LMP;Szél Bernadett;Hadházy Ákos;

Szél és Hadházy rég kiszállt, de hírnevük tovább tolja az LMP-t

Az LMP-s szavazók jó része még mindig azt hiszi, hogy volt társelnökök még tagjai a pártnak.

Az elmúlt hónapok közvélemény-kutatásaiból érdekes kép bontakozott ki a pártok népszerűségének alakulásáról. Miközben az LMP alig-alig van jelen a látványos ellenzéki akcióknál, de vezető szerepet biztosan nem vállal ezekben, a párt népszerűségén ez nem látszik, sőt, a Medián adatai szerint még erősödött is, a Závecz szerint 4 százalék környékén stagnál – írja 444.hu

 Ennek talán oka lehet, hogy a nagy ellenzéki mozgolódás két vezéralakja, Szél Bernadett és Hadházy Ákos nem is olyan rég, a 2018-as választási kampány idején még társelnökként vezették a pártot. Azt a pártot, amelyik a választások után mindkettejük ellen etikai eljárásokat, fegyelmi vizsgálatokat folytatott, mert visszalépésekről mertek egyeztetni a többi ellenzéki párttal. Ez akár történhetett volna csendben is, de nem így történt, a legemlékezetesebb tán az a botrány volt, amikor az LMP egykori parlamenti képviselője, Sallai Róbert Benedek tettlegességig fajuló vitába keveredett Hadházyval.

A hipotézis most megerősítést nyert. A HVG csütörtöki lapszámában jelent meg a Medián legfrissebb közvélemény-kutatása. A kérdéssor részeként a Medián arra is rákérdezett a válaszolóknál, hogy tudják-e, melyik párt tagja Hadházy Ákos, és melyiké Szél Bernadett. Kérésünkre a Medián elküldte a kapott válaszokat.

Az eredmény, különös tekintettel arra, hogy milyen heves volt a szakítás, egészen döbbenetes:

Szél Bernadettről az LMP szavazóinak 59, Hadházy Ákosról az LMP-szavazók 44 százaléka a mai napig azt hiszi, hogy LMP-tagok.

Ennél is meglepőbb, hogy a Hadházyt kedvelők 31, a Szél Bernadettet kedvelők 53 százaléka hiszi ugyanezt -teszi hozzá a 444.hu.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy Szélt az őt ismerő választók 28, Hadházyt a 27 százaléka látná szívesen fontos szerepben, míg a Medián politikusi népszerűségi rangsorában legnépszerűbb, valóban LMP-s politikusok, Demeter Márta és Ungár Péter esetén ez az arány már csak 17, a párt főpolgármesterjelöltje, Puzsér Róbert esetében pedig már csupán – 2010 óta ismert politikusok esetében mélypontnak számító – 13 százalék ez az arány, jogosnak tűnik a feltételezés, hogy az LMP népszerűségének motorja

két olyan politikus, aki botrányos körülmények között szakított az LMP-vel.