Börtönbe zárt királynők - A Stuart Mária Kaposváron

Publikálás dátuma
2019.05.06. 10:00

Fotó: Memlaur Imre / CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ
Schiller Stuart Máriáját ritkán tűzik műsorra a honi teátrumok. Kaposváron most Kéri Kitty vállalkozott rá, hogy megrendezze, vegyes sikerrel.
Három nap az élet, hetvenkét óra alatt eldől két uralkodó, s egy birodalom sorsa: Friedrich Schiller kései drámája, a Stuart Mária az angol és a skót királynő évtizedes konfliktusának utolsó napjait ábrázolja, megmutatva, a hatalom, az egyéni érdekek, az irigység, a düh, a gyűlölet hogyan formálja, szűkíti be a tudatot, s torzítja a jellemet. Mindezt visszaadni kegyetlenül nehéz feladat, nem véletlen, hogy Schiller darabját meglehetősen ritkán tűzik műsorra a honi teátrumok. A kaposvári Csiky Gergely Színházban Kéri Kitty vállalkozott rá, hogy a mondanivalójában időtálló drámát színre vigye – vegyes sikerrel. A környezet megfelelő, a minimalista díszlet két fülke, az egyik Mária börtöne, a másik Erzsébet trónterme, közöttük mindössze egy üvegfal, mely elválaszt, mégis összeköt, az egyiket valós falak határolják, a másik köré a hatalom emel rácsokat. Apró, alig néhány négyzetméteres helyiségek, mégis emberek, országos sorsa dől el bennük. Utóbbi megjelenítése azonban kissé döcögős, eleve már a kezdés is, ahogyan Mária és udvarhölgyeinek beszélgetéséből felelevenedik az elmúlt évtized, melyet az országában fellázadt nemesek elől menekülő skót királynő az angol uralkodó fogságában töltött. Játék helyett sablonmonológok, meglehetős unalom, Erzsébet udvaráig kell várni, hogy valamicske élet költözzön a színpadra. A hullámzás aztán végigkíséri a darabot, sokkal inkább a szereplőkön, mintsem a rendezői szándékon múlnak a tető- és mélypontok, nincs igazi koreográfia, vezérfonal, csak sodródunk a színészek képességei szerint. Pedig akadna jó néhány konfliktus, melyet szépen fel lehetne tölteni tartalommal, Mária és Erzsébet, Leicester és Burleigh, Mortimer és Leicester, Shrewsbury és Burleigh viszonya mind óriási lehetőség, ám a ziccerek jelentős része kimarad. Nyári Szilvia Stuart Máriájában a kelleténél kevesebb a valós érzelem és érzékenység, s így még jobban érvényesül vele szemben Varga Zsuzsa Erzsébetének kiszámított hidegvérűsége. A két asszony találkozása a darab csúcspontja, két komoly metamorfózis, ám ezek közül csak az egyik látszik valódinak, a másik meglehetősen talmi. Hasonlóképpen kevéssé meggyőző Benedek Dániel Mortimerje is, aki katolikus összeesküvőből egyre inkább vakszerelmessé válik, ám hiányzik az átmenet, a valódi jellemformálódás sokkal inkább teátrális és maníros. Jelentéktelenre szürkül Aubespine francia követ szerepe is Kalmár Tamás előadásában, s Schlanger András Belliévre grófja is csak a népsűrűséget növeli. Bakos Kiss Gábor Leicestere viszont hihetően gyarló, szerelmes és hatalomvágyó, ahogyan Sarkadi Kiss János Burleigh-je is remekül adja vissza a birodalom érdekeit néző főrangot, aki persze a saját pecsenyéjét is sütögeti közben. Burleigh-vel szemben kellene ellensúlyt adnia Eperjes Károly Shrewsburyjének, ám zajos hadarásában elveszik erkölcsi fölénye. Kellemes színfoltja a darabnak Tóth Molnár Ildikó puritán Pauletje, Csonka Ibolya Hanna dajkaként viszont túlságosan modoros, Mucsi Kristóf Davidsonjából pedig hiányzik a felelősség súlya alatt összeroppanó kisember. Ahogyan hiába jelenik meg rendre a fiatal Mária és Erzsébet a színpadon a két királynő mögött-mellett, afféle árnyként, nem igazán jön át még így sem: noha rengeteg minden elválasztja őket, a két asszony valójában egyetlen karakter, s bármelyikük is győz, nem szabadulhat saját börtönéből.
Szerző

Poszttraumás dallamok

Publikálás dátuma
2019.05.05. 16:13

Fotó: ÉDER KRISZTIÁN
Néhány év alatt a hazai rockzene meghatározó szereplőjévé lépett elő az Ivan & The Parazol. Új lemezüket (Exotic Post Traumatic címmel) Kaliforniában rögzítették, és hosszabb európai turné után most Magyarországon is bemutatják.
Az Exotic Post Traumatic lemez különös címadása arra utal, hogy az Ivan & The Parazol a közelmúltban nehéz időszakon ment keresztül, mert alapító basszusgitárosuk, Tarnai János megbetegedett, és még sokáig nem léphet színpadra. „Ugyanebben az időben csodálatos dolgok is történtek velünk, nagy sikereket értünk el, ezért a dalokban mindvégig megfigyelhető egyfajta kettősség: a trauma és a poszttrauma szimbiózisa” – mondja Vitáris Iván, a zenekar névadója és énekese. A kizárólag angol nyelvű számokat tartalmazó album másik érdekessége, hogy a felvételek túlnyomórészt a Los Angeles-i EastWest Studios hatalmas komplexumában készültek, ahol a műfaj vezető amerikai és nyugat-európai sztárjai is rendszeresen megfordulnak; régen pedig olyan művészek második otthona volt, mint Frank Sinatra, a Rolling Stones vagy Michael Jackson. A lemez produceri feladatait Wil Anspach vállalta, aki olyan sztárokkal dolgozik együtt, mint a Muse, a Red Hot Chili Peppers vagy újabban a Grammy-díjra jelölt rapper, Vic Mensa. Az Ivan & The Parazol új hangzásképe ennek megfelelően jelentősen eltér a korábbitól. Balla Máté gitározása és Simon Bálint dobolása – Anspach instrukcióinak is megfelelően – most sokkal modernebb; Beke István billentyűs szólói már-már „űrkorszakiak”, a Deli Soma által feljátszott basszusgitár-szólam az EDM vagyis az elektronikus tánczene lüktetéséhez közelít. „Ezt vegyítettük szándékosan a Marshall-erősítők és a Vox-orgonák világával, s ennek az aránynak a tökéletesítése volt a cél. Nem reprodukálni akartunk valamit, hanem elmenni egy olyan irányba, ami eddig még sosem jellemzett minket” – összegzi zenei törekvéseiket Vitáris Iván. Szerinte a három korábbi nagylemezük szerves egységként kezelhető, akár ki lehetne adni belőlük egy tökéletes válogatást. Az Exotic Post Traumatic esetében a hosszú dalszerzési és válogatási folyamat, a merészebb kísérletezés egy új korszak nyitányának tekinthető. Nyugat-európai nagyvárosok után a lemezbemutató turné most megérkezett Magyarországra. A többi között Veszprémben, Pécsett, Szombathelyen és Debrecenben lépnek színpadra. A hosszú turné után sem pihennek: a nyári hazai nagyfesztiválok mellett Oroszországba és az Egyesült Államokba is meghívták őket. „Két fellépésünk pedig nagyon különleges lesz: Alsóörsön Karácsony Jánossal, míg Pakson Tátrai Tibusszal játszunk közösen.”   

Névjegy

Az Ivan & The Parazol 2010 februárjában alakult Budapesten. Nemzetközi karrierjük egy 2013-as amerikai miniturnéval és fesztivál-fellépésekkel indult; 2014-ben Together című daluk a Sziget Fesztivál himnusza lett. Európában önállóan (tehát nem mások előzenekaraként) 2016 óta turnéznak. Eddig négy stúdiólemezt jelentettek meg: Mama, Don’t You Recognize Ivan & The Parazol (2012), Mode Bizarre (2014), The All Right Nows (2015), Exotic Post Traumatic (2019). 

Frissítve: 2019.05.05. 16:24

Anyák valódi való világa

Publikálás dátuma
2019.05.04. 13:33

Fotó: Shutterstock
Kapcsolatok tönkremeneteléről, kivándorlásról, itt anya, ott gyerek betegségéről, szülés utáni depresszióról, lakásotthont gyerekével együtt segítő nőről ír Hadas Krisztina az Anyasorsban.
Hányszor érezheti egy nő alkalmatlannak magát az anyaságra? A táplálási nehézségek és az anyatejversenyen elszenvedett csúfos vereség idején. A megsemmisítő pillanatban, amikor a kórházi orvos az esést követő napon lesajnálóan figyelmeztet: a beütött fej és a gyors elalvás minden bizonnyal agyrázkódást jelzett. Az óvodai farsangon, amikor a többiek otthon, kézzel készített káprázatos és kreatív jelmezben érkeznek, az ő gyerekének arcán kigyúló szégyenpírt viszont a kísértetjelmeznek kikiáltott lepedőnek kell lepleznie. Az iskolai sütivásáron, amikor a gyönyörűen megkomponált, finom házi készítésű sütik között egyedül az ő meggyespitéje rontja az összképet. Hosszan lehetne sorolni a rengeteg kudarcélményt, amelyek a „nem vagyok jó anya” szorongását okozzák. Mert a legtöbb nő bizony nem felel meg az ideális anya médiából sugárzott és szép lassan önkéntelenül magáévá tett képének.

Hadas Krisztina nyugodtan vállalhatná az idealizált anyakép elleni kampány arcának szerepét, ahogy hét évvel ezelőtt valójában meg is tette az Egy tökéletlen anya naplója című könyvével. Televízióriporterként 2013 óta a Jön a baba című dokureality-sorozattal kalauzol a valódi való világba. Nem engedte el a széria szereplőit, évekkel később újra találkozott tizenegy anyával, és folytatta tizenegy család történetét. Az Anyasorsban olvasható sztorikban többek között kapcsolatok tönkremeneteléről, kivándorlásról, itt anya, ott gyerek betegségéről, szülés utáni depresszióról, lakásotthont gyerekével együtt segítő nőről ír. Sorsukon keresztül pillanatfelvételeket kapunk a 2016 utáni magyar társadalomról is, képeket, amelyek nem túl hízelgőek. Az empátiával, olykor a kívülálló tisztánlátásával bíró szerző sem bújik szereplői mögé: saját sztorijai, karakteres véleménye, öniróniával viselt anyai tökéletlensége is helyet kap a könyvben.

Az azonban kiderül, hogy hiába minden ember egy mese, nehéz úgy választani érdekes szereplőket, hogy a hétköznapi olvasók is magukra ismerhessenek. A tizenegy nő megtépázott élete nem elég átlagos ahhoz, hogy egy szerencsésebb sorsú, de a mindennapokkal szintén küzdő anya azt érezhesse: ez róla is szól. Mint ahogy a 252. oldal utolsó soráig jutva némi hiányérzetet is hagy maga után a kötet. A kínlódások, bajok és kudarcok mellett kevés teret kap az, ami talán kevésbé izgalmas, túlságosan természetes és nagyon egyszerű: anyának lenni öröm. ***
Hadas Krisztina: Anyasors
A Jön a baba szereplői tovább mesélnek
Bookline, 2019. 252 oldal
Témák
könyv anya