18+;nemi erőszak;

2019-05-07 16:51:32

Pénzért akarta rávenni nevelt lányát egy férfi az orális szexre

A nevelőapa a kihallgatáson azt mondta, az egészet nem gondolta komolyan, csak „poénnak szánta”.

Éveken át szexuálisan molesztálta nevelt lányát egy férfi, akit a bíróság jogerősen hét év fegyházra ítélt – írja a Veol.

Egy többgyerekes, Veszprém megyei  faluban élő házaspár együtt nevelte az 1994-ben született, az asszony előző házasságából származó kislányt. A későbbi áldozat 9 évesen még rendszeresen szülei ágyában aludt. 

Hiába tiltakozott ez ellen a kicsi, a férfi még éveken át folytatta a molesztálását. Ezen kívül a vádlott időről időre felszólította a lányt, hogy kézzel elégítse ki például a fürdőszobában. Három évvel később a vádlott 

és ott szexuálisan zaklatta. Már tizenhárom éves volt, amikor a korábban sikkasztásért elítélt vádlott felszólította a tinit, hogy együtt nézzenek pornófilmet – a férfi ekkor is intim helyen fogdosta a lányt. A vádlott többször arra figyelmeztette a család legidősebb gyermekét, hogy nem mondhatja el senkinek a köztük történeteket, különben nagy baj lesz. Ezért történhetett meg, hogy a lány csak nyolc évvel később merte bevallani anyjának a történteket.  

Tagadta, hogy ilyen alkalmakkor kielégült volna, s azt is, hogy benyúlt a kislányt bugyijába. A bíróságon kijelentette: a rendőrségen ezért mondott ilyeneket, mert össze volt zavarodva.