családpolitika;történelmi egyházak;

2019-05-08 21:06:08

Láss csodát: támogatják az egyházak a fideszes családpolitikát

A „történelmi” egyházak szerint nagyon megfelelő módon gyarapítja a kormány a famíliákat.

A katolikus, a református és az evangélikus egyház püspökei Budapesten, a Magyarországi Református Egyház zsinati székházában találkoztak.

Az egyeztetés résztvevői fontosnak tartják a „gyermekvállalási kedv ösztönzését, a családok anyagi biztonságának megerősítését és a családi élet megbecsülésére irányuló igyekezetet. A társadalom alapegysége a család, a keresztyén meggyőződés szerint az emberi élet teljességét családban lehet megélni” – állapította meg a lapunkhoz eljuttatott közlemény.

A találkozón Erdő Péter bíboros beszámolt a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezéséről, és meghívta a „keresztyén testvéregyházak” képviselőit a szeptemberi rendezvényre. Az eucharisztikus évhez kapcsolódva a Magyarországi Református Egyház konferenciát szervez az „úrvacsora teológiai kérdéseiről”, míg a Magyarországi Evangélikus Egyház 2020-ra meghirdeti az „úrvacsora évét” – utóbbit Fabiny Tamás püspök jelentette be.

Az egyházak képviselői hangsúlyozták a cigánypasztoráció fontosságát a magyar társadalomban. Az egyházi fenntartásban működő roma szakkollégiumok „eredményesen működnek, az azokból kikerülő diákok keresettek a munkaerőpiacon”.

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke meghívta a jelenlévő egyházak képviselőit a május 17-i debreceni zsinatra, amelyen nemcsak a Kárpát-medence, hanem a világ magyar reformátusságának vezetői is részt vesznek.