Óriási lehetőséget hagyott ki az ország – Interjú Raskó Györggyel

Publikálás dátuma
2019.04.27. 07:40

Fotó: Draskovics Adam
A mezőgazdasági vállalkozások töredéke maradna talpon az uniós támogatások nélkül, az elmaradott térségek felzárkóztatása pedig az elmúlt 15 év totális csődje volt – állítja Raskó György agrárközgazdász egy mezőgazdasági társaság vezetőjeként.
– Éppen 15 éve csatlakoztunk az Európai Unióhoz. Az agráriumban mi valósult meg a nagy reményekből? – A szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazdaságok egyértelműen a nyertesei voltak a csatlakozásnak és ma is azok. Az más kérdés, hogy kevés kivételtől eltekintve, a gazdaságok megtermelt jövedelmének átlagosan a 70 százaléka származik az uniós közvetlen földalapú támogatásokból.    – A csatlakozás óta mekkora összeg érkezett a gazdák számlájára és mire használták föl? – Összességében, a vidékfejlesztéssel együtt, több mint 7 ezer milliárd forint jutott a magyar gazdáknak a közös agrárpolitika (KAP) költségvetésből. Azért csak ennyi, mert a csatlakozáskor az uniós támogatásoknak a magyar gazdák a 25 százalékát kapták, a 100 százalékot csak 7 év után a csatlakozási szerződésnek megfelelően. Kétségtelen, hogy javultak az agrárvállalkozások termelési feltételei, a technológiai színvonal, akár a gépek, berendezések, raktározás terén, de az input anyagok, a vetőmag, a növényvédőszerek és a műtrágyák használata esetében is. Ennek is köszönhető, hogy a kalászosok, a kukorica, az olajos magvak a külpiacokon is versenyképesek, nincs szükség külön export-szubvencióra. Ennél is lényegesebb, hogy egy 500 milliós igényes és fizetőképes piacra léphettünk be, ahol vám és kvóta nélkül értékesíthetjük a termékeinket. Ma már a hazai termelők többsége nem is ismeri azt a fogalmat, hogy túltermelés, hiszen mindet felvesznek a piacok, Európában is, de Ázsiában mindenképp. A gabona és az olajos magvak hozama trendszerűen növekszik, búzából és árpából már stabilan 5 tonna felett van az átlagtermés, kukoricából közel 10 tonnát, de napraforgóból is 2,5-3 tonnát takarítanak be hektáronként. Igaz, időjárástól függően több millió tonnával nő, vagy csökken a megtermelt mennyiség egyik évről a másikra. A kalászosok és a kukorica összes mennyisége átlagos években eléri a 14, jó évben a 15-16 millió tonnát.  – A növénytermelés tehát a nyertese a csatlakozásnak? – Leszámítva a kertészeti ágazatokat. Az unió ezt a területet nem nagyon támogatta, támogatja és a jelek szerint e nélkül nem voltunk túl hatékonyak. A szántóföldi zöldségtermesztés visszaesett, az üvegházi pedig legföljebb stagnál, igaz itt most érnek be a beruházások, azaz számíthatunk jelentős bővülésre az üvegházi zöldségtermelésben. A legdrámaibb azonban a gyümölcstermesztés teljesítményének a csökkenése. A bogyósgyümölcs-termesztés például az uniós csatlakozás előtti szint harmadára zsugorodott, a nyolcvanas években elértnek pedig a tizedrészére! Az egykor méltán híres magyar alma versenyképtelenné vált, de a kajszibarack és a meggy is a futottak még kategóriába zuhant. A málna gyakorlatilag eltűnt, miként a ribizli és az eper is visszaszorult.  – Például a málna esetében a klímaváltozást emlegetik fő okként. Helytálló ez a vélemény?  – Szerintem túlzás a klímaváltozással indokolni a leépülést. Ezek a gyümölcsök nagyon kézi munkaigényesek és a világon mindenütt vendégmunkásokkal oldják meg termesztését, különösen a szedését. Lengyelországban például a kertészeti ágazatokban több százezer ukrán, további százezer belorusz, moldáv és grúz vendégmunkás dolgozik a mezőgazdaságban. Olcsó munkaerőt jelentenek, így besegítenek a lengyel zöldség- és gyümölcs nemzetközi versenyképességének javításába. Sajnos a magyar kertészeti vállalkozások ezzel a lehetőséggel alig éltek, pedig lett volna rá lehetőség. A szőlőültetvények területe legalább egyharmadával csökkent 15 év alatt, s az egykor 100 ezer feletti szőlőterület mára 63-65 ezer hektárra csökkent.    – Hasonló aranykor köszöntött az állattenyésztőkre is? – Sajnos korántsem. Ezen a területen soványka eredményeket produkáltunk. Például a sertéstenyésztés uniós összehasonlításban totál elveszítette versenyképességét. Magyarország szégyene, hogy amióta egyáltalán létezik állatösszeírás, statisztika, soha nem fordult elő, ami az utóbbi években, vagyis több sertéshúst importálunk, mint amennyit exportálunk. Ráadásul a belépés előtti 4-5 milliós sertésállomány is stabilan 3 millió alá zuhant, mostanában valahol a 2,8 millió darab közelében stagnál.  – Törvényszerű volt ez a lejtmenet? – Egyáltalán nem. Igaz, az állattenyésztés a növénytermesztéshez képest jóval szerényebb uniós támogatást kap, de azért lett volna lehetőség a fejlődésre. Sajnos az állattenyésztés egészének teljesítménye jelenleg nem éri el a csatlakozás előtti szintet sem.    – Volt-e valamilyen pozitív hatása a csatlakozásnak az állattenyésztésre?  – Amíg a tejkvóta rendszer létezett, a tejágazatot egyértelműen uniós forrásokkal sikerült stabilizálni. Ennek köszönhetően a termelés a csatlakozás előtti szint közelében állapodott meg. Ugyancsak a közös agrárpolitika előírásainak köszönhető, hogy nagyot léptünk előre a környezetterhelés csökkentése terén. Például szerves és a hígtrágya kezelésre sok száz milliárd uniós forrás vált elérhetővé, amivel a nagy szakosított tejtermelő telepek szinte kivétel nélkül éltek. Ma már elképzelhetetlen, hogy legálisan működő állattartó telepekről kezeletlenül kerüljön trágya a környező vizekbe, földekre. A megfelelően kezelt trágya pedig a fenntartható gazdálkodásban a mezőgazdasági művelés alatt álló földeken segíti a tápanyag utánpótlást.  – Hogyan használták fel a magyar gazdák az uniós ezermilliárdokat?  – Sokakat elkényelmesített az „ingyen” pénz. Leszoktatta a gazdák jelentős részét, hogy minden nap megküzdjön a megélhetésért. Jelenleg hektáronként 70 ezer forint körüli a földalapú támogatás. 10-20 hektártól már számottevő adómentes bevétel. Ez megélhetési gazdálkodókat tartott és tart életben. Nagyon személyfüggő volt, hogy ki forgatta vissza a valóban nagyvonalú támogatásokat a gazdaságába fejlesztésre, beruházásra és ki élte fel a támogatást. Vizsgálódásaim szerint a gazdák 5-8 százaléka rendelkezett tiszta, világos jövőképpel és invesztált a gazdasága fejlesztésébe. No persze elsősorban a könnyebbik oldalába, a szántóföldi növénytermelésbe. Ez egyben extenzív irányba is vitte a magyar agráriumot. Ma a hazai mezőgazdaság egy hektárra vetítve mindössze 1800 euró termelési értéket állít elő, az EU28-ak átlaga pedig meghaladja a 2500 eurót. Ami bosszantó, hogy még az osztrák gazdák is hatékonyabbak nálunk, pedig nekik inkább csak gyöngécske hegyi legelőik vannak...  – Hányan élnének meg a mezőgazdaságból uniós támogatás híján? – Amikor beléptünk az unióba még 565 ezren foglalkoztak valamilyen fokon mezőgazdasági tevékenységgel. Jelenleg 410 ezer úgynevezett mezőgazdasági háztartást tartanak nyilván. Ebből szerintem az uniós támogatások ésszerű felhasználásával 30-35 ezer családi vállalkozás és 3-4 ezer agrártársaság vált hosszabb távra is életképessé, azaz a mezőgazdálkodással foglalkozók mindössze 10-12 százaléka. Ezeknek a gazdaságoknak a sikerében szerepet játszott az is, hogy jelentősen tudták bővíteni birtokukat az elmúlt 15 év alatt. Erőteljes birtokkoncentráció ment végbe különösen a "családi gazdaság" kategóriában. A mintegy 15 ezer ilyen státuszú agrárbirtok átlagos mérete már eléri a 60 hektárt, ami messze az uniós átlag felett van.    – Ha körülnézünk a régióban, van igazi sikertörténet? – A lengyeleké mindenképpen az. A lengyel agrárexport nagyjából 4 milliárd euróról 15 év alatt 25 milliárdra nőtt. Összehasonlításul: a magyar kivitel 3,5-ről csak 8,5 milliárdra bővült s ekörül stagnál már évek óta. A lengyelek a javukra tudták fordítani, hogy az átlagos birtokméret túl kicsi, mindössze 7 hektár volt. Ráadásul ezekre a törpebirtokokra hektáronként a magyar támogatási összeg alig 60 százalékát kapták. Csakhogy éppen emiatt ott erős együttműködési háló épült ki a gazdák között, az uniós pénzeket egyebek mellett intenzív kertészeti ágazatokba forgatták be. Ma már európai szinten burgonya, zöldség és gyümölcs nagyhatalommá váltak. Sokat költöttek az állattenyésztésre is és sok száz feldolgozó üzem épült, amik szövetkezeti alapon működnek a gazdák felügyelete mellett. Nálunk ez nagyon nem akar sikerülni... Ők egyre intenzívebbé és integráltabbá váltak, mi meg pont fordítva. Aggasztó, ahogy egyre extenzívebbek vagyunk és a kormány agrárpolitikája is ebbe az irányba tolja a magyar mezőgazdaság szekerét. Nem szerencsés, hogy az agrár GDP közel 60 százalékát a növénytermelés adja, a jóval több kézimunkát lekötni tudó állattenyésztés már csak a harmadát. A többit pedig az ágazathoz kapcsolódó szolgáltatások. Nálunk a kis, manufakturális élelmiszeripari cégeket támogatta a kormány, ami úgy vélem zsákutcának bizonyult. E cégek még a hazai piacon sem tudnak megkapaszkodni, nemhogy külföldön. Hiba volt az is, ahogy csődbe ment nagyobb húsipari cégeket külön-külön szanáltak milliárdokért, ahelyett, hogy megragadva az alkalmat egybefogták volna őket s aztán történt volna meg reorganizációjuk. Évekkel ezelőtt javasoltam, hogy pápai, gyulai, kaposvári, kapuvári, debreceni feldolgozók maradványaiból egy állami holdingot hozzanak létre s e romokon egy európai mértékben is versenyképes húsipar alakulhatott volna ki. Nem ez történt. Ehelyett mindegyiket külön konszolidálták a helyi fideszes önkormányzatok közbeiktatásával. Az eredmény, amelyik még működik, az is marginális szereplője a húsiparnak.    – Hol tévesztettünk utat? – Az állattenyésztéssel szinte kizárólag a háztáji, egyéni gazdaságokban hagytak fel. A nagy gazdaságokban stabil az állomány, sőt, nőhetett volna, ha az Orbán kormányok a földforgalmi törvénnyel egyéb jogszabályokkal nem akadályozta volna ezt meg. A legjobban működő 520 agrártársaság szembesült az őket sújtó birtoknagyság korlátokkal. Ráadásul a szabályozás azt sem garantálta, hogy az addigi bérlő előhaszonbérleti joggal élhet, a szerződések lejártával folyamatosan csökkent még a bérelt területük így pedig kevesen mertek hosszú távra állományt fejleszteni, új beruházásba kezdeni.  – A vidékfejlesztés, a népesség megtartás elválaszthatatlan az agráriumtól. Az oda áradó milliárdoknak mi lett a sorsa? – A legnagyobb szégyen, hogy a lemaradó térségek leszakadása nemhogy megállt volna, de még növekedett is. Szerintem az elmaradott térségek felzárkóztatása elmúlt 15 év totális csődje volt az uniós kohéziós források rossz felhasználása miatt. A felzárkóztatási pénzeknek 1,5-2 százaléka jutott a legrászorultabb, legszegényebb térségekbe. A látványos kudarc mementói között lehet sorolni a közhellyé kopott példákat, hogy munkahelyteremtő beruházások helyett a települési térkövezési mániáról, a 40 centis „kilátóról”, illetve egy szabolcsi település 12 kilátójáról, a használhatatlan kerékpárutakról, illetve a tiszafüredi kerékpár kilátóig, vagy a felcsúti kisvasút építési mániáig. És akkor még nem beszéltem a burjánzó korrupcióról. Nem véletlen, hogy kevés olyan uniós tagország van, ahol ilyen rossz hatékonysággal hasznosultak a vidékfejlesztésre szánt uniós források.    – Mi lehetne tenni a vidék megmentéséért? – A mezőgazdaságra épülő magyar falut át kell alakítani egyéb vállalkozásokat, gazdasági és szolgáltató tevékenységre épülő faluvá. Az elmúlt 30 évben legalább 800 ezer falusi munkahely szűnt meg, s emiatt drámaivá vált az elvándorlás. Tömegével maradtak lakatlan porták vidéken. A dilettáns politikusaink azonban ma is a falura úgy tekintenek, hogy a mezőgazdaságnak kellene eltartania az ott élő népességet. Márpedig a korszerű technológiáknak köszönhetően agrárium egyre kevesebb élőmunkát igényel, egyre kevesebb munkahelyet teremt. A magyar faluszerkezet a ’60-as-’70-es években a háztájival, a nagyüzemi-kisüzemi integráció logikája alapján alakult át olyanná, amilyen jelenleg is. Annak a működési formának vége van, már nem fog visszatérni. Ezért kell az új település-szerkezet, a jelenleginél nagyobb portákra van szükség, amelyek teret engednek nagyobb kapacitású ipari, élelmiszer-feldolgozói beruházások létesítésének, akár telkek összevonásával, akár faluszéli zöldmezősök létesítésével. Ha az ország nem lép egy ilyen új falufejlesztési program irányába, megállíthatatlanul folytatódni fog a vidékről való elvándorlás, a falu elöregedése, egyes régiók, azon belül falvak százainak elnéptelenedése. És ezért csak magunkat okolhatjuk.
Szerző

Elzárták az orosz olajcsapot – Még egy hétig biztosan kitartanak a Mol saját nyersanyagkészletei

Publikálás dátuma
2019.04.27. 06:30

Fotó: Máthé Zoltán / MTI
Felfüggesztette a Barátság vezetéken Oroszországból érkező nyersolaj átvételét a Mol. Az ellátás – például az Adria vezeték révén – biztosított, az ár emiatt nem nő.
Pénteken a Mol leállította a Barátság kőolajvezetékből érkező orosz nyersolaj átvételét. Azt megelőzően ugyanezt tette múlt pénteki, fehérorosz jelzések után szerdán Németország és Lengyelország, majd tegnap sorban a délebbi érintett államok, így Szlovákia és Ukrajna is. Mint kiderült, az orosz Szamarában olyan, a kitermelő-szállító berendezések tisztítására szolgáló klórvegyületek kerültek a vezetékbe, amiket, lévén, hogy jelentősen károsítják a finomítók berendezéseit, továbbszállítás előtt ki kell vonni az anyagból. Habár mindez értelemszerűen okozhat többletköltséget a Molnak, azt szinte biztos nem lesz képes a vevőkre hárítani. A fennakadás miatt tehát nem nőhet az üzemanyagár. Szakértők szerint ugyanis a térség több államát – így Ausztriát vagy Horvátországot – egyáltalán nem érintette a fennakadás, így nincs miért árat emeljenek. Ehhez viszont a Molnak is tartania kell magát, ha nem akarja piacait elveszíteni. Értesülésünk szerint a Mol saját kereskedelmi nyersanyagkészleteiből mostantól egy bő hétig gond nélkül el tudja látni napi mintegy 10 ezer tonna feldolgozására képes százhalombattai finomítóját. Ezalatt viszont az orosz probléma is elhárulhat. A Mol gyárát a horvát Omisalj partjaival összekötő Adria-vezetékből is érkezhet további mennyiség. Esetleges többletköltségeiket legfeljebb az oroszoktól követelhetik. A szennyezést, aminek várható érkeztére az oroszok a jelek szerint nem figyelmeztették vevőiket, a hét elejétől kezdve észak-déli irányban egymás után észlelték az érintett államok. Így először múlt hét pénteken, majd e hét kedden Fehéroroszország jelezte az orosz nyersolajszállítmányok minőségingását. Szerdán a németek és a lengyelek már megtagadták a Barátság-vezeték északi ágán hozzájuk érkező, immár szintén szennyezettnek minősített szállítmányok átvételét. Noha csütörtökön „még” a magyar Mol és a cseh Merol nevű vezetéküzemeltető sem érzékelt minőségváltozást, nyilvánvalónak tetszett, hogy néhány napon belül a déli ágra is megérkezik a használhatatlan nafta. Csütörtök éjszaka aztán először a szlovák Transpetrol hirdetett átvételi stopot, majd – az MTI jelentése szerint – az ukrán vezetékcég döntött úgy, hogy Mazirnál – ahol a cső északi és déli szakaszra válik – elzárja a csapot. A Mol nem engedi, hogy a szabványtól eltérő összetételű kőolaj kerüljön Magyarországra – közölte tegnap délután az olajcég. Bár a beérkező nyersanyag mindeddig megfelelt a minőségi elvárásoknak, a finomítóba nem kerülhet szennyezett nyersolaj, így átmenetileg felfüggesztették az átvételt. A lépés semmilyen formában nem érinti a Mol finomítóinak működését – szögezik le. Azt az Adria-vezetéken, illetve a rendelkezésükre álló készletekből el tudják látni – tették hozzá. Ennek megfelelően az országban elérhető üzemanyag minősége továbbra is kiváló marad. De kapcsolatban állnak és egyeztetnek az illetékes hatóságokkal, valamint nemzetközi partnereikkel, hogy a kőolajszállítás minél hamarabb visszazökkenjen a normális kerékvágásba – teszik hozzá. A Mol saját kereskedelmi nyersanyag-készletei még egy jó hétig tartanak ki – tudtuk meg az olajcéghez közel álló forrásból. Olyannyira, hogy a mostani hétvégére nem is terveztek a Barátságból nyersanyagátvételt. De növelhető a beszállítások 25 százalékát eddig is biztosító Adria-vezetékből származó mennyiség is – tették hozzá. (A dunai finomító által évente feldolgozott mintegy 6,5 millió tonna nyersolajnak ma már csak mintegy 5 százaléka származik hazai kitermelésből.) A szintén Mol-tulajdonú szlovák Slovnaft egységét még kevésbé érinti a leállás, hisz ott most épp éves nagykarbantartás zajlik. (A pozsonyi egység is ellátható az Adriáról, mégpedig egy négy éve felújított, Orbán Viktor és Robert Fico akkori szlovák kormányfő által átadott vezetéken.) Magyarországon egyébként 90 napra elegendő biztonsági kőolaj-, benzin- és dízeltartalék is rendelkezésre áll. Ez ugyanakkor csak ellátási vészhelyzet esetén szabadítható fel. Ilyen esetre a készlet meglétének elmúlt két évtizede alatt érdemben nem került sor. A Barátság kőolajvezeték szállításai utoljára 2007-ben inogtak meg. Akkor Fehéroroszországban csapolhatták meg a szállítmányokat. 2012-ben cumik és gumióvszerek okoztak rövid ideig tartó dugulást a rendszerben. A hazai ellátást egyik fennakadás sem veszélyeztette.

Házkutatás Szamarában

Büntetőeljárás indult a Barátság kőolajvezeték olajának szándékos beszennyezése címén - jelentette ki az MTI tudósítása szerint Igor Gyomin, a Transznyefty orosz olajszállítási vállalat elnökének tanácsadója újságíróknak pénteken Moszkvában. Közlése szerint több szamarai magáncégnél házkutatás zajlik. A tisztségviselő szerint kimutatták, hogy a szerves klórvegyületek az olajat kisebb termelőktől begyűjtő Szamaranyefty-Terminal magánvállalat felügyelete alatt álló mérőállomáson kerültek a vezetékbe. Beszámolója szerint Minszkben a nap folyamán tanácskozást tartottak Fehéroroszország, Lengyelország, Ukrajna és Lengyelország olajszállítmányozással és -finomítással foglalkozó vállalatainak képviselői, akik cselekvési programot fogadtak el a szállítások újraindítására. Nyikolaj Gavrilenko, az Ukrtransznafta vezérigazgatója úgy nyilatkozott, sikerült megoldást találni. Így május első harmadában legalábbis a Barátság déli ágán újraindul a megfelelő minőségű olaj szállítása.

Szerző

322,34 forinton az euró

Publikálás dátuma
2019.04.26. 19:19
Képünk illusztráció
Fotó: Tóth Gergő / Népszava
Vegyesen alakult a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben péntek este a reggeli szintekhez képest.
Az euróval szemben gyengült a forint, míg a svájci frankkal és a dollárral szemben erősödött. Az euró jegyzése 322,34 forintra emelkedett este negyed nyolc előtt a reggel fél nyolc körül jegyzett 322,05 forintról. Az euró pénteken 321,77 és 322,45 forint között mozgott. A svájci frank árfolyama 283,54 forintról 283,44 forintra csökkent, a dolláré pedig 289,20 forintról 288,74 forintra süllyedt. Az euró este 1,1163 dolláron állt a reggeli 1,1137 dollár után.
Szerző
Témák
forint euró dollár