Az elvesztett ekevas

Három férfi sétál lassan a szőlődombok alatti füves réten. Első ránézésre mintha valóban csak sétálgatnának, ráérősen, május elsején, az öreg Ladát a földes út szélén hagyva, de amikor közelebb érünk, látjuk, hogy céllal menetelnek először hegynek felfelé, aztán megfordulva, egy másik sávban vissza. 
Keresnek valamit.
Mintha csalafinta manók élnének a dűlők aljában, errefelé gyakran tűnnek el apróbb tárgyak. Kerestem már én is lakáskulcsot, ami megmagyarázhatatlan fizika csoda folytán séta közben a legmélyebb zsebből esett ki, hogy aztán újra megtegyem a kutyával egyszer már megtett négy kilométeres nagy kört. S természetesen a legutolsó száz méteres szakaszon találjam majd meg egy vadsóska-bokor tövében, bosszankodván, hogy ha a másik irányba indulok visszafelé, lám, két percen belül megvan. Napszemüvegért is gyalogoltam már vissza az erdei úton, hatalmas hóban, értetlenkedve, vajon miért nem veszem észre, ha lepottyan az árnyékos részen fejtetőre tolt, amúgy a vakító nap és a szikrázó hókristályok elől védő alkalmatosság, s csak a helyszínen látom meg a tekergő csipkebokrot, aminek kinyúló oldalszála volt a ludas. S persze akkor a tenger mélyére lelibbenő búvárszemüvegről, karkötőről, óráról már ne is beszéljünk, de ott legalább tudott: amit a tenger elvett, csak akkor kapod vissza, ha ő is akarja. 
Most legfeljebb a vadrozs zöld zöld szárai hullámoznak, körbenyaldossák a három férfi csupasz lábszárát. Nagyapa, apa fiú, még a mozgásuk is hasonló, csak a legidősebbé kimértebb, megfontoltabb, míg a legkisebbé zabolátlanabb, csikósabb. 
Könnyű lenne megkérdezni, mit keresnek, de olyan elmélyülten szegezik tekintetüket a földre, hogy félő, összerezzennének az emberi hangtól. Így aztán találgatunk, míg a közvetlen közelükbe nem érünk. A slusszkulcs lenne logikus, hisz az öreg Lada ajtaja be van zárva. Jó lenne, ha nem az unoka vesztette volna el – mentegetjük magunkban –, mert hármójuk közül ő tűnik a leginkább elszontyolodottnak. Ebből kiindulva persze lenémított mobiltelefonra is tippelhetnénk, vagy egyéb kütyüre, amit tökéletesen felesleges volt kihozni a rétre. Jegygyűrű is lapulhat a fűben, az apáé vagy a nagypapáé, ha munka előtt zsebre vágták, a zseb meg véletlenül lyukas volt, ilyesmit otthon megmagyarázni nem könnyű, ha ez veszett el, sötétedésig is maradnak, mielőtt feladják.
Nagy a kísértés, hogy beálljunk mi is a csataláncba, csak hát falun az ilyesmi nem olyan egyszerű, szívességet idegenektől nem kérnek, s nem is igen fogadnak el, ahhoz legalább néhányszori találkozás, köszönés, majd egy-egy kedélyes, váltott tőmondat után érkezhetnénk.
De azért megállunk, s megkérdezzük, mi veszett el. Nem erre a válaszra számítottunk:  a kapagépből lazult ki egy csavar, amiatt röpült el az egyik vasdarab. Könnyű lenne pótolni, van is náluk otthon pár hasonló alkatrész. A két fiatalabbon látszik is, már mennének, s cserélnék az újra, csak ne lenne a nagypapa arcán ott az a csökönyös vonás, ami miatt leszegett fejjel, mindennek ellenére, mégis tovább pásztáznak.
Szerző
Doros Judit

Európai büntetőpárbaj

Az európai parlamenti választásokat az európai médiumokban talán még nem övezte a mostanihoz hasonló várakozás. Igaz, a kialakuló parlamenti erőviszonyok még nem voltak ilyen kardinális fontosságúak az unió jövőjére nézve. Az okok: az uniót a közelmúltban érintő válságok hatásainak egy része máig eleven (a 2008-as világgazdasági válság, nyomában az euróválság, a 2015-ös menekültválság, valamint a Brexit), a globalizációs feszültségek, a nemzetközi erőközpontok erőpróbája – ezekben az unió is lényeges szereplő.
A válságok megingatták a tagországok politikai osztályaival szembeni bizalmat. A hagyományos pártok támogatottsága csökkent, meggyengültek a politikai centrumok, nehezen jönnek létre kormányképes koalíciók. Megerősödtek viszont a populista pártok és mozgalmak. Mindez kihat az unió egészének helyzetére, a konfliktusok sokszor éppen az unió jelene és jövője körül éleződnek ki.
Logikus következmény az európai parlamenti választások felértékelődése. Az EP-választás tétje – szintén először az unió történetében – az integráció megerősödése egy 1945 óta példátlanul töredezett, multipoláris világban. A most következő ötéves ciklusban az unió nemzetközi versenyképessége, erőforrásokhoz és piacokhoz való hozzáférése, a technológiai hegemónia ügye, egy új biztonságpolitikai helyzethez való alkalmazkodás van napirenden. Ezek az egész európai jóléti modell jövőjét meghatározó kérdések. A szükséges döntésekhez az Európai Parlament erős politikai legitimációjára van szükség. Az unión belül ugyanebben az időszakban az egyenlőtlenségi kérdések, a liberális jogállam védelme áll majd a központban. 
Hogy a választópolgárok mégsem figyelnek eléggé, annak oka abban keresendő, hogy az EP-választáson részt vevő pártok nem jól fogalmazzák meg a kérdéseiket. Pedig több kontinentális közvéleménykutatás is jó támpontokat adhatna, hiszen rámutat, hogy a polgárok az uniótól elsősorban biztonságot remélnek.
Ezt a biztonságot az EP-választáson induló centrumpártok lényegében a „status quo” megőrzésével tartják elérhetőnek. A fő kihívók, a populisták ezzel szemben „változást” akarnak: a hatáskörök „Brüsszeltől” való visszavételét, a nemzeti döntési jogkörök megerősítését, egészében egy korábbi állapotba való visszatérést, tartalmilag a „status quo antét”. A globalizáció keltette feszültségekre – klímaváltozás, részvétel a technológiai hegemóniáért folytatott versenyben, a nemzetközi kereskedelem feszültségeinek kezelése stb. – egy ilyen múltba fordulás semmilyen értelmes választ nem adhat. Mégis, minden elemzés azt jelzi, hogy a következő EP-ben a populisták befolyása nőni fog. 
Ennek oka, hogy az integráció megerősítését kívánó erők üzenete nem nagyon lép túl a „status quo” megőrzésének szándékán. Tehát védekező jellegű, nem ad vonzó, előremutató és reális alternatívát a „változást” akaró populista nyomulással szemben. (Itt azért meg kell említeni, hogy e populista „változást” akarók sem az unióból való kilépést, vagy az unió felbomlását propagálják.)
Az unió jövőjét az integráció megújítása, a változó globális politikai és gazdasági erőviszonyokhoz való alkalmazkodás dönti el. Ebben van az integráció megerősítését kívánó politikai erők legfőbb előnye. A „status quo ante” állapotba visszatérni kívánó populista pártoknak nincs megvalósítható elképzelésük a globális környezet várhatóan tovább éleződő kihívásaira (klímavédelem, technológiai verseny, közös biztonság- és külpolitika stb.). Javaslataik nagyrészt az uniót gyengítő, cselekvőképességét korlátozó jellegűek. A centrum erőinek előnye viszont éppen a reagálni tudó, hatékony nemzetközi fellépésre képes unió koncepciójának továbbfejlesztésében van. Ez az egyedüli esély az európai szociális modell legfontosabb vívmányainak megőrzésére is. Ez a megközelítés jelenti a modell gazdasági alapjainak védelmét az új globális feltételek közepette.
Az új helyzet a tagországokban és az EP-ben új módon veti fel a politikai mező tagoltságának kérdését is. Egyelőre bizonytalan, hogy milyen elképzelések kapnak többséget az integráció további fejlesztését célzó oldalon. Ennek a politikai tábornak ez az egyik gyenge pontja: több pártból, pártcsaládból tevődik össze, amelyeknek a nézetei a jövőről még eltérőek.
Így ez a most következő ciklus egy másik alapkérdése: milyen platformon jön létre az integráció továbbfejlesztését célzó pártok, pártcsaládok többsége. Bizonyosnak látszik, hogy a kereszténydemokraták és szociáldemokraták évtizedek óta fennálló „nagykoalíciója” nem lesz elég az abszolút többséghez, abba más pártokat is be kell vonni. Ez esélyt adhat egy az integrációt új alapokon kidolgozni kívánó programra. 
Az európai pártszíntér vizsgálata azt is mutatja, hogy az sokkal sokszínűbb a leegyszerűsítő kelet-nyugati vagy észak-déli megosztottságot feltételezőnél. Friss felmérések jelzik, hogy egy sor kelet-közép európai országban magas az uniós tagság elfogadottsága, miközben több „régi” tagországban az euroszkeptikusok aránya az uniós átlag fölött van. 
2019 májusa után a megalakuló EP-ben sokáig tartó helyezkedés várható. Az biztosnak látszik, hogy nem az unió léte vagy nem léte a kérdés. Hogy milyen unió formálódik a következő öt évben, arra jelentős hatása lesz a választási eredménynek. Különösen fontos lesz az unió kohéziója, nemzetközi cselekvőképessége egy növekvő feszültségekkel terhelt világban. Megmarad-e az egyhangúság elve a külpolitikai döntéshozatalban, amivel egy vagy több a kohéziót gyengítő tagállam béníthatja az unió nemzetközi érdekérvényesítését? Van-e esély az unió alapját alkotó, jócskán meggyengült értékközösség helyreállítására? Mindez lényegesen befolyásolhatja az unió egységét és ezzel az integráció jövőjét. 
Azt minden esetre érdemes észben tartani, hogy az unió pár próbatétel során, például a Brexit tárgyalásokon vagy az Egyesült Államokkal szembeni vámvitában – legalábbis mostanáig – figyelemreméltóan egységes maradt. Ez jó alap lehet egy új parlamenti ciklus hangulatának befolyásolására.
Szerző
Hajdu Nóra

Büntetnek

Sokszor már a voksolás előtt vannak vesztesei egy választásnak. Ilyenek azok a pártok, amelyekről tudható, hogy nem fognak túllépni saját árnyékukon, és nem lesz esélyük a tisztes helytállásra. Meglepetések ugyan vannak, de csodák nincsenek. Helyből nehéz nagyot ugrani.
Ezzel 23 nap múlva két ellenzéki párt is szembesülhet. Ki gondolta volna a tavalyi parlamenti választás után, hogy a Jobbik alig több mint egy év alatt, a májusi EP-választás hajrájára harmadolja egykor 19 százalékos listás eredményét, az LMP pedig bő négyszázezer szavazójának majdnem a felét elveszíti? Most mindkét párt a bejutási küszöb környékén billeg - ezt mérte a Závecz Research, és ha lehet hinni a felmérésnek (márpedig miért ne lehetne), a Jobbik a biztos szavazók alig 6, az LMP pedig 4 százalékára számíthat a május végi voksoláson. Különösen a Jobbiknál megdöbbentő a csökkenés, még akkor is, ha tudjuk: ezúttal nem a szokásos pártpreferenciára, hanem az európai parlamenti választásra kérdeztek rá. (A trend akkor is látszik, ha nem EP-s kérdésben mérnek, legutóbb 12 százalékon állt a Jobbik a Závecznél.)
Büntetnek a szavazók, amikor az EP-választásra küszöbre küldik a két pártot. Érezni, látni lehet, hogy hiányzik a mondanivaló, vagy ha van is, nem jut el az emberekhez. A két ellenzéki párt tétova és alig hiteles egymáshoz közeledése nem meggyőző, és hibádzik a politikai marketing, a reklám, a látvány, a megfestett világ is. Nehéz dolguk van a híveknek egy olyan párttal, amely nemrég a saját feloszlását is meglebegtette az ÁSZ pénzügyi prése miatt, ahogy az ismert arcokat elhagyó zöldek sem mozgósítanak hatékonyan.
Az ellenzéki szavazók azt díjazzák, ha pártjaik összefognak a Fidesz ellen – ennek hiányában pedig büntetnek.

Ahogy a Fidesz is, amelynek most 57 százalékosra mért eredménye a mandátumok kétharmadának megszerzését jelenti. A rendszer pedig majd akkor büntet, ha a küszöb (azaz 5 százalék) alatt végző pártokra adott voksokat egyszerűen a szemétbe dobja, és ezzel hizlalja tovább a hatalmon lévőket.
Szerző
Markotay Csaba