Alekszej Kraszovszkij Ünnep című filmje még el sem készült tavaly októberben, amikor a köztévé elnökpárti hírháttér-műsora, a Vesztyi nyegyeli pellengérre állította. Az ürügy az volt, hogy a rendező a sajtóban, jobb műfaji megjelölés híján, vígjátéknak nevezte munkáját, amely a leningrádi blokád alatt játszódik, panaszkodott, hogy fenyegetéseket kap, és kijelentette, a film sorsa fényt deríthet arra, van-e cenzúra Oroszországban. Mindez annyira felbőszítette a politikai propagandától sem idegenkedő műsorvezetőt, Dmitrij Kiszeljovot, hogy hosszú blokkban tette helyre az alkotó nyafogásait, és dokumentumokkal felidézve a leningrádiak szenvedését, figyelmeztette: aki vígjátékot akar csinálni a történelem tragikus, egyben hősies eseményeiből, megérdemelten számíthat a társadalom elutasítására.
Ezek után az Ünnep, amely mindenféle állami és egyéb támogatás nélkül, kizárólag az alkotók pénzéből készült el, valahogy nem is jutott el a mozikba. Így Kraszovszkijék számára nem maradt más út, mint az internetes terjesztés. Ami (választható angol felirattal) a mai napig sikeres. És a film ellen felhozott vádakat is eloszlatja.
Az Ünnep legfeljebb csehovi értelemben nevezhető vígjátéknak. Humora fájdalmas, és egyáltalán nem a blokád szívszorongató eseményeire, a kitartás hősiességének megkérdőjelezésére irányul. Abszurd alaphelyzetből fakad. Egy privilegizált helyzetben lévő család (a férj titkos hadügyi kutatóintézetben dolgozik) az újév ünneplésére készül. A város éhezik, de ők kaptak egy csirkét, van kenyerük, salátájuk, szalonnájuk, fenyőfájuk. (Kiszeljov persze azt is bizonygatta műsorában, hogy ekkora különbségek nem léteztek.) Ám a gondtalan szilveszterezést megzavarja, hogy a gyerekek vendégeket hoznak – az ostromlott, éhező városból. Anyjuk, aki morgó nagyasszonyként szeret viselkedni, nem tudja, hogyan kezelje a helyzetet. Elszégyelli magát, és ügyetlen magyarázatokat eszel ki privilégiumaikra. Később az apa megrémül: nem találja laboratóriuma kulcsát, úgy érzi, kutatásai az ellenség kémeinek kezébe kerülhettek. Ezernyi szorongás tör elő a szereplőkből, percenként változtatva a helyzetet, az emberi viszonyokat. És kiderül, nem aljas emberekről és tiszta lelkű áldozatokról van szó. Összeköti őket, hogy mindannyian csak élni akarnak a történelem viharában. Ami szakadékot teremt közöttük: az Egyenlőtlenség. Ami békében talán nem is olyan feltűnő, de végveszélyben életről és halálról dönt.
Az Ünnep a társadalmi egyenlőtlenségek ellen lép fel, nem kis aktuális töltéssel. Ez zavarhatta igazán az orosz egyenlőtlenség rendszerének elitjét. De a botránykeltéssel csak felerősítették a film üzenetét, és annak társadalmi hatását. A minimalizált vizuális eszközökkel készült, inkább tévéfilmre emlékeztető alkotás alighanem észrevétlen maradt volna a mozikban. De olyan csatornára száműzték, ahol a színészi játéknak köszönhetően művészi értékei kiszikráznak, és közéleti lelket megmozgató élményt nyújt.
