Már lőnek a tüntetőkre - az elnök eltávolításának utolsó szakasza elérkezett

Publikálás dátuma
2019.04.30. 15:58

Fotó: YURI CORTEZ / AFP
A tiltakozók közé hajtott a nemzeti gárda egyik páncélozott járműve.
Lövéseket lehetett hallani a Juan Guaidó venezuelai parlamenti elnök vezette ellenzéki tüntetéseken egy caracasi légi támaszponton, ahol tűzpárbaj alakult ki a Guaidót kísérő, katonai egyenruhát viselő emberek és a hivatalban lévő venezuelai államfő, Nicolás Madurót támogató katonák között, írta a 24.hu. Juan Guaidó szerint elkezdődött Nicolás Maduro venezuelai elnök eltávolításának utolsó szakasza. A forrás szerint a katonák éles lőszert vetettek be. Az önmagát januárban Venezuela ideiglenes elnökévé kikiáltó Guaidó korábban felszólította a hadsereget, hogy csatlakozzon hozzá annak érdekében, hogy elkergessék Madurót a hatalomból. A Guaidót elismerő mintegy ötven ország közül egyesek a vérfürdő elkerülésére intettek, míg mások biztatták a hadsereget, hogy álljon át Guaidóhoz. A Maduro-kormány és az őt támogató országok puccsot emlegetnek.

A tüntetők közé hajtott a nemzeti gárda páncélozott járműve

Az MTI később azt írta, hogy a tüntetők közé hajtott a venezuelai Nemzeti Gárda (GNB) egyik páncélozott járműve a caracasi La Carlota légi támaszpont közelében, ahol korábban Juan Guaidó ellenzéki vezető bejelentette: a katonák átálltak hozzá, hogy véget vessenek Nicolás Maduro elnök „hatalombitorlásának”. A tüntetésről közzétett videofelvétel tanúsága szerint a tüntetők egy csoportja kövekkel dobálta és botokkal ütötte a GNB legalább két járművét, mire az egyik hirtelen éles fordulatot vett, és a tüntetők közé hajtott. Az ANSA olasz hírügynökség szerint legalább egy tüntető megsebesült. Az AFP francia hírügynökség egy korábbi jelentése szerint a rendőrök könnygázt vetettek be a tüntetők ellen, akik Guaidó felhívására utcára vonultak annak érdekében, hogy támogassák a Maduro elleni lázadásban részt vevő katonákat a La Carlota légi támaszpont közeli Altamira negyedben.

Harmincheten sebesültek meg

A Salud Chacao kórház a Twitteren közölte, hogy harminchét ember sebesült meg a kormányellenes tüntetéseken a Caracas melletti La Carlota légi támaszpont közelében. A Foro Penal emberi jogi szervezet tájékoztatása szerint kedden „legalább tizenegy embert” őrizetbe vettek. 

Maduro a nap folyamán meggyőződését fejezte ki, hogy továbbra is számíthat a hadsereg vezetőinek teljes támogatására azt követően, hogy egy csoport egyenruhás csatlakozott az ellenzéki többségű venezuelai parlament elnöke, Juan Guaidó vezette felkeléshez. A venezuelai elnök teljes mozgósításra szólította fel a népet, hozzátéve: „Győzni fogunk”. Padrino egy korábbi Twitter-bejegyzése szerint a venezuelai hadsereg „elkötelezett maradt a nemzeti alkotmány védelme és a törvényes hatóságok mellett”. Hozzátette: az országban lévő katonai egységek jelentése szerint a katonai laktanyákban és támaszpontokon minden „normális”. Guaidó kedden egy videofelvétel tett közzé, amelyen egyenruhások társaságában bejelentette: a katonák átálltak hozzá, hogy „véget vessenek Maduro hatalombitorlásának”. A dpa német hírügynökség szerint azok a katonák, akik Guaidó oldalára állnak, magukra csavart kék színű kendővel jelzik ezt. A venezuelai parlament elnöke felszólította az embereket, hogy vonuljanak utcára Maduro távozását követelve. Percekkel később ezrek vonultak az utcákra, hogy kifejezzék támogatásukat Guaidónak. Mindeközben Diosdado Cabello, a kormányzó Venezuelai Egyesült Szocialista Párt alelnöke válaszul felszólította a kormány támogatóit, hogy vonuljanak az elnöki palotához, és védjék meg Madurót. Jorge Arreaza venezuelai külügyminiszter kedden tagadta, hogy katonai puccskísérlet van folyamatban, és azzal vádolta Guaidót, hogy Washington utasítására cselekszik. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter közölte, hogy Washington támogatja az önmagát önhatalmúlag elnökké kikiáltó Guaidó felhívását a katonai felkelésre. Az Egyesült Államok a venezuelai nép mellett áll a szabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelmében, és támogatja a Guaidó által bejelentett Operación Libertad (Szabadság Hadművelet) megindítását. „A demokráciát nem lehet legyőzni” – írta mikroblog-bejegyzésében Pompeo.
Szerző
Frissítve: 2019.04.30. 21:59

Kórházba szállították Berlusconit

Publikálás dátuma
2019.04.30. 13:25
Silvio Berlusconi népszerűségének hanyatlásával pártja is elindult a lejtőn
Fotó: SILVIA LORE / NURPHOTO
A 82 éves politikusnak komoly vesefájdalmai voltak.
A milánói San Raffaele kórházban kezelik Olaszország egykori miniszterelnökét, Silvio Berlusconit – írja a Reuters cikke alapján a 444. A 82 éves politikusnak vesefájdalmai voltak. Pártja, a Forza Italia vezetősége közölte,hogy amint felépül visszatér majd a politikai életbe és továbbra is részt vesz az EP-választási kampányban. A politikusnak az elmúlt években több egészségügyi problémája is volt,  
2016-ban nyitott szívműtéten esett át.

Szerző
Témák
Berlusconi

Távozott a trónról Akihito japán császár

Publikálás dátuma
2019.04.30. 12:42

Fotó: Pool for Yomiuri / AFP
Örökébe május 1-jén idősebb fia, az 59 éves Naruhito lép, és kezdetét veszi a reiva (gyönyörű harmónia) korszaka.
Távozott a Krizantémtrónról a 85 éves Akihito japán császár kedden, és ezzel lezárul a nevéhez kötődő heiszei (békét teremtő) uralkodói korszak. Az MTI összefoglalója szerint a mindössze tízperces, egyszerű szertartáson mintegy háromszázan vettek részt, köztük Micsiko császárné, a leendő uralkodó, Naruhito és felesége, Maszako hercegnő, illetve Abe Sindzó japán kormányfő. Akihito lemondására japánok és turisták gyűltek össze a szigorúan őrzött császári palota előtt zuhogó esőben. A ceremóniát a császári palota polírozott faburkolatáról híres Fenyő-termében tartották, amelyet a palota legelegánsabb helyiségének tekintenek. A császári pár bevonulását, valamint a koronaékszerek elhelyezését követően a miniszterelnök bejelentette Akihito távozását, és a japán nép nevében köszönetet mondott a császárnak. Ezt követően az uralkodó rövid beszédében megköszönte, hogy az emberek elfogadták és támogatták.
„A császárnéval együtt őszintén kívánom, hogy a holnap kezdődő Reiva-korszak stabil és gyümölcsöző legyen, és teljes szívemből imádkozom azért, hogy a Japánban és a világon élő emberek békében és boldogságban éljenek”

– ezek voltak Akihito utolsó szavai Japán császáraként.

Akihito örökébe május 1-jén idősebb fia, az 59 éves Naruhito lép, és kezdetét veszi a reiva (gyönyörű harmónia) korszaka. Naruhito hivatalos trónra lépését októberben tartják ünnepélyes szertartás keretében, amelyre külföldi méltóságokat is meghívnak. Japánban a császár az állam jelképe, politikai szerepe nincs, és csupán protokolláris kötelezettségei vannak.

Trump májusban találkozik Naruhitóval

Mun Dzse In dél-koreai elnök köszönőlevélben fejezte ki háláját azért, hogy Akihito mindent megtett Szöul és Tokió kapcsolatának javításáért. Donald Trump amerikai elnök eközben azt hangsúlyozta, hogy a távozó császár jelentősen hozzájárult országaik viszonyának szorosabbra fűzéséhez. Trump 2017-ben felkereste Akihitót, és ő lesz az első külföldi vezető, aki találkozik az új japán uralkodóval, Naruhitóval májusban.

A leköszönő és az új császár
Fotó: Pool for Yomiuri / AFP
Akihito Tokióban született a magát Amateraszu napistennőtől eredeztető, két és fél évezrede folyamatosan uralkodó császári családban, az akkor még élő istenként tisztelt Hirohito császár elsőszülött fiaként 1933. december 23-án. Akihito 1952. november 10-én lett hivatalosan trónörökös, 1953-ban már ő képviselte apját II. Erzsébet brit királynő koronázásán. Hirohito betegsége miatt 1988-tól már ideiglenesen ellátta az államfői teendőket. Apja 1989. január 7-i halála után lépett trónra, hivatalos trónra lépési szertartását 1990. november 12-én tartották. A Krizantémtrón 125. császára már nem istenként, csupán emberként vette át a hatalmat, uralkodásával elkezdődött a heiszei, a „békét teremtő” uralkodói éra. Akihito azon fáradozott, hogy begyógyítsa az apja nevében Ázsiában folytatott japán hódító háborúk okozta sebeket, és emberarcú monarchiát teremtsen. A császár egészsége az utóbbi másfél évtizedben megrendült. Egyre inkább nyomasztották az uralkodással járó kötelezettségek, ezért fontolgatni kezdte lemondását. Hasonlóra két évszázada nem volt példa, legutóbb 1817-ben Kókaku császár mondott le a fia javára. A második világháború után elfogadott alkotmány ezt nem tette lehetővé, így a parlament 2017 nyarán kifejezetten Akihito személyére szabva alkotott törvényt, hogy a jövendő uralkodók ne követhessék könnyen a példáját. Akihito császár március 12-én kezdte meg a lemondáshoz vezető, 11 állomásból álló ceremoniális utat. Március 26-án lerótta tiszteletét Japán mitikus alapítója és az első császár, Dzsinmu előtt, április 18-án ellátogatott az iszei nagyszentélybe, a sintó vallás egyik legfontosabb szent helyére, április 23-án pedig apja, a leghosszabb ideig uralkodó császár, Hirohito tokiói mauzóleumát kereste fel. Az út utolsó állomásához, a tényleges lemondáshoz április 30-án érkezett el.

Megosztotta a japánokat az új uralkodói korszak neve

A japán kormány április elején jelentette be, hogy Naruhito uralkodása, a 248. korszak a Reiva nevet fogja kapni. A két kínai eredetű karakterből – kandzsiból – álló korszaknév első része a rei, amelynek elsődleges jelentése a „parancs, rend”, ezért sokak – főleg a fiatalabbak – számára autoriter felhanggal bír. Abe Sindzó japán miniszterelnök és kormánya azonban jelezte: a karakter kevésbé ismert „jó, gyönyörű, csodálatos” jelentésére gondolt, amikor szakértők és parlamenti vezetők véleményének meghallgatása után kiválasztotta a korszak nevét. A második karakter, a va jelentése „béke, harmónia”. Így a két kandzsi együtt „gyönyörű harmóniát" jelent - mondta el japán New York-i konzulátusa a zavar tisztázása érdekében. „Nem rend és harmónia a jelentése, ahogy az a sajtóban megjelent” – írta közleményében a konzulátus. Mizukami Maszaharu, az egyik tokiói egyetem kínai filozófiát tanító professzora szerint a vegyes fogadtatás oka a generációs szakadék lehet, illetve az, hogy egyre felszínesebb a kandzsik ismerete a japánok körében. Azok számára, akik nem ismerik a karakter kevésbé gyakori jelentését, negatív csengésű lehet a név – mutatott rá. Azt azonban Mizukami is elismerte, hogy kezdetben benne is visszatetszést keltett a Reiva a rei erőteljes elsődleges jelentése miatt. A név jelentésének tisztázását a kormányfő hétfői nyilatkozata sem segítette. Abe szerint a Reiva jelentése „egy kultúra, amelyet a szíveiket csodálatos módon egybeolvasztó emberek táplálnak”. A miniszterelnök elmondta, hogy a korábbiaktól eltérően egy 1300 éves japán vers szolgált a név forrásául, nem pedig egy kínai szöveg. Szakértők szerint innen is eredhetnek az eltérő értelmezések. (MTI)

Szerző