Az udvariasság hete

Azt állította Orbán Viktor (a Kossuth rádióban), hogy „rossz szokások terjednek Európában az udvariasságot illetően; egyes államok vezetői vagy politikusai túlságosan könnyen használnak erős, sőt durva kifejezéseket a másik ország vezetőire, nem veszik figyelembe, hogy ez tiszteletlenség, és nem feltétlenül csak a másik ország vezetőjével szemben, hanem azokkal az emberekkel szemben, akik megválasztották őt.”

Ezzel szemben a tény az, hogy a rossz szokások nálunk is terjedőben vannak. Olyasmit ugyanis egyetlen nyugati politikus sem enged meg magának, mint Orbán, aki ugyanebben az interjúban közölte: „a németek meg akarnak szabadulni azoktól, akiket mafla módon beengedtek a saját országukba.” Ami ugyebár tiszteletlenség azokkal a németekkel szemben, akik megválasztották Merkelt.

Azt is állította Orbán (ugyanott), hogy „kétféle politikus van Európában: bevándorláspárti és bevándorlás-ellenes.”

Ezzel szemben a tény az, hogy Európában ennél sokkal többféle politikus van, sőt még Orbán Viktorból is többféle létezik. Az egyik például megtiltana mindenféle bevándorlást, a másik pedig húszezer embert engedett be letelepedési kötvénnyel, de még ukrán és mongol vendégmunkásokat importál. Ön melyik Orbánra szavaz?

Azt állította Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (az Ungarn Heute című portálnak), hogy „ha Európa politikai elitje nem veszítette volna el a normalitással való viszonyát, akkor senki nem háborodhatna fel azon, hogy amikor a 60 milliós Olaszország miniszterelnök-helyettese hazánkban jár, a magyar miniszterelnökkel is találkozik. Ez a világ legminimálisabb diplomáciai udvariasságának a része.”

Ezzel szemben a tény az, hogy Európa politikai elitje nem azon háborodott fel, hogy Orbán fogadta Salvinit, hanem azon, hogy az európai választási kampány kellős közepén a (még mindig a) Néppárthoz tartozó fideszes miniszterelnök Európa legfontosabb vezetőjének nevezve ünnepelte egy szélsőséges pártközösség vezetőjét, miközben a „sajátjait” folyamatosan szidta. Ekkora udvariatlanságot, sőt sértést még az udvarias nyugati vezetők sem tudtak és akartak szó nélkül lenyelni. Úgyhogy szóltak. Udvariasan.

Azt is állította Gulyás (ugyanott), hogy „a CEU ügyből eddig annyi derült ki, hogy ha Magyarországon a felsőoktatási szabályokkal kapcsolatosan bármilyen jogállami probléma van, akkor ez Bajorországban sokkal súlyosabb. Hiszen ott nem lehet amerikai diplomát kiadni, ha valakinek nincs sem Amerikában, sem Németországban kampusza. Ha ez a jogállamiság kritériuma, akkor Bajorország ma nem felel meg ennek a kritériumnak.”

Ezzel szemben a tény az, hogy nem ez a jogállamiság kritériuma, hiszen van olyan jogállam (mint például Franciaország), ahol egy amerikai egyetem anélkül is működhet, hogy létezne kampusza az Egyesült Államokban. Viszont egy jogállamban nem változtatják meg a törvényt egyik napról a másikra csakis abból a célból, hogy ily módon távozásra kényszerítsenek egy két évtizeden át jól, sőt kiemelkedően működő külföldi egyetemet. Kivéve Magyarországot.