Hamis Mussolini-nosztalgia és profi propaganda

A mai olasz vezetés, Matteo Salvinivel az élen, mintha fel akarná éleszteni a Duce által fémjelzett érát. A történelmi tények nem zavarják a Liga elnökét.

Évtizedeken keresztül tabunak számított Olaszországban, hogy politikusok Mussolini erkélyéről intézzenek szózatot a nemzethez. A Duce utoljára 1944. december 18-án beszélt az emberekhez a Forlíban található Palazzo Comunale balkonjáról. Az Emilia Romagna tartományban fekvő városka mindössze 15 kilométerre található Predappiótól, Mussolini szülőfalujától. Forlí arról is nevezetes, hogy a Duce itt akasztatott fel négy partizánt, akik előző nap fasiszta harcosokat öltek meg. A drámai időkre emlékeztető lámpatartó vasak még ma is állnak. A Saffi téren található palota is egy sötét kor emléke. Az ország vezető politikusai az utóbbi 75 évben nem is akarták bolygatni a múltat, eszük ágában sem volt, hogy a nagyvezér balkonját használják fel aktuális üzenetük közvetítésére. Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a jobboldali radikális Liga elnöke azonban újabb tabut döntött le. E rossz emlékű balkonról beszélt hétvégén, és vetette fel, hogy kasztrálják azokat, akik szexuális bűncselekményeket követnek el, illetve óva intett egy brüsszeli „iszlám kalifátustól”. Emellett politikai ellenfeleit becsmérelte.

Salvini kijelentései a lehető legkevésbé sem lephettek meg senkit. Az ijesztő inkább az, miként rehabilitálják manapság a fasiszta vezért, és teszik elfogadottá egykori cselekedeteit. Mint a La Repubblica emlékeztetett rá, nem csak a tartalom számít, hanem a forma is. Jelzésértéke van annak, ha a belügyminiszter az újfasiszták által viselt dzsekiben jelenik meg kedvenc focicsapata, az AC Milan meccsein, miként annak is, ha a Duce erkélyén bukkan fel. „Olyan politikai üzenet, amit komolyan kell venni, még mielőtt késő lesz” – írta a lap.

A második világháború után több újfasiszta párt jelent meg az olasz politikai palettán. Most azonban rosszabb a helyzet, hiszen Salvini határozza meg az ország politikai irányvonalát, radikális fellépésével mind elfogadottabbá válik mindaz, ami néhány évvel, évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna.

Mint a Neue Zürcher Zeitung a minap megjelent cikkében megjegyezte, létrehozták a „jó Duce” mítoszát, mindezt éppen száz évvel a fasiszta mozgalom létrejötte után. Salvini egy alkalommal azért méltatta Mussolinit, mert bevezette Olaszországban az idősgondozást. A Liga elnökét cseppet sem zavarták a történelmi tények, így az sem, hogy az intézkedés nem a vezér nevéhez fűződik. Önkéntesekből álló idősgondozói hálózat ugyanis már 1895-től létezett Itáliában, Mussolini ezt a rendszert finomította. Az általános nyugdíjrendszert pedig 1969-ben vezették be az országban.

Ám nemcsak a szélsőségesek körében mossák tisztára az olasz fasiszta vezetőt. Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke feltűnést keltett egyik márciusi megjegyzésével. Bár a Silvio Berlusconi volt kormányfő által fémjelzett Forza Italia politikusa elhatárolódott a fasizmustól, egy rádióinterjúban azt is mondta: Mussolini, azelőtt, hogy Hitlerrel szövetkezett, jót is tett Olaszországért. „Infrastruktúrát épített az országban. Utakat, hidakat és sportlétesítményeket épített, sok mocsarat is lecsapolt. Ha a tényeket nézzük, nem mondhatjuk, hogy semmit sem ért el” – hangoztatta. Később magyarázkodásra kényszerült, és azt bizonygatta, ő maga egész életében a fasizmus ellen harcolt, és a fasizmus az olasz történelem elmúlt századának legsötétebb időszaka volt.

Francesco Filippi olasz történész nemrégiben megjelent „Mussolini jó dolgokat is tett” című könyvében veszi górcső alá azokat a legendákat, amelyek szerint az olasz fasizmus időszaka nem is volt vészes. Elterjedt például az a nézet, hogy akkoriban bezzeg pontosak voltak a vonatok. Ezt a hiedelmet Filippi arra vezeti vissza, hogy a Duce, miután 1922 után eredménytelenül próbálta meg orvosolni a vasút problémáit, egyszerűbb utat választott, és 1926-ban olyan dekrétumot bocsátott ki, amely kimondta: megbüntetik azokat, akik az anyaföld dicsőségét bemocskoló híreket terjesztenek. És ezek közé tartozott az is, ha valaki az olasz vonatok pontatlansága miatt dohogott. Ezt követően ez már nem is volt téma Olaszországban. Ugyanez az oka annak, hogy némelyek szerint akkor nem volt ekkora a bűnözés, a korrupció, és a maffia sem volt annyira erős, mint a második világháború után.

Ha valami működött a fasizmus idején, az a propagandagépezet volt. A világhírű író, Umberto Eco egy ízben találóan jegyezte meg, hogy Mussolininek semmiféle filozófiája nem volt, csak a retorikájára tudott építeni – emlékeztetett az NZZ. Filippi szerint ennek hatásai mind a mai napig érzékelhetőek, a fasizmusról szóló álhírek az akkori jól működő álhírgyárra vezethetőek vissza. Akkor államilag terjesztették a „fake news”-t, így például azt is, hogy a fasiszta rezsimben olyan lelkesen építettek utakat, illetve szociális lakásokat, mint korábban senki az olasz történelemben. Filippi azonban könyvében levezette, az igazság az, hogy ezen a téren is sokkal kevesebbet tett elődjeinél. A történész cáfolja azt az egyébként abszurd állítást, amely szerint a Duce sikeres hadvezér és nagy államférfi volt. A fasiszta éra iránt nosztalgiát érzők ezért hajlamosak emberarcú diktatúráról beszélni. Az afrikai gyarmatokon való embertelen fellépés, illetve az 1938-ban bevezetett faji törvények azonban egyértelműen bizonyítják, hogy ebből egy szó sem igaz.

A fasizmus mérlege valójában megsemmisítő. Mussolini nemcsak háborús bűnös és despota volt, lábbal tiporta az emberi jogokat, politikai ellenfeleinek tízezreit ölte meg, illetve küldte munkatáborokba. Becslések szerint rezsimje egymillió ember haláláért volt felelős. Nem is szólva arról, hogy valójában a gazdaság a húszas évek közepétől gyengén teljesített, rohamosan adósodott el az ország.