Európa: Munkácsy Mihály, Marc Chagall, Pablo Picasso és Constantin Brâncuşi Párizsban. Európa: a németül író prágai zsidó, Franz Kafka és a japán származású, angol nyelvű Nobel-díjas Kazuo Ishiguro. Nem nehéz mindezt elfelejteni, és a migráció kérdésére egyszerűsíteni azt a nagy kihívást, hogy a határok nélküli Európának külön népekből, nemzetekből, etnikumokból kellene állnia ezután is.
Markó Béla idézte ezt fejünkre nemrég. Kis bögrényi, európai tavasz a Kárpát-medencei télben. Náluk is, nálunk is fagyott rendszerek.
A 2019-es évben nemcsak több jelentős választásra kerül sor, hanem az EU költségvetésének elfogadására, az európai tisztségviselők megválasztására. Világosan látszik, hogy se európai, se nemzetállami szintű politikai mestertervek nem léteznek. Alkalmi, improvizációs politikák, bizonytalan helyzetű politikusok és törékeny koalíciók csapnak össze egymással, politikusi elszántsággal, szakértői tudással és választói akarattal alátámasztott, hosszabb távú stratégiák helyett. Káosz van a rendben, vagy a káosz rendje uralkodik. De a mélyben négy nagy szerkezet mozog: a nemzeti; a demokráciateremtő vagy -romboló; a gazdasági és társadalmi modernizáló; valamint a korrupciós maffiaállami és korrupcióellenes szerkezeti mozgás.
Nemzetegyesítés és nemzetállam-építés
Az elhúzódó gazdasági recesszió és a menekültválság hatására bekövetkező nemzeti hullámmal visszatértünk a kilencvenes évek elejére, a föderációk felbomlásának és az új nemzetállamok születésének idejére. Valakikkel és valamikkel, a migránsokkal és az EU-val szemben teremtsünk egységes nemzetet, építsünk szuverén nemzetállamot. Vegyük kezünkbe sorsunk intézését, védjük meg magunkat, mert más nem véd meg. Az állam a többségi nemzet állama: nemzeti állam. Központosítsunk és összpontosítsunk a nemzeti államba minden politikai akaratot, szuverén jogot, hogy eloszthassa és újra oszthassa a jövedelmeket és szolgáltatásokat, dönthessen arról, hogy kit enged be és kit nem. A nemzetegyesítés feladata megelőz minden más feladatot.
A nemzet egyesítése három korlátba ütközik. Mi történik akkor, ha az állam területén olyan nemzeti kisebbség él, amely ugyancsak saját nemzetisége egyesítésére törekszik, független nemzetállamot, vagy legalább ilyen-olyan autonómiát akar? Egy liberális demokráciában léteznek jogai a nemzeti kisebbségeknek, de meddig terjedhetnek ezek? Katalóniától Székelyföldig folyik erről a vita. A második korlát az államon belüli, regionális-területi jövedelmi, vagyoni, egészségügyi, oktatási, szociális, sőt, demográfiai egyenlőtlenség. Se a nemzetállamoknak, se az EU-nak nem sikerült csökkenteni a térbeli egyenlőtlenséget, a felzárkózási esélykülönbségeket: a brit államban nő a különbség London és a vidék között és ezen a Brexit nem segít, ahogy Orbán nemzetegyesítése se csökkenti az egyenlőtlenséget Budapest, Nyugat-Dunántúl és Északkelet-Magyarország között. Az európai globalizáció viszont összemérhetővé teszi az eltérő életesélyeket, ami részben tartós elvándorláshoz, részben társadalmi mozgalmakhoz vezet.
A nemzetegyesítési kísérletek fölbomlaszthatják az európai, félig kész föderációt, ahogy a nemzeti önrendelkezés az I. világháború után a soknemzetiségű birodalmakat, vagy a rendszerváltások a hidegháború után a föderációkat. Ha a három modell, a nyugat-európai nagyhatalmi brit, a dél-európai középhatalmi olasz és a kelet-európai kicsiny magyar nemzetállam-építési kísérlet sikerül, és a többiek követik őket, Európának vége. De az ötszázmilliós egységes piac, az évtizedek alatt kiépült európai intézmények erősebbnek látszanak.
A liberális demokrácia új formái vagy autokrácia
Az európai politikai térben három erő mozog. A hagyományos pártok és politikusok bejáratott rendszerei; a "tömegdemokratikus" illiberalizmus és/vagy autokrácia új formái, illetve az új, liberális demokrata mozgalmak. A válság hatására a hagyományos pártrendszerek megroppantak. A merkeli újítás a hagyományos középerők, tartós, kormányzói nagykoalíciója nemzetközi és európai szinten a szélsőséges erőkkel szemben. Ennek a politikai szerkezetnek fő eleme a kormányzóképesség stabilitása. Nincs mesterterv arra, hogy merre, csak arra, hogyan kormányzunk. A szélsőségek elleni fő kifogás: nem tudnak kormányozni.
Az illiberális kísérlet visszatérés a II. világháború előtti tömegdemokrácia korába, amikor az egyszerű többséggel szemben nem létezett a kisebbséget védő politikai és jogi korlát. A nép dönt, a régi politikai, jogi, kulturális elitek kussolnak, mert mindent elrontottak: rosszul kezelték az euró- és a migránsválságot. Nem alkalmasak a nemzetek és a társadalmak vezetésére. Gyors, hatékony, a nemzeti többség által követelt politikát kell és lehet folytatni. Minden szavazgatás nélkül lezárjuk a határainkat és kikötőinket! Összerakjuk a nép követelte költségvetésünket! Ha akarunk bent maradunk, ha akarunk kiválunk az Európai Unióból! Minden tőlünk függ, csak akarjunk! Egyesítsük a népi elégedetleneket, a szuveréneket!
Mind a bevett pártokkal, mind az autokrata kísérletekkel szemben megjelentek a liberális demokrata mozgalmak egy új közép egyesítésére. Ezzel próbálkozik Macron Franciaországban, ez választotta Čaputovát elnökké Szlovákiában. De európai szinten sem az illiberálisok, sem az "újliberálisok" nem törtek át: marad a hagyományos erők nagykoalíciója. Honnan lesz itt politikai és jogi reform? Az illiberális rendszerek polgárainak öntudatra ébredése? Az EU-elit reformja és az Unió demokratizálása? Ki tudja.
Gazdasági és társadalmi modernizáció
Az európai Nagy Recesszió megmutatta, hogy nemzetállami szinten nincs, csak európai nagyságrendben lehetséges gazdasági és társadalmi modernizáció. De ennek tervei mindig a tervezőasztalon maradnak. A hozzáértők tudják, a maastrichti kritériumok alkalmatlanok a tisztánlátásra és a szabályozásra, de nincs erő, amely új kritériumokat határozna meg. A centrum és a periféria országai közötti kiéleződő viszony egyértelművé tette, hogy az egységes piac versenyképessége és az integráció kormányzása elkerülhetetlenné tette a társadalmi konvergencia, vagyis a társadalmi felzárkózás kritériumainak meghatározását és számonkérését.
Az egyik lehetőség a fejlettek, a társadalmi és gazdasági kritériumokat folyamatosan teljesítő kulcsországok szorosabb integrációja, s a fejletlenebbek, a periféria leszakítása. Az európai globális versenyképességhez szükséges tőke, munkaerő, tudás megkötése, európai nagyvállalatok és pénzintézetek a centrumban, a piaci befolyás megőrzése a periférián. Ki az integrációellenes britekkel, az alkalmatlan dél- és kelet-európaiakkal, összpontosítsuk erőinket a nyugati Európa-erődre. Ott a közös pénz, költségvetés, adósság, parlament, határ. Használjuk a piac nagyságának előnyét, de szüntessük meg a fejletlenek lehúzó intézményi hátrányát. A határ a csatorna partján és a Lajtánál van. A kis-Európa Macron-terve többé-kevésbé ebben gondolkodik. (Mint amikor az 1860-as évek elején az amerikai Észak számos képviselője azt hirdette: hagyjuk a Délt, nincs mit kezdenünk velük!)
A sokat támadott Merkel szeretné megőrizni az egységes nagy-Európát, békében és konszenzusos módon. Látta, mennyire nehezen ment a német egység megteremtése, de nem gondolja, hogy nem kellett volna Németországot egyesíteni. Bent akarja tartani Nagy-Britanniát a játékban, éppúgy mint a szélre húzó Itáliát és Ausztriát, Magyarországot és Lengyelországot. De így minden lassan és áldozatokkal megy végbe. Nem elégedettek a fejlettek, akik nem akarnak áldozni a fejletlenekre, és gyűlölködnek a fejletlenek: nem leszünk német, európai gyarmat. Egyre több és sokszor piszkos az alku. Együttélés az illiberálisokkal és az autokratákkal, korruptakkal és rasszistákkal: nincsenek rossz népek, csak rossz vezetők. Hagyjuk, hogy a népek magukra találjanak, maguk vegyék észre, hogy melyek az érdekeik és értékeik. Nagy rendszereket gyakorlatias pragmatizmussal kormányzunk.
Egy Macron-Merkel vegyes rendszer lesz. Ha szerencsénk van, akkor nem az előnytelen, hanem az előnyös oldalak találkoznak majd. De mikor volt nekünk szerencsénk?
Korrupció és korrupcióellenes mozgalmak
Egy reggel fölébrednek és megtudják, hogy miniszterelnökük a leggazdagabb ember a világon. Örülnek vagy búsulnak? Nem tudom. Én már most se örülök.
