bojtár Péter, Budapest, Antall József Tudásközpont, 2019. 1786 o.) Párhuzamos univerzumok A sci-fi politológiája, a Fantasztikus világok – Társadalmi és politikai kérdések a képzelet világaiban, majd a Nevelj Jedit! című kötetek után egy újabb tanulmánygyűjtemény feszegeti a tudomány eszközeivel a korábban peremműfajokként jellemzett sci-fi és fantasy irodalom és filmek szociológiai vonatkozásait. Star Wars-, Star Trek-, Harry Potter-, Deadpool- és Trónok harca-rajongók előnyben. A könyv bemutatója szombaton lesz a Táncszínház teraszán (17.30-19.30). (Filippov Gábor – Nagy Ádám – Tóth Csaba szerk., Budapest, Athenaeum, 2019. 648 o.) Michel Houellebecq – Bernard-Henri Lévy: Közellenségek Franciaország kedvenc, hatalmas egójú botrányhősei, Michel Houellebecq író és Bernard-Henri Lévy filozófus 2008. januártól júliusig leveleztek egymással – 28 levelet váltottak, amelyekben megtárgyalták, hogyan próbálják elviselni és feldolgozni a rájuk zúduló médiaössztüzet, és hogyan védekeznek ellene. (Ford. Tótfalusi Ágnes, Budapest, Magvető Kiadó, 2019. 384 o.) Stellan Ottosson: Darwin – Az óvatos forradalmár Mindannyiunk „ősapja” életrajzából ezúttal a gondolkodó és taktikus Darwint ismerhetjük meg, az embert, aki ugyan megingathatatlan ateistaként halt meg, de pénzzel támogatta Downe lelkészének szociális kezdeményezéseit is. De a párválasztása és a házasélete is nyitott könyv lesz ettől fogva. (Ford. Harrach Ágnes, Budapest, Typotex, 2019. 324 o.) Pardon… Az Új Nemzedék rovata Kosztolányi Dezső szerkesztésében 1919–1921 A Tanácsköztársaság bukását követően, Kosztolányi Dezső a radikális nemzeti irányvonalat képviselő Új Nemzedék című napilaphoz szegődött munkatársnak, ahol a Pardon rovatot vezette és részben írta. Az életmű fekete foltjaként aposztrofált, hírhedt cikkeket 100 évvel megjelenésüket követően most mindenféle cenzúra nélkül olvashatjuk. (Arany Zsuzsanna szerk., Osiris, Budapest, 2019. 376 o.) Spiró György: Egyéni javaslat A Szerény javaslatra emlékeztető cím mögött ugyan kevésbé hajmeresztő gondolatok bújnak meg, mint a szegény gyerekek swifti problematikája, de azért Spirót sem kell félteni a merész képzettársításoktól. Humoreszkgyűjteményében egy-egy magát hivatalosságnak vélő alak szerepébe bújik és afféle politikai pamfletekbe szedve sorolja a sok-sok humorral rekonstruált állami balgaságokat. No és persze, ahogyan Swift is tette anno, kínál rájuk egyéni javaslatokat. A könyvet szombaton (április 27.) 16.30-kor mutatja be a szerző és a szerkesztő, Szegő János, az Osztovits Levente teremben. (Magvető, 2019. 208 o.) Havasréti József: Szerb Antal Újra kiadja Havasréti József életrajzi regénybe is beillő Szerb Antal-monográfiáját a Magvető kiadó. A szerző nemcsak kimerítő pályaképet és irodalomtörténeti összesítőt ad az író munkásságáról, de megismerhetjük belőle munkamódszerét, kedvenc olvasmányait, sőt az életét aktuálisan foglalkoztató problémákat is. Szerb nemcsak alanya, hanem egyszerre a főhőse is Havasréti monográfiájának: szellemes regényíró, szenvedélyes irodalmár és a zsidó gyökereit sohasem tagadó, hívő katolikus polgár, aki halála pillanatáig hitt az értelem erejében. A május 1-jén 118 éve született Szerb Antalról vasárnap (április 28.) 14 órakor a szerző, Pálfy Eszter és Szegő János beszélgetnek a Márai Sándor éteremben. Ugyanitt 15 órakor Havasréti József dedikál. (Magvető, 2019. 720. o.) Bikácsy Gergely: Eichmann-csokoládé Az elsősorban filmelméleti írásairól ismert film- és irodalomkritikus legújabb könyve amolyan félfikciós dokumentumregény, melynek nagy részében maga Adolf Eichmann beszél a mai Duna-parton. Az operett slágerekbe ágyazott, fekete humorral átszőtt regény szarkazmust nem kímélve egyensúlyoz a jó ízlés pengeélén – közben a gonoszság bugyraiban fürdőző Eichmann arról mesél, hogy élete legszebb nyarát Magyarországon töltötte 1944-ben. A jó magyar vörösbor mellett a csokoládét imádta leginkább, s mivel úgy hallotta, a győzelem után különleges jutalmat kérhet, előjegyzett magának egy szovjet csokoládégyárat… Bikácsy Gergely szombaton (április 27.) 14 órakor dedikál a kiadó standjánál. (Múlt és Jövő Alapítvány, 2019., 204 o.) Georg Hauptfeld: A véletlen értéke – Heller Ágnes élete és kora A filozófus tavaly a Frankfurti Könyvvásárra megjelent, eredetileg német nyelvű életrajzát Bartók Imre fordította magyarra, hogy a hazai olvasóközönség is bepillanthasson Heller Ágnes hosszú, regényes és örökifjú életének kulisszatitkaiba. „Miután annyi éven át harcolt a totalitarizmus ellen, és miután az egész világot többször is bejárta, többé már nem hisz a nagy változás álmában. Meggyőződése szerint inkább azon kell munkálkodnunk, hogy a szűkre szabott lehetőségeink között megtegyük, amit megtehetünk.” A könyvbemutató szombaton (április 27.) 16 órakor lesz a Lázár Ervin teremben. Utána Heller Ágnes és Georg Hauptfeld közösen dedikálják könyvüket szombaton (17 óra) a B22 standnál. (Noran-Libro, 2019. 256 o.) T. S. Eliot: Macskák: Oposszum Apó hasznos és mulattató Macskáriuma Bár Oposszum apó Macskáriumát a legtöbben a népszerű musicalből ismerik – épp most nem játsszák hazai színházak –, T. S. Eliot versei zene nélkül, Varró Dániel és Havasi Attila sziporkázó fordításában is legalább annyira (ha nem jobban!) élvezetesek, mint a Webber-verzió. Axel Scheffler illusztrációi a mókás versekkel karöltve keltik életre Dib Dáb Kandúrt, Mortájgert, Praclipöszléket és a többieket! „Van macska rossz, van macska jó, / hibbant és beszámítható, van gyenge jellem, kőkemény, / de mindről szólhat költemény.” (Pozsonyi Pagony, 2019. 80 o.)  Finnugor bohémek időutazása mackónadrágban… Előzetes programterv, kész térkép nélkül egy tapodtat sem! Péntek délután érkezem: először is a magyar bohémvilágot megidéző irodalmi és sajtótörténeti időutazásra (16.00-17.00, Votisky Zsuzsa terem), majd este a norvég díszvendégség tiszteletére rendezett, a finnugor nyelvrokonság és a magyar őstörténet aktuális kérdéseit és eredményeit taglaló beszélgetésre, melyen Pusztai János nyelvészprofesszortól és Sudár Balázs történésztől lehet és érdemes tanulni (18.00-19.00, B1 és B2 stand). Szombaton az Európai Elsőkönyvesek pódiumbeszélgetésén 23 nemzet írói között Mécs Anna képviseli hazánkat, kihagyhatatlan tájékozódási lehetőség a kontinensünk irodalmi jövőjét tekintve (10.00-13.00, Lázár Ervin terem). Bár időközben időt kell szakítanom Ablonczy Balázs Trianon 100 kutatócsoportjának bemutatkozására (10.30-11.30, Osztovits Levente terem). Délután viszont kedvelt sci-fi szerzőmmel, John Scalzival is találkozni szeretnék (13.30-15.00, Supka Géza terem). Vasárnap szintén bérelt helyem van ugyanitt a kortárs sci-fi és fantasy irodalmat értékelő beszélgetésen (12.30-14.00), hogy aztán a Maffiózók mackónadrágban című, a magyar szervezett bűnözés történetét a ’70-es évektől napjainkig feldolgozó szerzővel, Dezső Andrással találkozhassam, akivel Bárdy Tibor ny. rendőrezredes és Orosz István, az NNI bűnszervezetek elleni osztályának egykori vezetője beszélget (13.30-14.30, Szabó Magda terem). És akkor a rengeteg, könyvek böngészésével – fél szemmel a gyerekeimet figyelve – eltöltött időt a Zöld Péter játszótéren még nem is említettem… (rip) Varró Dani Csütörtököt mond A könyvfesztiválban az a nagyon jó, hogy miközben a szülők lapokra szűkült tekintettel bolyonganak (jó esetben válogatnak) a befogadhatatlan könyvkínálat között, addig akár egy fél napra is biztonsággal leparkolhatják csemetéiket a némiképp elszigetelt gyereksarokban, ahol a fesztivál 4 napja alatt program programot ér. Pénteken 14 órától például közösen lehet irodalmi folyóiratot szerkeszteni a Csodaceruza munkatársaival; szombaton pedig, a Pagony-standnál már reggel 10-kor személyesen mutatja be Harcos Bálint a jelen lévőknek Dorkát és az ő elgurult gombját. Sylvia Plath-t ugyanott képletesen A mindegy öltönybe öltözteti Dániel András; Varró Dániel és Havasi Attila pedig egy igen komoly kérdést fognak megvitatni: Fontoljuk meg ugyebár / a macska mégse kutya már! 11 órakor a Móra Kiadó standjánál Bíró Eszter ad zenés ízelítőt Időradír című könyvéből; 12.10-kor pedig, a Jelenkornál, Varró Dani leplezi le legújabb mesehősét, Csütörtököt, a kisördögöt. Délután 3-tól Bartha Ákos nemzetközi kvízmester kalandozik egy fergetegesnek ígért Narnia-kvízzel a ruhásszekrényen túli, ám a Harmat Kiadón innen birodalomban; 16.30-kor pedig Bosnyák Viktória és Dudás Győző rögtönzött Kolibri Kiadós írókurzusán alkothatja meg ki-ki a maga pácba került pacáját (Pacák a pácban). 17.00 és 18.00 óra között Dóka Péter A három űrbetyárt (A szupermalac és Űrpatkány című trilógia második kötete) mutatja be a Szabó Magda termet elfoglalt rajongóknak – a rendhagyó kötetbemutatón a szuperhősöket Máli Csaba grafikus élőben rajzolja meg. A beszélgetést dramatizált felolvasások és a Szupermalac-rajzfilmsorozat részletei egészítik ki. Aki kicsit is bizonytalan, milyen könyvet vegyen a gyerekének, annak a Könyvtáros Klub által szervezett beszélgetés 16 órakor sokat segíthet. Balázs Eszter, a Kolibri Kiadó főszerkesztője, Kovács Eszter, a Pagony Kiadó főszerkesztője, Török Ágnes, a Móra Kiadó szerkesztője és Simon Krisztina, a Könyvtárostanárok Egyesületének elnöke arról beszélgetnek, mit ne tegyünk soha, ha azt szeretnénk, hogy a gyerekeink olvassanak. (CsO)   

Kis Könyves Éj 2019

Április 26-án, péntek este Pécs, Sopron, Budaörs, Biatorbágy, Székesfehérvár, Kecskemét, Szentendre, Monor és Nagykovácsi könyvkuckói, -szigetei és -oázisai mellett 11 fővárosi független könyvesbolt (Atlantisz, Pagonyok, Két Egér, Láng, Pötty stb.) is hosszított nyitva tartással várja az éjszakai baglyokat és fiókáikat – immár 8. alkalommal – rendkívül színes programkínálattal (felolvasások, diafilmvetítések, kézműveskedés, jelmezkészítés, koncertek stb.). A boltok és részletes programjaik a kiskonyves.blog.hu és a kiskonyvesej Facebook-oldalon böngészhetők.

Mindig a nulláról indul - Interjú Háy Jánossal

Publikálás dátuma
2019.04.26. 15:00

Fotó: Lakos Gabor
Számít-e, ha az alkotó rasszista kijelentést tesz vagy #metoo-botrányba keveredik? Mit tanítson egy magyartanár? És kik azok a morzsamagyarok? Háy János Kik vagytok ti? címmel megjelent irodalomtörténetében – Balassi Bálinttól Víg Mihályig – a magyar irodalom történeteit a saját véráramára köti.
Bár sokan érzik, fel kéne frissíteni, élőszerűbbé kellene tenni az irodalmi kánont, illetve a kánonban szereplők képét bennünk, ritkán vállalkozik valaki ilyen nagylélegzetű munkára. Ön miért vágott bele az irodalomtörténet-írásba?  Az első írásoknál még csak nem is sejtettem, hogy ez lesz a vége. Egyszerűen érdekelni kezdett, hogy milyen belső erők mozgatták a régi kollégákat. Meg persze örültem, hogy ilyen típusú szövegeket írhatok. Észre sem vettem, mekkora vállalkozásban vagyok, mert teljesen lekötött a megírás, s mikor kifogyott belőlem a szufla, abba is hagytam. A kedvem eddig vitt, s én hiszek az írói kedv erejében. Pamfletszerű nyitóírásban a sehova sem tartozó morzsamagyaroknak a megoldás: kivonulás az irodalomba. A hazába, amely otthont ad mindenkinek, és nem szétszakít, nem kirekesztő. De ki lehet-e vonulni a társadalomból, a politikai küzdelmek árnyékából? Nem félő-e, hogy e kivonulás könnyen elefántcsonttorony lesz?  Én senkinek nem ajánlom, hogy vonuljon ki a világból. Pusztán azt szeretném jelezni, hogy az irodalom nem megosztó, s hogy sokan vagyunk olyanok, akik nem szeretnének olyan országban élni, ahol pártalapon osztják a szakértelmet vagy az esztétikai minőséget. Az irodalomnak amúgy nincs feladata, ha valami, akkor az, hogy minél autentikusabban kaparja fel az emberi lét mélyebb rétegeit, és a közéleti felületen nem lehet sorsokat megragadni, mert az életünk lényeges kérdései ennél mélyebben vannak. Az semmiképpen nem dolga, hogy a napi politika terén állást foglaljon, ami megint csak nem azt jelenti, hogy egy író ne szólaljon meg közéleti kérdésekben, én is elég gyakran megteszem. Hogy szimpatikus vagy ellenszenves közéleti szerepet vállal egy alkotó, ez sem nem javítja, sem nem rontja a művek minőségét. Az a rohadt nagy baj, és rendkívüli művészi felelőtlenség, ha a művek ezen a szinten szólalnak meg. A kánont nemigen provokálta, szavaival szólva: nem baszta a szaros csizmát az asztalra. Nem attól frissült volna fel igazán?  Az a helyzet, hogy nincs alternatív irodalmi múlt. Weöres a Három veréb hat szemmel című antológiába beemelt ismeretlen alkotókat egy-egy verssel. Ez mindig megtehető, mert vannak lappangó versek, de életműveket lecserélni senki nem tud. Ugyanakkor folyamatosan esnek ki a régiek közül vagy szorulnak hátrébb olyanok, akiket korábban istenítettünk, s kerülnek bele újak. Kiket a nyelv kezd ki, kiket a hivatkozási háttér, kinek egyszerűen a létről való beszéde avul el. Legszembetűnőbb ez a szerelmi líránál. Néha még a máig lenyűgöző Petőfinél vagy akár Adynál is csak hevületet olvasunk, semmit nem tudunk meg a szerelem tárgyáról és finomabb lelki hangoltságáról. A kötetben szerepel Reviczky, Bródy, Szabó Magda, míg Csáth, Radnóti, Tar Sándor pél­dául nem. Bár egy válogatás mindig szubjektív, mi alapján szelektált?  Nem akartam a teljességre törekedni, mert ha kedv lett is volna bennem, életem végéig ezt kellett volna írnom. Addig akartam írni, amíg teljes bizonyossággal összeáll az a szemléleti mód, ahogy én gondolkodom az írásról, a művészetről és az alkotókról. Persze mindenkiről tudom, miért maradt ki, Csáth például azért, mert a de­vianciát mint problémát már Hajnóczynál megírtam. Miközben azt nyilatkozta, több kortársat kellene tanítani, a kortársak közül egyedüliként Víg Mihály szerepel a könyvben. Miért csak ő, és miért épp ő? Mert popzenész, és így nem bánt meg tulajdonképp senkit?  Ez a könyv nem a kortárs magyar irodalomról szól. Víg Mihály azért került bele, mert a dalszövegről akartam írni, ami mindig termékenyítően hat az irodalomra, s hülyén nézett volna ki, ha ehhez Szenes Ivánt választom, mert már nem él. Amúgy nekem a dalszövegíró inkább afféle népzenész, akinek néha összevissza kutyult szövegei és eltorzított dallamai kisebb-rövidebb időre közszájon forognak, szóval ebben nem annyira érdekel a maiság. Zala György szobrászként viszont tényleg kakukktojás e sajátos irodalomtörténetben? Az ő élet- és pályatörténete tanmeseként szerepel a műben?  Nála tudtam a legvagányabban megmutatni, hogy mit jelent az a művészet, ami a nemzeti öntudatot akarja szolgálni, és mit az, ami a léthez akar szólni, s hogy a politika és a művészet összebútorozása mennyire ártalmas, egy hatalom által megtámogatott avítt alkotó mennyit tud ártani a pályatársainak. Meghökkentő, hogy az ő ármánykodásait épp a hatalom, Klebelsberg Kunó, a Bethlen-kormány minisztere állítja le.  Csak egy moralitása van a műnek, a hitelesség, és a mű szempontjából indifferens, milyen ember milyen nézetekkel alkotta őket – írja. Nem kellene ezek szerint bojkottálnunk a #metoo-botrányba keveredett vagy rasszista kijelentéseket tett alkotók munkáit?  A mindenkori ember nem tudja függetleníteni magát a morális ítéleteitől. Móricz például azért nem vette feleségül Csibét, mert félt, hogy az olvasói erkölcsi alapon elfordulnak tőle. A kortárs életművek megítélésében mindig is benne lesz a kortárs olvasó erkölcsi véleménye az alkotóról. Még egy ilyen morálisan ingatag hazában, mint a miénk, a többségünk törekszik arra, hogy megtartsa az erkölcsi alapvetéseket. Azt azonban hangsúlyozni kell, ettől még egy alkotó írhat releváns műveket, s a magyar irodalomban van néhány olyan arc, akinek a tetteitől esetleg kileli az embert a hideg, mégis olvassuk.  Az államnak vagy a tőkének jelent nagyobb kiszolgáltatottságot alkotni, melyik ró nagyobb kompromisszumkényszert egy művészre? Sokszor úgy tűnik, a tőke is csak látszólagos szabadságot biztosít.  Mindkettő kiszolgáltatottság. S mindkettő csábít a hazugságra, a korrupcióra – vagy a közönséget, vagy a hatalmasságokat lekenyerező művek létrehozására. Én alapból mindkettővel ellenszenvezek. Nem csak íróként. Amikor egy művész más, kanonizált alkotók pályáját és életművét elemzi, saját magával, pályájával és szerepével is jobban tisztában lesz?  Természetesen a kötet minden alkotás-lélektani, művészetelméleti, esztétikai és társadalmi felvetése olyan, ami engem is nagyon mélyen érdekel. Ha nem így lett volna, nem tudtam volna ezt a könyvet megírni. Ugyanakkor nem szabad elfeledni, bármire is rájön az ember elméletileg, az soha nem kerül az ihlet terepére. Nincs olyan, hogy technikailag és mondjuk szellemileg is fejlődünk, akkor egy magasabb szintről indíthatunk egy művet. Mindig a nulla a kiindulópont, s ez azt is jelenti, hogy semmilyen tudásunk nincs arról, beindulnak-e még egyszer a motorok. Irodalomtanításhoz is szánta munkáját. Mit gondol, mennyire kell/érdemes a gyerekek igényei után menni (pl. Harry Pottert tanítani)? Nem fontosabb inkább egy minőségi kánont tartani eléjük úgymond világítótoronyként?  Az a jó, ha egy tanár ragaszkodik ahhoz, amit jónak tart, mert azt tudja hitelesen képviselni. Persze fontos lenne, hogy ez a valami tényleg jó minőség legyen. De minimálprogramként az is lehet, hogy legalább fenntartja az olvasás tradíció­ját. Mert ha ez nincs meg, hogyan is ugorhatna abból a kis közösségből, mondjuk az osztályból bárki is a keményebb mű-anyagok felé?  Izgul a megmérettetéstől, hogy irodalmárok, magyartanárok szétszedik majd minden egyes mondatát, kijelentését, s górcső alá teszik?  Én alapvetően a megírásban vagyok érdekelt. Persze kiállok a könyvem mellett, bármi is éri, s nyilván örülnék, ha sokaknak jót adna, de nem fogok a kritikák elől sem elbujdokolni. +1 kérdés  E kötet mellett azért írt mást is. A Bábszínház felkérésére készült Apa lányát például, ami elüt eddigi munkáitól – itt főszereplőből valódi nagy hős válik. Miért-e váltás?  Az én főhősöm mintája itt egy lengyel nő volt, aki gyerekeket mentett ki a varsói gettóból, és úgy próbálja megóvni magát az érzelmi összeomlástól, hogy rideggé válik. Ismert önvédelmi reflex, talán mindannyian átmentünk már ilyenen. A kérdés ilyenkor mindig az, hogy sikerül-e megszabadulnunk ettől a belső gettótól. Hogy az ember mennyire képes kilépni a saját korlátai közül, s máshonnan látni, másképp viselkedni kiszolgáltatottságában. Mennyire vagyunk a saját személyiségünk és a külső elvárások fogságában.

Háy János kötetét április 26-án, pénteken 17 órától mutatják be a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a Supka Géza teremben, a szerzővel Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke beszélget. A szerző 18 órától a bejárat melletti standnál dedikál.

Szerző

James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán

Publikálás dátuma
2019.04.19. 14:30

Elbeszélés 1757-ből - részlet

Az utolsó mohikán, a Bőrharisnya-történetek időrendben második kötete nemzedékek képzeletét ejtette rabul 1826-os megjelenése óta. „Az ifjúság számára átdolgozta”, történetre koncentráló, rövidített változatok hosszú sora után most a Park Kiadó gondozásában a regény teljes szövegét Gy. Horváth László szöveghű fordításában élvezheti az olvasó.
– Kanadai atyám nem feledkezik el gyermekeiről – mondta a főnök. – Ezért hálás vagyok. Egyik ifjú harcosom feleségét megszállta a rossz szellem. Kiűzné belőle a bölcs idegen? Heywardnak volt valami fogalma az ördögűzéssel kapcsolatos indián szertartásokról. Azonnal átlátta, hogy a maga javára fordíthatja ezt a körülményt, így jobb javaslattal elő sem rukkolhattak volna. Ám tudatában volt, hogy meg kell őriznie a szerepéhez illő méltóságot, ezért elfojtotta örömét, és megfelelő zárkózottsággal válaszolt: – Minden szellem más; van, amelyikre hat a bölcsesség ereje, mások viszont ellenállnak neki. – Testvérem nagy gyógyító – mondta az agyafúrt vadember. – Megpróbálja? Duncan bólintott. A huron beérte ennyivel, tovább fújta a füstöt, míg alkalom nem kínálkozik a távozásra. A türelmetlen Heyward magában elátkozta a vadak hűvös szokásait, amelyek megkövetelték a közönyösséget, de kénytelen volt utánozni a főnök egykedvűségét, akinek mellesleg közeli rokona volt a beteg. Teltek-múltak a percek, és valósággal óráknak tetszettek a leendő kuruzsló számára, amikor a huron végre letette pipáját, és összevonta mellén a köntöst, mint aki indulni készül a nagybeteg kunyhójába. Ekkor egy termetes harcos sötétítette el az ajtónyílást, csendben végigsiklott a csoport között, és letelepedett annak a rőzsehalomnak a szélére, amelyen Duncan ült. Utóbbi türelmetlen pillantást vetett új szomszédjára, és a háta is megborsódzott az iszonyattól, amikor ráismert Maguára. A fortélyos és rettegett főnök váratlan visszatérése megállította a távozni készülő huront. Több pipát is újra meggyújtottak, az újonnan jött pedig szó nélkül elővonta övéből a tomahawkját, megtöltötte a fokán levő lyukat dohánnyal, és szívni kezdte az üreges nyélen keresztül, olyan egykedvűen, mintha nem is kétnapi fáradságos vadászaton lenne túl. Tíz perc telhetett el így, de Heyward tíz évnek érezte; a harcosok fejét valóságos fehér felhő burkolta be, mire az egyikük végre megszólalt. – Örömmel látjuk viszont barátunkat – mondta. – Sikerült-e jávorszarvast ejtenie? – Fiatal harcosaim roskadoznak a teher alatt – felelte Magua. – Hajló Nád menjen eléjük a vadászösvényre, és segítsen nekik. Mély és rettenetes csend fogadta a tiltott név elhangzását. A pipák úgy fordultak ki a szájakból, mintha mindenki egyszerre szívott volna be valamilyen ártalmas gőzt. A füst csigákba csavarodott a fejük fölött, majd távozott a tetőnyíláson, a levegő átmenetileg kitisztult, és minden sötét fej világosan körülrajzolódott. A legtöbb harcos a földre szegezte szemét, bár néhányan a fiatalabbak és jelentéktelenebbek közül egy ősz hajú vadember felé fordították lázas tekintetüket, aki a törzs két rangelső főnöke között ült. Ennek az indiánnak sem a tartásában, sem a ruházatában nem utalt semmi arra, hogy ilyen kitüntetésre jogosult volna. Előbbi csüggedt volt, minden büszkeség nélküli, utóbbi a nép közrendűinek gönceire hasonlított. Mint körülötte szinte mindenki, egy percig ő is a földet bámulta, végül vette a bátorságot, és körülnézett: a többiek figyelték. Akkor felállt, és hangja megtörte a csendet. – Hazugság – mondta –, nekem nincs és nem is volt fiam. Akit annak neveztem, elfelejtettük; vére híg volt, nem a huronok ereiből való; gonosz csippevák tették csúffá a squaw-mat. A Nagy Szellem úgy rendelte, hogy Wiss-en-tush családja haljon ki; boldog, aki tudja, hogy fajtájának silánysága vele együtt múlik el a világból. Beszéltem. A gyáva ifjú indián apja ismét körülnézett, mint aki egykedvűségéért dicséretet vár a többiektől. Ám népe zord szokásai nem engedélyeztek kíméletet a gyarló öreg iránt. A szemében honoló kifejezés meghazudtolta kérkedő képes beszédét, ráncos arca megvonaglott a fájdalomtól. Egy pillanatig még élvezte keserű diadalát, majd elfordult, mint aki megundorodott a rászegeződő pillantásoktól, és arcát takarójával elfedve annak az indiánnak nesztelen lépteivel távozott, aki csak a maga kunyhójában lelhet szenvedéséhez lesújtott, gyermektelen társat. Az indiánok hisznek abban, hogy a jó és a rossz tulajdonságok öröklődnek, ezért szó nélkül nézték végig távozását. Azután az egyik főnök azzal a jólneveltséggel, amely fejlettebb társadalmakban is díszére válna bárkinek, elterelte az ifjú harcosok figyelmét az esendőségről, amelynek szemtanúi voltak – derűs udvariassággal az újonnan jött Maguához fordult. – A delavárok úgy ólálkodnak a falum körül, mint a medvék a mézescsuprok körül. De ki tudná álmukban meglepni a huronokat? A kitörni készülő viharfelhő nem lehet olyan fekete, mint Magua ábrázata, ahogyan felkiáltott: – A tavak delavárjai? – Nem. Azok, akik régi folyójuk partján bújnak szoknyába, mint a squaw-k. Egyikük ideosont a törzs közelébe. – Ifjú harcosaim lenyúzták a skalpját? – Ügyes a lába, bár a kezébe inkább kapa való, mint tomahawk – felelte a másik a rendületlen Uncasra mutatva. Ahelyett, hogy asszonyi kíváncsiságot tanúsítva a fogolyra pillantott volna, akinek népét oly nyomós okkal gyűlölte, Magua tovább szívta a pipáját, azzal a tűnődő arckifejezéssel, amelyet akkor öltött fel, ha ravaszságára vagy ékesszólására éppen nem volt szükség. Noha az agg apa beszédében foglaltak is megdöbbentették, máskorra halasztotta a kérdezősködést. Csak a kellő idő elteltével rázta ki pipáját, dugta vissza tomahawkját, és kötötte meg körülötte erősebben az övét, csak akkor kelt fel, s vetett végre egy pillantást a valamivel mögötte álló fogolyra. Az éber, habár gondolataiba mélyedő Uncas észrevette a mozdulatot, s maga is a fény felé fordult: összenéztek. Egy percig is állhatott így a két merész és zabolátlan szellem, tekintetét egymásba fúrva, rezzenéstelen szemmel. Uncas mintha egész testében megnőtt volna, orrlyuka kitágult, mint a sarokba szorított tigrisé, de alakja olyan szoborszerűen mozdulatlan maradt, mintha csak a képzelet faragta volna ki belőle törzse valamely har­cias istenének pompás és hibátlan ábrázolatát. Magua vonagló arca viszont képlékenyebbnek bizonyult, a vad dacot felváltotta rajta az ádáz öröm, és mintha a tüdeje mélyéből röppent volna ki a félelmetes név: – Le Cerf Agile! A harcosok egyemberként ugrottak talpra a jól ismert név hallatán, s egy kis időre a bennszülöttek közönyét mintha elfújta volna az általános megdöbbenés. Kórusban ismételgették a gyűlölt, mégis tisztelt titulust, s a hang kiáradt a kunyhóból. A bejárat előtt őgyelgő asszonyok és gyerekek visszhangozták a szavakat, amit éles, panaszos vonítás követett. Ez utóbbi még véget sem ért, amikor a férfiak erőt vettek magukon. Egymás után visszaültek a helyükre, mintha szégyellnék indulatkitörésüket, de percekbe telt, mire abbahagyták annak a harcosnak a kíváncsi méregetését, aki oly sokszor bizonyította vitézségét a nép legjobbjaival szemben. Uncas élvezte a diadalt, de beérte egy csendes mosollyal – minden nép körében ismert jele ez a megvetésnek. Magua észrevette az arckifejezését, és a kis ezüstdíszek megcsördültek karperecén, amint vadul feléje mutatott, és vérszomjasan, angolul ezt kiáltotta: – Meghalsz, mohikán! – A gyógyító vizek nem támasztják fel a halott huronokat – válaszolta Uncas dallamos delavár nyelven. – A Bucskázó Folyó fehérre mossa csontjaikat. Férfiaik asszonyok, asszonyaik baglyok. Eredj, csődítsd össze a huron kutyákat, hadd lássanak egy igazi harcost! Gyáva vér szaga facsarja az orromat. Az utóbbi utalás különösen elevenükbe talált. Sok huron értette a fogoly idegen beszédét, köztük Magua is. A ravasz vadember azonnal meglátta a lehetőséget, és lecsapott rá. Könnyű vadbőr köntösét ledobva, két karját előrenyújtva belefogott veszedelmes és alattomos ékesszólásába. Bármennyire csorbította is tekintélyét népe előtt vissza-visszatérő vétke, meg az, hogy elhagyta törzsét, bátorsága és szónoki híre tagadhatatlan volt. Beszédeinek mindig akadtak hallgatói, és ritka eset volt, amikor nem győzte meg őket. Most a bosszúvágy is tetézte vele született tehetségét.  Gy. Horváth László fordítása

James Fenimore Cooper (1789–1851)

Amerikai író 1823-ban kezdte el írni legismertebb és legkedveltebb műveit, az indiánregény-ciklus öt darabját (Bőrharisnya, Az utolsó mohikán, A préri, Nyomkereső, Vadölő), melyeket a Nagy indiánkönyv néven ismerünk.

Szerző