Űrhajósnők szervezetének működését kutatja a NASA második hosszú küldetése

Publikálás dátuma
2019.05.01. 10:20
Illusztráció
Fotó: NASA
Az űrtartózkodás női szervezetre gyakorolt hatását vizsgálja második hosszú kísérletében a NASA.
Az első, úgynevezett ikrek-kísérlet után a NASA most azt vizsgálja a márciusban az ISS-re érkezett és majdnem egy teljes évig ott is maradó Christina Koch segítségével, miként reagál a női űrhajósok szervezete egy hosszú űrtartózkodásra - írta az Sg.hu.

Ikrek-kísérlet

Egy ikerpár egyik tagja a Földön, a másik az űrben töltött egy évet. Az elvégzett vizsgálatokról szóló tanulmány nemrég jelent meg.

Az űrügynökség azt nem közölte, pontosan milyen adatokat rögzítenek, és milyen kísérleteket végeznek, de azt elárulták, Koch már a megérkezése óta is több eredményt is rögzített. Bizonyára tanulmányozzák a látást, a véráram agyi vezérlését, az izomtónus változását, illetve a test mikrogravitációban végzett mozgását is. Ezt pszichológiai tesztek sorozata, a vér összetételének vizsgálata, az alvási időszak mérése, valamint az agy által adott válaszok pontos felmérése egészítheti majd ki.
Szerző
Témák
NASA űrhajós

Vizeletvizsgálattal is ki lehet szűrni a HPV-vírust

Publikálás dátuma
2019.04.30. 16:50
Illusztráció
Fotó: SCIENCE PHOTO LIBRARY / AFP
Vizeletvizsgálattal is ki lehet szűrni a méhnyakrákot okozó HPV-vírust – egy új brit kutatás szerint.
A brit egészségügyi szolgálat (NHS) szerint a méhnyakrákszűrésre járó nők száma nagyon alacsony: a teszten megjelenők aránya 71 százalék, ami azt jelenti, hogy angol nők milliói nem mennek el legalább 3 és félévente a szűrésre – írta a BBC News. Pedig a méhnyakból vett kenettel a méhnyakrákos esetek 75 százalékát meg lehetne előzni. Lehet, hogy nem kellemes a vizsgálat, de nagyon fontos. A teszt ugyanis kimutatja a legkorábbi sejtelváltozásokat, még mielőtt a daganat kifejlődne – hangsúlyozták a szakemberek. A brit egészségügy 25 és 64 év közötti nőket hív be a szűrővizsgálatokra.
 A Manchesteri Egyetem kutatói azonban egy új vizsgálati módszert fejlesztettek ki: eredményeik szerint a vizeletvizsgálat kiválthatja a kenet vizsgálatát. Az egyetem kutatói 104 kolonoszkópiás klinikán tartózkodó nőt kértek fel arra, hogy vegyenek részt a vizeletvizsgálatban. Az eredmények azt mutatták, hogy a vizeletből ugyanúgy meg lehetett állapítani a méhnyakrák kockázatát, mint a hagyományos kenetteszttel.
Emma Crosbie, a kutatás vezetője hangsúlyozta, hogy különösen azért örülnek a sikernek, mivel úgy vélik, így nagyobb arányban jelennek meg a nők a méhnyakrákszűrésen. Egyelőre további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy megerősíthessék az első eredményeket. Addig azonban továbbra is nagyon fontos, hogy a nők megjelenjenek a szűréseken, mivel ez életmentő lehet számukra.
Szerző

Kiállítják Leonardo da Vinci hajfürtjét

Publikálás dátuma
2019.04.30. 14:43

Fotó: AFP
A reneszánsz művész eddig őrzött hajfürtjét halálának 500. évfordulóján, május 2-án szülőfalujában, Vinciben állítják ki.
Sikerült megszereznünk Amerikából a „Leonardo da Vinci hajának” nevezett hajfürtöt – közölte a Leonardo vive (Leonardo él) című kiállítás két szervezője, Alessandro Vezzosi, a Leonardo szülőfalujában, a Firenze melletti Vinciben lévő Muséo ideale Leonardo da Vinci igazgatója és Agnese Sabato történész.
„Ezt a mindmáig egy amerikai gyűjteményben rejtve őrzött hajfürtöt először mutatják be május 2-án Vinciben azokkal az iratokkal, amelyek igazolják franciaországi eredetét” – mondta Vezzosi, akit az AGI hírügynökség idézett. Az olasz szakértők DNS-vizsgálatot is el akarnak végezni a hajfürtön az eredetiség bizonyítására vagy kizárására.
Az 1452. április 15-én Vinciben egy gazdag tekintélyes polgár és egy parasztlány törvénytelen gyermekeként világra jött festő és tudós 1519. május 2-án hunyt el a franciaországi Amboise melletti Clos-Lucé kastélyban, alig több mint három évvel azután, hogy I. Ferenc király meghívására Franciaországba érkezett. Feltételezett maradványait őrző sírja az amboise-i királyi kastély Szent Hubertusz kápolnájában található.
Szerző