Otthonvesztők

A fitnesslady meglobogtatta kicsiny nemzeti színű zászlócskáját, s mintha csak a fekete trikóját uraló indián fej szólalt volna meg, dühösen beleüvöltötte a televíziós  kamerák kíváncsi objektívjeinek sokaságába: "Magyarország a kilakoltatottak országa lett! Megfeszítenének, megölnének, legyilkolnának és kisemmiznének!” 
Ha netán valaki kétségbe vonná, hogy az előadóművésznő kifakadását pontosan idéztük, annak ajánljuk a Szeretlek Magyarország honlapot, amely részletesen beszámolt arról, egyetlen nap folyamán miként árverezték el a fizetésképtelen adós két ingatlanát.  S noha vannak olyan vélemények is, hogy a végrehajtó formai hibát követett el, amikor a rendőrök seregének támogatásától kísérve így cselekedett, és egy lakatos segítségével bejutott az ingatlanokba, a jogszerűséget illetően nem tudunk ítélkezni. Az azonban mindenképp tény, hogy a hölgy egy ideje nem fizette svájci frank alapú hitelének törlesztőrészleteit, és a tavaly november közepe óta tartó, téli kilakoltatási moratórium vége után két nappal már bele is futott a végrehajtó karjaiba.
Feltehetően nem volt olyan "okos", mint az a közismert popzenész, aki hasonlóképpen a bankja adósa maradt. Ő is a bulvármédia támogatását élvezve kürtölte világgá sanyarú helyzetét, ám ügyesen ki tudta aknázni a NER iránt érzett, sohasem rejtegetett szimpátiáját. Ez azt eredményezte, hogy olyan, a kormányzat által melegen támogatott fellépési lehetőségekhez - úgy is mondhatnánk, mankóhoz - jutott, amelynek révén ismét kisimulhattak homloka redői.
Az nem kétséges, hogy a maguk bajait sztorivá duzzasztó, a sorstársaikkal való szolidaritást azonban nélkülöző celebek iránti közérdeklődés jelentős, a rokonszenv ellenben csekély. A civil szervezetek pedig, ha szeretnének is, de képtelenek akárcsak a kilakoltatások tizedénél demonstrálni, ugyanis három év alatt csaknem tízezer ingatlant ürítettek ki a bankok, illetve a követeléskezelők. Számuk tavaly - a családok éve dicsőségére - az elmúlt évek második legnagyobbika volt. (A rekordot a 2017-es esztendő tartja.) Arról nem szólnak a statisztikák, hogy ezek az embertelen akciók hány gyermeket érintettek, csak azt tartják nyilván, hogy a gyámhivatalok hány kiskorút  emeltek ki a családjukból, s vettek állami gondozásba. Ellenzéki politikusok azt javasolták, hogy iktassák törvénybe a gyerekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásának tilalmát. Az önkormányzatoknak kötelezettsége lenne megfelelő elhelyezést biztosítani a kilakoltatással fenyegetett vagy lakhatásukat elvesztő gyermekes családoknak. A javaslat elfogadása nem valószínű.
Eközben gomba módra szaporodnak az adósok bajainak orvoslását ígérgetők. A fitnesslady végrehajtásánál például önmagát ajánlotta egy - a  jobboldali radikális párt színeiben európai parlamenti helyre is ácsingózó - férfiú, akit mellesleg tavaly hamis tanúzásra való felbujtás és zugírászat bűntette miatt jogerősen 2 év, felfüggesztett börtönre, valamint pénzbüntetésre ítéltek. Róla most már a káron gazdagodás szobrát is megmintázhatnák.
Szerző
Bonta Miklós
Frissítve: 2019.05.08. 10:44

Élet az Unión kívül

Május 1-jén volt tizenöt éve, hogy Magyarország az Európai Unió tagja lett. Hol van már a kezdeti eufória? Az utóbbi kilenc évben Orbán Viktortól, Szijjártó Pétertől és a Fidesz sok visszhang-emberétől megtudtuk, hogy az Unión kívül is van élet, az EU hatalmas összegű támogatása nem kegy, hanem jár nekünk piacaink megnyitásáért cserébe, továbbá hogy a bevándorláspárti Brüsszelt meg kell állítani. 
Mindezek ugyanolyan csúsztatások lehetnének, amilyeneket már megszokhattunk a fideszes propagandagépezettől. Csakhogy ha ezeket komolyan vennénk, azzal egyúttal a magyar gazdaság összeomlását is vizionálnánk, csak éppen okkal hihető, hogy a legtöbb ember ennek nincs tudatában.
2004 és 2017 között az EU által Magyarországnak juttatott támogatások és az ország befizetéseinek egyenlege 11820 milliárd forint volt, tehát az EU nettó ennyivel támogatta a magyar gazdaságot. Ha ennek a támogatásnak az éves bontását nézzük, 2010, tehát a Fidesz regnálása óta négy olyan év volt (2011, 2012, 2013 és 2016), amikor a támogatás összege meghaladta a bruttó nemzeti termék (GDP) éves növekedését. További három évben a támogatás a GDP növekedésének 75-96 százaléka között volt, és csak 2017-ben esett 35 százalékra. Tehát a magyar GDP növekedésének döntő részét még akkor is az EU támogatásai fedezték, ha tudjuk, hogy a támogatás nem csak olyan célokra érkezik, amelyek megvalósulása közvetlenül beszámítódik a GDP-be.
A fideszes véleményvezérek szerint mindez ellentételezés a magyar piac megnyitásáért. Ezzel csak az a baj, hogy a piacnyitásból Magyarország a támogatásoktól függetlenül is többet profitált, mintha a vámhatárok fennmaradtak volna, azaz ez egy olyan kivételes win-win helyzet volt, amely nagyon ritka a gazdaságtörténetben. A kölcsönös vámok nyilvánvalóan megdrágítják mind az importot, mind az exportot. Az előbbinek vesztesei a belföldi fogyasztók és termelők, akiknek többe kerülnek a fogyasztási cikkek és a termeléshez szükséges anyagok, félkész-termékek. Ezzel nő az infláció, valamint drágul a hazai termelés és csökken a vásárlóerő. Rosszul járnak az exportőrök is, mert az exportot a célországokban viszonossági alapon terhelő vámok rontják esélyeiket a külpiaci versenyben. És akkor még nem beszéltünk a bonyolult, idő- és munkaigényes vámeljárásról, amiről korábbi gyakorló vállalatvezetőként (is) rémmeséket mondhatnék. 
Ennél is fontosabb, hogy a csatlakozás nemcsak az EU cégei előtt nyitotta meg a magyar piacot (ezzel választékbővülést és kínálati piacot teremtve), hanem a magyar cégek előtt is az EU piacait, azaz egy ország piacáért a belépéskor tizenhét (azóta huszonhét) piacra juthattak be azok a magyar cégek, amelyeknek addig erre esélyük sem volt. Ennek az igazi nyertesei éppen azok az élenjáró hazai cégek voltak, amelyek nem olcsó bérmunkára, hanem saját fejlesztésű, magas hozzáadott-értékű termékek előállítására szakosodtak. Ezek a cégek a belépés előtt el sem indulhattak az EU-országok közbeszerzési pályázatain, a belépéssel viszont potenciális piacuk egyszerre megsokszorozódott. Nem véletlen, hogy a magyar export 80 százaléka annak ellenére az uniós országokban landol, hogy kormányunk folyamatos bűvészmutatványokat ad elő a keleti és déli nyitás című operettben, a siker legkisebb jele nélkül. 
És ne feledkezzünk el a legnagyobb magyar nyertesről, a mezőgazdaságról, azon belül is a növénytermesztésről, ahol a területalapú támogatás nélkül a kis és közepes gazdaságok már nem biztos, hogy léteznének. 
A belépés nélkül nem jött volna Magyarországra a külföldi működő tőkének a nagyobb része, köztük azok a multinacionális cégek, amelyeknek döntő szerepük volt annak a csaknem egymillió új munkahelynek a megteremtésében, amire a Fidesz oly büszke. Ezeknek a befektetéseknek a biztonságát az EU joghatósága garantálja. 
Természetesen a multinacionális cégek nem jótékonysági intézmények, annál is kevésbé, mert legtöbbjük tőzsdén jegyzett cég, amelynek tulajdonosai a nyugati államok adófizetőinek százezrei, akik nem igazán tolerálnák a veszteséget. Bizonyos esetekben a regnáló kormány meg is tett mindent, hogy megbánják az itteni kalandot (pl. közműcégek).
Persze tényleg van élet az unión kívül is, csak nem mindegy, hogy milyen. A számos lehetséges forgatókönyv közül a kilépés esetén még a legelőnyösebb az lehetne, ha kívülálló országként szabadkereskedelmi megállapodásokat kötnénk a bennmaradókkal. Így akár majdnem elérhetnénk a jelenlegi kedvezmények szintjét – persze a támogatások már csak a múlt ködébe vesznének. 
De a lehetőségek tényleg végtelenek: itt van mindjárt a győzedelmes észak-koreai modell – amit már Rákosi idején volt szerencsénk élvezni. És ki mondta, hogy például egy autó vásárlása öt éves előjegyzéssel elviselhetetlen lenne?
Szerző
Hajdú Miklós
Frissítve: 2019.05.07. 10:05

Szavazzon Ön is!

Válaszúthoz érkeztünk, ez aligha kétséges. Európa jövője szempontjából rendkívül fontos, hogy polgárai hogyan szavaznak a május végi választásokon.
Mi valamennyien az Európai Parlament elnökeiként tevékenykedtünk, bizonytalanság és optimizmus idején egyaránt. A szolidaritás volt az, ami a kontinens II. világháború utáni történelme során az európaiakat összekötötte, és segítette abban, hogy a legreménytelenebb időszakokban is képesek legyenek szembenézni a legnagyobb nehézségekkel is. Ma már nem „régi” és „új” tagállamokról beszélünk, hanem egyetlen Európáról – Helsinkitől Nicosiáig, Lisszabontól Bukarestig és Varsóig.
Ma a régi bizonyosságokat, amelyekre Európa és a világ a II. világháború vége óta támaszkodik, a hatalomért folytatott versengés új időszakában a fokozódó geopolitikai feszültségek és a „valamit valamiért” elvén alapuló diplomáciai hullám kemény próbára teszik.
Európaiként nem választhatunk mások helyett, és nem ellenőrizhetjük, mit csinálnak mások. Mi a magunk nevében választhatunk és hozhatunk közös döntéseket, nemcsak a saját érdekeink, szükségleteink és értékeink alapján, hanem a minket körülvevő világ szükségleteivel is összhangban.
Az Európai Unió nem olyan tökéletes, mint ahogyan azt talán sokan szeretnék, és nem is olyan tökéletlen, mint amilyennek leghangosabb kritikusai lefestik. De ahhoz, hogy tökéletesíthessük, megváltoztathassuk és megújíthassuk, először is meg kell őriznünk az Európai Uniót.
1979 júniusában tartottak először európai parlamenti választásokat – vagyis negyven évvel ezelőtt. Negyven évvel azt megelőzően, 1939-ben fiatal európaiak egész nemzedéke volt kénytelen egymás ellen harcolni. A II. világháború során 55 millió ember vesztette életét.
Az európai béke és egység sarokkövét azóta is a problémák megoldására, a különbözőségek kiküszöbölésére irányuló együttműködés képezi. Súlyos áron megszerzett tanulság volt, melyet nem szabad elfelejtenünk, nem szabad hagynunk, hogy az apátia és ellenségeskedés háttérbe szorítsa!
Az Európai Unió támogatottsága minden eddiginél erősebb a közvélemény-kutatások szerint. Ennek most a szavazófülkékben is meg kell mutatkoznia. A világ legnagyobb egységes piacával rendelkezünk. Értékeink és hagyományaink – az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, a jogrend és a béke – az európai életmód alappillérei.
Európának minden eddiginél nagyobb szüksége van polgáraira. Ezért mi, alulírottak, az Európai Parlament jelenlegi elnöke és az Európai Parlament volt elnökei, arra kérjük az európaiakat, hogy a közelgő európai parlamenti választásokon leadott szavazatukkal gyakorolják jogaikat és bizonyítsák felelősségérzetüket.  
Antonio Tajani, az Európai Parlament jelenlegi elnöke Lord Plumb (1987–1989), Enrique Barón Crespo (1989–1992), Klaus Hänsch (1994–1997), José María Gil-Robles (1997–1999), Pat Cox (2002–2004), Josep Borrell Fontelles, (2004–2007), Hans-Gert Pöttering (2007–2009) és Jerzy Buzek (2009–2012) korábbi elnök
Szerző
Népszava
Frissítve: 2019.05.07. 10:07