Elszalasztott lehetőség

Nem vitathatom a Gulyás Márton által készített, Rablópártok című tényfeltáró film azon megállapítását, miszerint Seres Mária és férje az elmúlt két választás során kétmilliárd forintnál is több állami támogatást tüntetett el a hozzájuk kötődő kamupártok révén. Nincs rálátásom a szóban forgó ügyre. Amennyiben az SMS párt korábbi vezetője ígéretéhez híven beperli az aktivistát, a független (?) magyar igazságszolgáltatás feladata lesz majd a vádak igazolása vagy cáfolata, adott esetben az elkövetett jogsértések szankcionálása. Bízzunk benne, hogy még „a Szent Korona nevében” hozott ítélet is a valódi felelősöket sújtja hazánkban.

Én a Seres-ügy egészen más aspektusával kívánok foglalkozni. E sorok írójának tizenhárom esztendővel ezelőtt rendkívül tetszett a most „kamupárt-keresztanyaként” emlegetett építészmérnöknő kezdeményezése. 2006-ban már az egész magyar társadalom előtt nyilvánvaló volt a hazai politikai osztály egészének végtelen romlottsága, a mikszáthi művekben leírt „urambátyám” viszonyok dominanciája a magyar közéletben. A parlamenti patkó egymással acsarkodó frakciói között ritkán látható konszenzus uralkodott a törvényhozási képviselők különböző privilégiumait illetően. Az ominózus előjogok közül kirívóan irritálta a választópolgárokat a honatyák számla nélkül, gyakorlatilag bemondásra felvehető költségtérítésének arcátlan gyakorlata. Olyannyira, hogy rövid időn belül 600 ezren támogatták szignójukkal az ez ügyben kiírandó referendumot.

egyúttal erősebb legitimációt és mélyebb társadalmi beágyazottságot nyer. A baloldal prominensei azonban járatlannak bizonyultak a hatalmi politikában, s elbizakodottá tette őket Gyurcsány Ferenc friss választási győzelme is. Engedtek a megélhetési politikusok nyomásának, és Göndör Istvánra bízták a dicstelen feladatot. Ő nem is tétlenkedett. Seres Máriával nem vállalta a nyilvános vitát, mert valószínűleg érezte: önnön álláspontja védhetetlen. Összefogott viszont a Fidesz-frakcióval, s egy törvényhozási manőver révén a létrejött „nagykoalíció” meghiúsította a szóban forgó népszavazást.

Nem csupán még meglévő erkölcsi tőkéjét tékozolta el a hazai baloldal ezzel a lépéssel. A társadalmi ellátórendszerek fájdalmas átalakításának kísérlete valószínűleg más fogadtatásra talált volna a lakosság körében, ha az akkori kabinet a parlamenti képviselőktől is megköveteli a puritanizmust. A Gyurcsány-kormány törekvései talán nem ütköztek volna akkora rezisztenciába, hogy Orbán Viktor kierőszakolhassa a baloldal számára végzetesnek bizonyult „szociális népszavazást”. Pár évvel később pedig nem született volna meg a Fidesz kétharmados győzelme, amelyet aztán alkotmányos puccs és az ország teljes lerablása követett Orbán oligarcháinak részéről.

Ismétlem: nem vitatom a Rablópártok c. alkotás megállapításait. De nekem Seres Máriáról akkor sem a kamupártok jutnak eszembe. Hanem a magyar baloldal elszalasztott lehetősége.