kampány;hírek;EP-választás;

2019-05-08 09:00:00

Állítsuk meg!

A magyar emberek régóta tudhatják, hogy meg kell menteniük Európát. Hála a hatalomnak, erről szól az európai parlamenti választás kampánya. Vagyis a bevándorláspárti brüsszeli bürokratákról, a migrációról, s mindennek egyenes következményéről, a terrorizmusról. Konkrétan pedig arról, hogy tessék majd a szavazatokkal megerősíteni a Fideszt, különben jaj lesz nekünk (Európával együtt). 

Ebben eddig még nincs semmi különös, minden párt azzal vezeti félre az embereket, amivel akarja és tudja. Az sem meglepő, hogy a jelenlegi uralkodók szócsövévé silányított, egykor közszolgálati média teljes erővel szolgálja a kormányzati propagandát. De a jelek szerint már nincsenek szabályok, határok, skrupulusok.

Így kerülhetett be az egyperces hírösszefoglalóba egy kampányvideó. Ezt a Fidesz készítette, és a Magyarországon nemrég elfogott Hassan F. ügyét mutatja be. A végén pedig ott a plakátokról jól ismert felhívás: „Támogassuk Orbán Viktor programját, állítsuk meg a bevándorlást”. 

Már maga az egyperces is különleges találmány. Az M4 sportcsatornán a közönséget vonzó meccsek szünetében – meg rögtön utánuk – látható, nyilván azzal a céllal, hogy a helyes politikai irányba terelje a drukkereket. Nem véletlen tehát, hogy a kampányfilmről szóló hír (?) az FTC-Újpest derbi szünetében került a nézők elé. Ha csak néhány szurkolót sikerült vele meggyőzni arról, hogy „csak a Fidesz”, már nyereséges az ügy. 

Az pedig ne zavarjon senkit, hogy ezzel netán megsértették a választási eljárásról szóló törvényt. Lehet miatta panaszt is tenni, de ez – ahogy eddig – ezután sem változtat semmin. Megszokhattuk, a hatalom azt tesz, amit akar, ezzel tisztában vannak hű kiszolgálói is. Különben is, Európa megmentése, de még inkább a szavazatok maximalizálása megér ennyit. Akinek nem tetszik, keressen magának más rendszert.