Tudomány;sci-fi;technikai eszközök;

2019-05-06 20:26:39

Öt technikai eszköz, amelyik korábban csak fantasztikus filmben szerepelt

Vannak olyan technikai vívmányok, amelyeket korábban a jövő újításaiként a filmvásznon láttunk, ma pedig már a mindennapjaink részeivé váltak.

Ahogy múlik az idő, úgy fejlődik a minket körülvevő technológia. Egészen máshogy néz ki ma egy napunk, mint a 2000-es vagy akár a 50-es években. Vannak az életünkben olyan technikai vívmányok, amelyek korábban már megjelentek a távoli jövő újításaiként a sci-fi filmekben. A Skoda összeszedett öt olyat, amelyet ikonikus filmekben láttunk először, de mára az életünk részét képezik. 

Űrtelefon

Ma már teljesen normális, hogy számos program segítségével akár a világ másik végével is bármikor élő kapcsolatba kerülhetünk. Sokaknak a munka egyik fontos eszköze is lett a videótelefonálás. A 60-as években ez azonban elképzelhetetlennek tűnhetett a Star Trek nézői, amikor Kirk kapitány a virtuális kijelzőn keresztül beszélgetett.  

Okostelefon és tablet

Ugyancsak a 60-as évek ikonikus filmjében, a 2001: Űrodüsszeiában a Discovery fedélzetén a két űrhajós, Dave Bowman és Frank Poole olyan lapos és karcsú “newspod” nevű eszközt használt videónézésre, amely megtévesztésig hasonlít a mai tabletekre. Az 90-es évek végén Pierce Brosnan főszereplésével bemutatott James Bond film pedig az okostelefonok lehetőségeit feszegette, jövőbe mutató kütyüje alkalmas volt ajtók kinyitására, autóvezetésre vagy akár ujjlenyomat leolvasásra is. 

Önparkoló autó

Ma már nem nehéz elképzelni, hogy az autónk jelez, amikor úgy érzi, fáradtak vagyunk, visszafordítja a kormányt, ha nem tartjuk megfelelően a sávot, de akár be is parkol helyettünk, illetve előre jelzi, milyen közlekedési táblára kell odafigyelnünk vezetés közben. Ezeket ugyan tudta a 80-as években népszerűvé vált Knight Rider KITT-je, ahogy ma az új autók virtuális asszisztense is. 

Okosóra

 Az amerikai képregény-szereplő, Dick Tracy ikonikussá vált "csukló rádiójával" 1946 januárjában vette le először a közönséget a lábáról. Órája nemcsak az időt mutatta, hanem kommunikációra is képes volt. Hatvan évvel később megjelent az első valódi okosóra, amely felülmúlta a második világháború utáni képregényírók minden képzeletét. 

Beszélő robot

Talán a mesterséges intelligencia lehetőségei foglalkoztatták leginkább a sci-fi írókat, hiszen számtalan formában láthattuk már, milyen lehet a jövőben robotokkal élni. Sophiát, a világ első robotját, amely még állampolgárságot is kapott mesterséges intelligenciával vértezték fel. Az arccal is rendelkező, emberi gesztusokra és reakciókra képes chatbot folyamatosan tanul.