Ivan & The Parazol;

2019-05-05 16:13:52

Poszttraumás dallamok

Néhány év alatt a hazai rockzene meghatározó szereplőjévé lépett elő az Ivan & The Parazol. Új lemezüket (Exotic Post Traumatic címmel) Kaliforniában rögzítették, és hosszabb európai turné után most Magyarországon is bemutatják.

Az Exotic Post Traumatic lemez különös címadása arra utal, hogy az Ivan & The Parazol a közelmúltban nehéz időszakon ment keresztül, mert alapító basszusgitárosuk, Tarnai János megbetegedett, és még sokáig nem léphet színpadra. „Ugyanebben az időben csodálatos dolgok is történtek velünk, nagy sikereket értünk el, ezért a dalokban mindvégig megfigyelhető egyfajta kettősség: a trauma és a poszttrauma szimbiózisa” – mondja Vitáris Iván, a zenekar névadója és énekese. A kizárólag angol nyelvű számokat tartalmazó album másik érdekessége, hogy a felvételek túlnyomórészt a Los Angeles-i EastWest Studios hatalmas komplexumában készültek, ahol a műfaj vezető amerikai és nyugat-európai sztárjai is rendszeresen megfordulnak; régen pedig olyan művészek második otthona volt, mint Frank Sinatra, a Rolling Stones vagy Michael Jackson. A lemez produceri feladatait Wil Anspach vállalta, aki olyan sztárokkal dolgozik együtt, mint a Muse, a Red Hot Chili Peppers vagy újabban a Grammy-díjra jelölt rapper, Vic Mensa.

Az Ivan & The Parazol új hangzásképe ennek megfelelően jelentősen eltér a korábbitól. Balla Máté gitározása és Simon Bálint dobolása – Anspach instrukcióinak is megfelelően – most sokkal modernebb; Beke István billentyűs szólói már-már „űrkorszakiak”, a Deli Soma által feljátszott basszusgitár-szólam az EDM vagyis az elektronikus tánczene lüktetéséhez közelít. „Ezt vegyítettük szándékosan a Marshall-erősítők és a Vox-orgonák világával, s ennek az aránynak a tökéletesítése volt a cél. Nem reprodukálni akartunk valamit, hanem elmenni egy olyan irányba, ami eddig még sosem jellemzett minket” – összegzi zenei törekvéseiket Vitáris Iván. Szerinte a három korábbi nagylemezük szerves egységként kezelhető, akár ki lehetne adni belőlük egy tökéletes válogatást. Az Exotic Post Traumatic esetében a hosszú dalszerzési és válogatási folyamat, a merészebb kísérletezés egy új korszak nyitányának tekinthető.

Nyugat-európai nagyvárosok után a lemezbemutató turné most megérkezett Magyarországra. A többi között Veszprémben, Pécsett, Szombathelyen és Debrecenben lépnek színpadra. A hosszú turné után sem pihennek: a nyári hazai nagyfesztiválok mellett Oroszországba és az Egyesült Államokba is meghívták őket. „Két fellépésünk pedig nagyon különleges lesz: Alsóörsön Karácsony Jánossal, míg Pakson Tátrai Tibusszal játszunk közösen.”