Gyerekvetélkedő: magyarázd meg, hogy Mészáros Lőrinc miért sikeresebb Mark Zuckerbergnél

Publikálás dátuma
2019.04.29. 13:17

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
És egy migránsfeladat is akadt.
Évek óta megrendezik a nagykátai művelődési központban azt a vetélkedőt, amibe idén sajátos kortünetként felbukkant a politika, írja a hvg.hu. A résztvevő, 10-18 éves gyerekek és szülők megrökönyödésére a szombati oktatási-helytörténeti-játékos megmérettetésen többek közt a következőt feladatokat kellett teljesíteni: „Készítsetek interjút egy migránssal, aki elmeséli, hogy miért akar ő Magyarországra jönni, és miért jó neki, ha letelepedési kötvényt vásárol nálunk!” – szólt az a feladat, ami a legnagyobb felzúdulást váltotta ki szemtanúk szerint. A migránsos feladat mellett a tizenéves versenyzőknek a következő szerepjátékot adták:  játsszák el, hogy ők Mészáros Lőrinc és Mark Zuckerberg. Orbán Viktor felcsúti gázszerelőből a Forbes-listára feltörő barátjának arról kellett meggyőznie a Facebook-alapítót, miért ő sikeresebb az üzleti életben. (Emlékeztetőül: a hvg.hu korábbi videójában Mészáros még két éve azt találta mondani, hogy ő okosabb a Zuckerbergnél, ezért nő nagyobb ütemben a vagyona.) A szombati egész napos, 12 órás vetélkedőn az általános iskola, a civil szervezetek, a szakközépiskola és a művelődési központ csapata versengett egymással, a migránssal készített interjúra már estefelé került sor, de még ekkor is sok 14 év alatti gyerek volt ott a szemtanú szerint. Ezt a feladatot hallva a civilek által kiállított csapat egyik tagja állt fel, és kifogásolta, mondván, a gyerekeknek nem kell tudniuk, sőt jobb, ha nem is tudják, mi az a migráns és a letelepedési kötvény. A vitában végül a négyfős zsűri döntött: szavaztak, és 3-1 arányban végül törölték a konkrét feladványt. A zsűriben ülő fideszes önkormányzati képviselő a feladat ellen voksolt, ezek szerint ő is úgy érezte, hogy átléptek egy határt a politikai feladattal.
Szerző
Frissítve: 2019.04.29. 14:25

Gyanúsítottként hallgatták ki a momentumos Szarvas Koppány Bendegúzt

Publikálás dátuma
2019.04.29. 13:09

Fotó: Szarvas Koppány Bendegúz Facebook oldala
A politikus a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hétfőn hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki Szarvas Koppány Bendegúzt. Az ügyészség a közleményében azt írja: „a megalapozott gyanú lényege szerint a gyanúsított 2018. december 12-én és 13-án az Országgyűlés épülete előtti tüntetéseken, a rendezvény biztosítását, illetve a Parlament épületének védelmét ellátó rendőrsorfal tagjai irányába célzottan eldobott egy nem azonosítható tárgyat, több meggyújtott füstképző eszközt, mely a rendőrök látásának és légzésének megnehezítésével akadályozta a létesítménybiztosítási feladatok ellátását. Ezen túlmenően egy 400 ml-es – kapszacinoid hatóanyagot tartalmazó – könnygázszóró palackkal a rendőrsorfal tagjai irányába fújt, majd ugyanezen rendőrök irányába célzottan eldobott egy szikrázó tárgyat, amellyel eltalált egy, a rendőri csapaterőben szolgálatot teljesítő rendőrt.” Szarvas Koppány Bendegúz jelenleg a Momentum Mozgalom tagja, a 2018-as országgyűlési választásokon képviselő-jelöltje, korábban a Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezetének országos elnöke volt. Azt írják, hogy az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda feljelentésére indult nyomozás. Szarvas Koppány Bendegúz a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett. A közlemény szerint a gyanúsításban megjelölt bűncselekmény egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Szerző

Az ügyészség fellebbezett a Szilvásy Istvánékat felmentő ítélettel szemben

Publikálás dátuma
2019.04.29. 11:53

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Az Állami Egészségügyi Központ egykori vezetőjét és két vádlott-társát hűtlen kezelés bűntettével vádolták.
Az ügyészség fellebbezett a Szilvásy Istvánt, az Állami Egészségügyi Központ egykori vezetőjét hűtlen kezelés bűntettének vádja alól felmentő ítélettel szemben – derül ki a Fővárosi Főügyészség közleményéből. Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2019. április 24-én felmentő ítéletet hozott abban a megismételt büntetőügyben, amelyben az Állami Egészségügyi Központ egykori vezetőjét és két vádlott-társát hűtlen kezelés bűntettével vádolta a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség. A kerületi ügyészség a döntés ellen a rendelkezésre álló határidőn belül fellebbezést jelentett be az ítélet részbeni megalapozatlansága miatt, a vádlottak bűnösségének megállapítása, valamint pénzbüntetésre ítélésük érdekében.
Szerző