egészségügy;Emmi;Kásler Miklós;

2019-05-08 14:19:16

Távozik Kásler fejlesztésért felelős helyettes államtitkára

Ismét hullanak a fejek Kásler Miklós körül, a Népszava információi szerint június elsejével felmentik Fábián Károly helyettes államtitkárt.

Úgy tudjuk, a miniszter addig is kényszer szabadságra küldte a mostanáig bizalmi embereként számon tartott munkatársát. A magánszférában dolgozó urológus-onkológus szakembert tavaly októberben bízta meg a miniszterelnök Kásler Miklós javaslatára az egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkári feladattal. Az addig javarészt a magánszférában dolgozó orvos, közigazgatási tapasztalatok nélkül, Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár távozása idején került a tárcához. Ám, hogy pontosan mit csinált azóta, arról egyik forrásunk sem tudott konkrétumokat mondani. Fábián Károly a közfeladatai mellett is orvosként maradt a magánszférában is, honlapján továbbra is hirdette a magánrendelését.

Fábián Károly távozása meglepetést okozott az ágazatban, hiszen, a miniszter egyik bizalmas, közeli munkatársának számított.

Kásler Miklós alig egy éves minisztersége alatt tucatnyi embert menesztett. Hivatalba lépésével az egészségpolitikát szinte azonnal lefejezte: távoznia kellett Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkárnak s vele a helyettes államtitkárainak is. Továbbá az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatójának, Pozsgay Csillának, valamint az Országos Vérellátó Szolgálat vezetőjének, Dexler Donátnak, az Országos Tisztifőorvosnak, Szentes Tamásnak is. Ez utóbbi posztról azóta már menesztette az általa kinevezett Kovács Attilát is.

Az egészségügyért felelős államtitkári poszton is volt már csere, a politikába Káslerrel együtt érkező Nagy Anikónak is távoznia kellett, valamint a vele együtt munkába álló helyettes-államtitkárainak is. Így Nagy Szilárd, fül-orr-gégésznek, és Fábián Attilának is, aki a Soproni Egyetem dékáni székét cserélte annak idején a kormányzati feladatra.

Április elején a miniszter azonnali hatállyal, indoklás nélkül felmondta Dávid Gyula, a veszprémi Csolnoky Ferenc kórház főigazgatójának jogviszonyát is.

Az elmúlt napokban pedig Kásler Miklós már nem hosszabbította meg Cserháti Péter, az Egészséges Budapest Programért (EBP) felelős miniszteri biztos április 30-án lejárt megbízatását sem. Azóta lényegében szakmai vezető nélkül maradt ez a terület is.