Fénylő kora délután volt, amikor belépett a Ketter kapuján. Három pincér is odapattant, még a bejáratnál.
- A férjem nem volt itt?
Az egyik pincér, nyilván a főnök - magas, fekete hajú, a frizurája úgy volt kettéválasztva, hogy Lysoform reklámnak is beillett volna – a fejét csóválta:
- Már elment a szerkesztő úr, megebédelt, és…
- És?- nézett rá az asszony dühösen.
- Elfelejtette kifizetni… Bocsánat…
Beljebb ment, mintha nem hinne a pincérnek. Körülnézett, a fák alatt szinte üresen álltak az asztalok a fonott karosszékekkel. Egyetlen helyen ült egy fiatal pár, a hölgy fehér napernyővel védte magát. Az árnyéktól talán, mert ahhoz az asztalhoz nem sütött a nap. A főpincér udvariasan kihúzta az egyik széket, Aranka leült.
- Megölöm – sziszegte az asszony.
- Nem azért mondtam – rémüldözött a pincér. - Majd legközelebb kifizeti a szerkesztő úr…
- Ugyan, maga János, tényleg azt hiszi, hogy ezért dühöngök?
- Hááát… Nem tudhatom, nagyságos asszonyom.
- Nem hát – enyhült meg némileg Aranka. – Tudja mit? Hozzon egy pikoló sört!
- Enni nem óhajt, nagyságos?
- Engem esz a méreg – morogta a szép hölgy. – Megölöm, komolyan.
- A mérget? – A pincér tudta, hogy a szerkesztő úr is szeret tréfálkozni, hát megpróbálkozott a feleséggel is. De Aranka nem volt tréfás kedvében, egy legyintéssel elküldte.
Hamar megitta a söröcskét, intett a pincérnek. Lysoform úr odasietett.
- Írja a többihez, János! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. – Ha már az én uram amúgy is tartozik, fizesse ő az egészet.
- Igenis, nagysád! – Ez a nagysádozás bosszantotta.
Fölkelt, összeszedte magát. Átmegy a Hadikba, biztosan Frici is ott van. Ha nem, akkor legalább a spinék.
Egy villamos dübörgött a Horthy Miklós úton. Aranka megnézte, kik szállnak le a megállóban. Egy nyúlszőr kalapos férfi (istenem, ilyen tavaszban kalap!) megnézte. Aranka kihúzta magát, rámosolygott a férfira, aztán belépett a Hadikba.
A páholy majdnem üres volt, Frici sehol. Megölés későbbre halasztva, gondolta Aranka.
A kávéház szürke volt, kopott és igénytelen. Szélen feketézők ültek, elszórtan, magányosan, vagy kettesével, hármasával a nagy üvegablakok közelében egyszerű márványasztalok mellett, a világosságban, mintegy a medence körül lebzselve, a mélyvíz körül… Habozás nélkül beljebb hatolt, olyan biztonsággal, mintha úgy ismerné a terepet, mint a tenyerét. A kávéház mélye páholyokra volt osztva… Olyasféle helyiség, amely kizárólag a törzsvendégeire támaszkodik. A vendégek szemmel láthatólag ismerték egymást. A feketézők szüntelen váltogatták a helyüket, átbeszélgettek, átültek egymáshoz. A páholy közelében két öregúr sakkozott. A sakkasztal fölött tábla s egy gépírásos papírlap fityegett, a legközelebbi verseny benevezetteinek névsorával. Mindez kedvesen idejétmúlt és vidékies volt.
A spinék viszont ott voltak. A két Böske is, Guthy meg Klugné, a futballbíró felesége, szomszédasszony. És ott volt Becker Bébi is, Petschauer soros barátnője. Meg Kondor Lici, aki mintha ott is élt volna örökké. Melléjük telepedett.
- Te miért vagy ilyen zaklatott? - kérdezte Guthy Böske, a neves Soma lánya, civilben Devecseri úr neje.
- Mert gyilkolni szeretnék - morogta Aranka. - Hazamentem, Frici nem volt otthon, szerencséjére. De ezt a papírt találtam az ajtóban.
Retiküljébe nyúlt, és előkotort egy miniszterpapírt. Írógéppel pötyögött szöveg volt rajta.
Arankairtási rendelet. Az „aranka" (herefogó gyomnövény) évenkint igen sok kárt tesz… Ezért a mezőgazdaságról és mezőrendőrségről szóló 1894: XII. t.-c. 51. §-a elrendeli, hogy minden birtokos köteles a birtoka egész területén az arankát megjelenése után azonnal alkalmas módon kiirtani. Az általános irtást az első kaszálás előtt, legkésőbb június 15-ig el kell végezni.
Bár dühösen villogott a gyönyörű, sötét szeme, elmosolyogta magát. Körüladta a papírt, a barátnői rávetették magukat. Bébi hangosan olvasta tovább:
Az aranka (l. o.) a lucerna és lóherefélék élősködője; pusztítására az általa meglepett területet ásóval átforgatni v. petróleumos szalmával megrakva égetni szokás. Vasgereblyével is lehet irtani az arankát, ha e munkálatokat legkésőbb a virágzás kezdetén végezzük. Mindenekelőtt az aranka-fészkeket kaszáljuk le és távolítsuk el, a kiszáradt fészektarlót pedig a gereblye pár percig tartó ide-oda húzásával jól megkeféljük, miáltal az aranka kipusztul anélkül, hogy az anyanövény elveszne.
- Jól megkeféljük! - visított fel Lici. - Ez nagyon jó!
- És herefogó... herefogó aranka - sipította kellemetlen, magas hangján a futballbíró neje, a másik Bözsi.
Aranka kicsit enyhülten, kicsit kényszeredetten velük nevetett.
- Ilyet csak a te férjed tud kitalálni - nevetett Guthy Erzsébet.
- Igen, de velem ne szórakozzon! Megölöm!
Összehajtogatta és eltette a papírt.
Éppen ebben a pillanatban lépett be az író, a híres Aranka férje. Lomhán, imbolyogva cammogott, közben odasandított a női asztalhoz, de éppen csak köszönt a spinéknek és sietett tovább az örökre foglalt páholyhoz, ahol jelenleg egyetlen álhírlapíró tartózkodott, no meg Béka, a költő és író, akinek már jelentek meg elég jó munkái is. Furcsa gülüszeme miatt mindenki Békának nevezte, vagy a keresztnevét elferdítve Undornak. Aranka is gyakran így emlegette, pedig neki bizalmasa volt, titkai tudója - ha nem is a minden titkoké.
- Maga hülye! - kiáltott a férje után Aranka. - Jöjjön csak ide!
Karinthy messziről vigyorgott, és kicsit gunyorosan meghajolt.
- Felséges asszonyom -, hódolatom… Csak nem történt valami kellemetlen?
- Maga barom! – lobogtatta a levelet Aranka. – Ezért még számolunk.
Frici legyintett, beljebb ment a páholyhoz. Üdvözölte az ott lévőket, de nem ült le, átcammogott a sakkasztalhoz, a zöld viaszosvászonra festett táblán felállítva várakoztak a figurák. A mester vágyakozva nézte a világos bástyát, mintegy szuggerálva, jöjjön egy ellenfél. De ellenfél itt csak a felesége volt. És nem a sakkban.
A feleség visszaült a helyére. Bébi éppen azt mesélte, mit jósolt neki egy pesti látnok.
- Ki a legjobb jósnő? – kérdezte Aranka. Már két hete is szó volt itt a jövendőmondásról, kíváncsivá tette. Hátha valaki belelát a lelkébe, és megmondja, amit a pszichológia sem tud. – A Váci úti?
- Dehogyis – mondta Becker Bébi. – Hiszen azt meggyilkolták! Nem olvasol újságot?
- Biztosan átlapoztam.
- Budán is van, a Varga bácsi. De ő inkább időjós és mindenféle műszerekkel dolgozik. Kedves, fehér hajó öregúr, de én nem mennék hozzá. Mondd, mire vagy kíváncsi?
Aranka a sakkasztal felé mutatott, ahol a nagy humorista egyedül játszott mindkét színnel.
- Szerintem még így is csal, hogy nyerjen - morogta az asszony. - Szóval leginkább arra, mi lesz kettőnkkel... Meg hogy a rossz előérzeteim...
- Van az Izabella utcában is egy asszony - szólt bele Lici. - Nagyon népszerű, sokan járnak hozzá. Fedáknak, Alpár Gittának is jósolt.
- És bejött?
- Korai most még megmondani. Hanem a legjobb a Silbiger Boriska. Nem egyszerű jós: grafológus is. Aki valaki, csak hozzá jár.
- Róla hallottam - derült fel Karinthyné. - De őt állandóan elítélik. Meg túl gyakran váltogatja a lakásait.
- Viszont hozzá jár Dajbukát, Endresz, Baktay Ervin, Dobay Lívia ... Zsazsa nála is volt, nemcsak Hettlernénél.
- És Ferenczi Sándor! - toldotta meg Klug Bözsi. - Azt mondta, babonás tisztelettel figyeli a nő tevékenységét.
Na, erre már felcsillant a pszichológus asszony szeme.
- Ferenczi is? Akkor őt keresem meg. Ő nekem garancia. - Átkiabált a sakkasztalhoz. - Frici, eljön velem?
- Hová, Aranka?
- Jósoltatni.
Karinthy visszatette az asztalra a világos futót.
- Mire kíváncsi?
- A jövőmre.
- Na, arra én is kíváncsi lennék. Meg a múltjára is.
- Semmi köze a múltamhoz, maga a jelenem. Elkísér?
Csakhogy közben jelentkezett egy sakkpartner. A férj inkább őt választotta.
- Menjen a fenébe, még úgyis számolunk. - Azzal a Békához fordult.
- Maga fog elkísérni, Andor.
A Béka engedelmesen felpattant.
- Máris, kedves...
És boldog volt, hogy kísérheti ezt a keleties szépséget.
Villamosra szálltak, Aranka leült, Béka állva maradt, és kicsit lefelé fordítva békaszemét, gyönyörködve nézte az asszony ívelt szemöldökét. Perzsa hercegnő – gondolta. Ahogy a férje mondta neki: kiszámíthatatlan és sohasem unalmas… nem tudható, hogy mi lesz a következő lépése. Mint amikor egy vadász párducra vadászik, és ráfogja a nőstényre a fegyverét, de az csütörtököt mond. A párduc ráveti magát, de verembe esik. És a vadász utána ugrik késsel a kezében. Ott harcolnak, életre-halálra, menekülés nincs. Az egyiknek bele kell döglenie.
Béka, bizony beledöglött volna. De ő csak bizalmas maradhatott, szárnysegéd. És tűrte Zuchmant, tűrte Déryt, s ki tudja, még kiket. Talán Adyt is, bár akkor még nem ismerték egymást.
A jósnő, a legendás Silbiger Boriska, egykori medika egy pesti bérházban fogadott. Amikor becsöngettek, vörös hajú nő nyitott ajtót. – Most éppen nincs nála senki – mondta -, mindjárt megkérdem…
Az ajtó félig nyitva maradt, látták és hallották, hogy a vörös nő bejelenti, mire a jósnő azt mondta: - Vezesd be, kiskutyám. De csak őt. Az embernek adj valami olvasnivalót.
Béka tétován ránézett Arankára, aki egy szempillantással jelezte, hogy a kísérőnek kívül a helye. Érdekes, csinos asszony – vagy lány – volt ez a Silbiger Boriska. Kicsit negroid vonásai biztosan fölkeltették a férfiak érdeklődését.
- Ő a kutyám – mutatott a vörös nőre –. Na, igen... így kellett elneveznem... valóságos kutya. — Silbiger Boriska felnevetett, a vörös hajú nő merev arccal áll mellette. — Képzelje, én ülök itthon, ő színházban van, nézem erősen a fényképét, egyszerre nyugtalan lesz, hirtelen felugrik, otthagyja az előadást, jön sietve haza… . Hívtál, Boriska!... Pedig csak a fényképét néztem, hát nem kutyát… De kutya... Boriska arcán mosoly szaladt keresztül: — Alig kell beszélnem, mindent megért... Szóval maga az? – nézett a papírjaira, majd föl Arankára. Rengeteg iratféle feküdt előtte az asztalon. - Sokat hallottam már magáról, doktornő. Mire kíváncsi?
- Mindenre.
- Üljön le ide, Karinthyné…
- Aranka vagyok.
- Jó, Aranka… Üljön le, és írjon valamit. Akármit, ami eszébe jut. Csak pár sort.
Aranka leült, belemártott a tollat a kalamárisba. És írt: Minden szavad, igérésed hazug./ S háborító, dacos, nagy meztelenséged./ Őrjít, lázít,/ Dühít s meggyőz, megtör, aláz, csókoltat./ Jaj, szégyenlem, nagyon szeretlek Téged/ S a vállad, a vállad.
Boriska átvette a papírt, figyelmesen végigolvasta.
- Ady. Akinek maga volt Arany. Tudom. Csak rövid ideig volt a szeretője.
- Nem, nem voltam a szeretője – rázta fekete fejét Aranka. – Incselkedtem vele, vetkőztem is neki, mert kérte… De ő már beteg volt. Arany rajongott Bandiért, de nem szerelmet, csak szép verseket várt tőle.
- El kell hinnem – mondta a jósnő eléggé hitetlenkedve, és mélyen belenézett vendége sötét szemébe. – És a festő?
- Ő kérésemre néma is…
- Másoknak csak süket. Értem. Beszéljünk a házasságáról?
- Beszéljünk. Sokat veszekszünk, de megvagyunk, amíg szabad is vagyok mellette.
- Csakhogy – Boriska kinézett az ablakon, mintha a bárányfelhőket bámulná -, csakhogy ön nem lesz szabad, mert az ura ápolásra szorul majd. Nagy műtétet sejtek. Külföldön…
- Külföldön? Furcsa. És én?
- Akkor ott lesz mellette. Akkor már csak mellette lesz. Túl még egy vad szerelmen. És túl egy furcsa baleseten. Mintha… mintha egy nyaralásban… talán… talán kizuhan valahonnan…
- Nevetséges! – csattant föl Aranka. Tényleg hinnem kell magának, Silbiger?
- Nem kötelező – volt vállat a jósnő, és megint a papírokat nézte. Aranka meg őt. Nem így képzelte el a budapesti Pythiát, és ez a félhomályos lakás se Delphoi volt. Se varázsgömb, se kávézacc, se kártya. Csak az írása, legfelül.
Silbiger Boriska ismét elmélyült a sorokban, azután azt mondta:
- Kérem, Aranka, írjon még valamit!
Plagizált. Amit a férje írt hozzá egyszer: Te buta, furcsa, édes és rettentően keserű, aranyos és szép és csúnya és tehetséges, nyugtalan, te, te nagy, nagy baj és öröm a világon, nagy szerencsétlenség az én szegény fejemben. Ezt írta le, hirtelen ez jutott eszébe.
Pythiának pedig ez: Nagyon okos nő, és nincs saját gondolata. Ennek oka van.
Elmélyült a szövegben, majd váratlanul azt mondta:
- Kérem, adja ide a kezét!
Böhm Aranka engedelmesen a bubifrizurás jósnő kezébe fektette tenyerét. Hosszan nézte, aztán szinte rémülten elengedte az ápolt kezet.
- Nem…
- Mi az? Mit vett észre…
- Nem… Nem tudom. Ez nem lehet.
- De mondja csak meg… Rémes?
- Nagyon rémes.
- Nem félek. Sose féltem.
- Halál. Kegyetlen halál. Messze… Valami rabruha. És háború…
- Ugyan már! – nevetett fel idegesen Aranka. Már sajnálta, hogy idejött. Felpattant, kisietett az előtérbe, a pénzt a kutyának nyomta a kezébe.
- Valami baj van? – pattant fel meglepődve Németh Andor, a Béka.
- Semmi… Ez egy idióta. - És a férje hülye tréfájára gondolva megborzongott.
De a Hadikban, a törzsasztalnál már azt mondta nevetve a barátnőknek:
- Képzeljétek! Valami börtönfélében fogok meghalni. Mit szóltok ehhez?
A többiek kényszeredetten nevettek.
- Na, akkor addig is igyekszem még egy kicsit jól élni.
