Parlament;Orbán Viktor;születésnap;

2019-05-07 09:00:00

A szegény kisgyermek panaszai

Én ájfont akartam, vagy azt a vonatot, amelyiknek a kéményéből füst jön, ha bekapcsolják. Vagy kiskutyát. De apu akkor azt mondta, hogy ennél sokkal nagyobb meglepetést kapok. Találkozhatok azzal a bácsival, akinek a képe az ágy fölött lóg.

Ezen nagyon meglepődtem, mert apa mindig azt mondta, hogy az a bácsi meghalt a mi bűneinkért. Akkor pedig hogyan lehet vele találkozni? De aztán kiderült, hogy a másik bácsival fogunk találkozni, amelyik a szakállas bácsi mellett van, és amelyik nem halt meg, hanem abban a nagy házban lakik, a sok toronnyal. 

Nagyon izgultam, mert apa azt mondta, hogy az oviban nem beszélhetek róla. Majd ha már voltunk nála, mert akkor már minden ember tudni fogja, hogy a Viktor bácsi szeret engem, mert megengedte, hogy beleüljek a székébe. Azért én elmondtam az oviban, mert a Kárász Joci is eldicsekedett, hogy apukája elvitte megetetni az elefántot a cirkuszba, de az sokkal kisebb dolog, mint a bácsi apuék ágya fölött, mert oda lehet jegyet venni, a Viktor bácsihoz meg nem. Amikor mentünk, a Baba néni a szomszédból megáldott, és azt mondta, csókoljam meg a Viktor bácsi kezét azért a sok jóért, amit vele csinált. Nem tudom, milyen jóról beszélt, mert Baba nénivel nagyapa szerint akkor történt utoljára valami jó, amikor a másik bácsi, aki akkor a nagy tornyos házban lakott, kiutalta Baba néninek ezt a lakást. A kiutalás az olyan, mint a születésnapi ajándék, csak sok levelet kellett írni érte. 

Szóval idén sem kapok ájfont és vonatot se, amelyiknek füst jön a kéményéből, és kutyát se, de találkoztam Viktor bácsival a Parlamentben (így hívják a házat, ezt apa mondta, pedig nagypapa szerint egy kupleráj, de annak nincs tornya). Megmutatta a szobáját, ami akkora volt, mint nálunk az oviban a tornaterem. Láttam a koronáját, de nem vette fel, biztosan csak ünnepkor szokta. Két másik bácsi is jött velünk, mindegyiknek volt egy kamerája, azt mondták, minden kisgyerekkel így csinálják, akinek születésnapja van. De ezt nem hiszem, mert a Kárász Jociról csak az apukája csinált képet, amikor az elefántot etette a cirkuszban. A Viktor bácsi kérdezte, örülök-e, hogy ott lehetek nála, és én mondtam, hogy igen, de én inkább a szakállas bácsival szerettem volna találkozni, és ájfont akartam vagy vonatot. Erre azt mondta, ha nagy leszek és elég ügyes, akkor kaphatok ájfont és vonatot is. Ő már kapott vonatot, mert ügyes volt.

Otthon nagy vitatkozás volt a Parlamentből. Nagypapa szerint apa egy szebb nyaló (ezt nem értettem), mert csak építi a kultuszt, de nagymama azt mondta, a Gyurcsány is csinált videókat magáról, ahogy rütyőzött a bájgúnár. Baba néni azt mondta, hogy a jó Isten áldja meg ezért a miniszterelnök urunkat, de a Kárász Joci szerint ha nagy leszek, majd hülyén fogom érezni magam ezért. Hát ez lehet. Mert végül a Joci megkapta az ájfont és a vonatot is, rólam meg csak egy videó készült a Viktor bácsival, és egy fotó, amit apa kitett a szakállas és Viktor bácsi közé. De a nagymama nagyon örült, és azt mondta, jól jön ez még egyszer.