A közelgő európai parlamenti választás vízválasztó lehet a Kárpát-medencei, kisebbségi magyarság számára. Első alkalommal történhet meg, hogy egy, az ország 9 százalékát kitevő népcsoport, a szlovákiai magyar közösség parlamenti képviselet nélkül marad. Ezúttal Brüsszelben, de jövőre parlamenti választások lesznek Szlovákiában. És jön majd a következő román, szerb, ukrán parlamenti választás, s az évek óta rezegő léc előbb-utóbb átléphetetlen akadállyá válik az etnikai alapon szerveződő magyar formációk számára. A politikai képviselet hiánya pedig kegyelemdöféssé válhat a természetes fogyás, a helyenként erőltetett, de mindenhol létező természetes asszimiláció, az értelmiségi elvándorlás, az anyaország és a Nyugat agy-, illetve munkaerő-elszívó hatásától amúgy is sújtott kisebbségi magyarság számára.
Az 1989-es rendszerváltás után minden, Magyarországgal szomszédos országban etnikai alapon kezdett szerveződni a magyarság, tulajdonképpen az egyetlen, addig használt és ismert modellhez nyúlt vissza, ahhoz, amit Kós Károly indított útnak Trianon után Erdélyben. A sikerek mellett hamar megmutatkoztak a szépséghibák is. Ekkor fogalmazódott meg először a kérdés: felülírhat-e mindent az úgynevezett „megmaradás parancsolata”, indokolja-e azt, hogy demokratikus jogállamban, többpártrendszerben egy közösség önként vállalja az egypártrendszert, annak minden hátulütőjével együtt? Egyre láthatóbban ütötte fel a fejét az igény az ideológiai alapú voksolásra, mégis, mindmáig a kisebbség többsége akkor is „a magyar pártra” szavaz, ha elégedetlen vele, pusztán azért, mert magyar. Ez a többség azonban apad. Növekedett, bár nem látványosan a román, magyar, szerb, ukrán pártokra szavazó magyarok száma, mint ahogy az etnikai alapú képviselettel szembeni elégedetlenkedőké is.
Valós alternatíva máig nincs. A többségi (román, szlovák stb.) pártok vagy azért, mert léteznek a magyar képviseletek, amelyek úgyis elszívják a magyar választók zömét, vagy azért, mert nem érdekli őket, vagy mert tényleg ellenségesek, meg sem próbálják felkarolni a nemzeti kisebbségek sajátos problémáit. Most még minden valószínűség szerint bejut az EP-be az RMDSZ, és még egy-két romániai választással is megmérkőzik. Ám ha más tényezővel nem is számolunk, csak a népességfogyással, akkor is belátható távolságba került a vég. Szlovákiában azonban kritikusabb a helyzet.
Tovább kellene lépni, de hogyan? Ha 30 év alatt nem sikerült a magyar pártoknak többségi szavazókat szerezniük, ezután sem fognak. Van kiút? Egyáltalán, kell önálló képviselet, vagy be kell tagolódni ideológiai alapon a többségi pártok mellé?
Eddig egyetlen, a Kós Károly-i úttól eltérő kísérlet született, ám az is kifulladni látszik. Szlovákiában, a Felvidéken 2009-ben a Híd–Most magyar–szlovák vegyes párt létrehozásával megtették az első lépést a nagy ismeretlenbe. 2010-ben a Híd bejutott a pozsonyi parlamentbe, az addig domináns Magyar Koalíció – ma Közösség – Pártja (MKP) pedig nem tudta átlépni a parlamenti küszöböt. Jelenleg mindkét párt 4,5 százalék körül mozog, a Híd mögül pedig kikoptak a szlovák támogatók.
Szalay Zoltán, az Új Szó volt főszerkesztője, fiatal író, publicista szerint az elmúlt évek egyik legjelentősebb jelensége a szlovákiai magyar választók korábban nem látott mértékű kiábrándulása a szlovákiai magyar politikai képviseletből, amire a politikusok egyelőre semmilyen releváns válasszal nem szolgáltak. A 2016-os választások óta minden voksoláson az országos átlag alatti a magyar részvételi arány, és tünetértékű az is, ahogy az idei köztársaságielnök-választáson viselkedtek, amikor is a legsűrűbben magyarok lakta területeken 30 százalék körül (vagy alatt) alakult a részvétel. Azzal együtt, hogy a legismertebb szlovákiai magyar politikus, Bugár Béla is indult a választáson. A jelenség egyik okát a szlovákiai magyar pártok egymással folytatott tízéves acsarkodásában látja a publicista, amely azonban egyáltalán nem a választókról, hanem tőlük távoli érdekszövetségekről szól. Legalább 2016-tól (de ennek korábban is voltak már jelei) a Híd és az MKP egy nagyon sok tekintetben azonos célokat követő politikai-oligarchikus érdekszövetség részei, a Híd a Smer, az MKP pedig a Fidesz partnereként.
Mindkét párt legfőbb célja a „politikai stabilitás” fenntartása, amihez hozzátartozik a komolyabb belpolitikai reformok (az igazságszolgáltatás, az egészségügy, az oktatás, a környezetvédelem, a kutatás-fejlesztés terén) elutasítása, halasztgatása is. Mindkét párt hozzájárult az elmúlt években egy olyan politikai rendszer megerősödéséhez, amely a korrupció elburjánzásához is vezetett – ezt igazolta a Kuciak-gyilkosság körüli ügyek felgöngyölítése is. A Híd részéről azért is nagyon kompromittáló ez a szövetség, mert a 2016-os választások előtt épp a jogállamiság megerősítésére építették a kampányukat. A párt elért ugyan olyan eredményeket a kisebbségek számára (például kisebbségi feliratok a vasútállomásokon, egy új, átláthatóbb és bőkezűbb kulturális támogatási rendszer), amilyeneket a korábbi, demokratikusabb kormányok alatt nem, ám szavazóik számára szemlátomást fontosabb az általános, országos politikai helyzet alakulása. Az MKP hasonló helyzetben van, a Fidesz partnereként jelentős támogatási csomagokat szerzett (például óvodafejlesztésre, kisvállalkozásoknak), ám alapvetően átvette a Fidesz átláthatatlan, leginkább párthűségre alapozó, demokratikus deficittel küszködő eljárásait, amit nem minden szavazó díjaz.
Ráadásul mindkét párt teljesen az ad hoc működésre alapoz, hosszabb távú programokat nem kínálnak a választóknak. Ehhez járul még a személyi kínálat teljes csődje, a jelenlegi személyi állomány mindkét pártnál elhasználódott, és nem látszódik a láthatáron semmiféle alkalmas utánpótlás.
Szlovákiában egyre erősödnek a Híd és az MKP összefogását sürgető hangok. Szalay szerint, bár jósolni nehéz, az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva aligha jöhet létre a két párt közötti szövetség a 2020-as parlamenti választások előtt, mindkét pártban komoly ellenállásba ütköznek az ilyen irányú próbálkozások.
Piszok a köröm alatt
Nem derűlátóbb Huncik Péter felvidéki pszichiáter, író, Václav Havel volt tanácsadója sem, aki világszerte tart etnikai konfliktuskezelő tréningeket. A szakember jelentős szerepet játszott a Híd 2009-2010-es színre lépésében, programjának kidolgozásában. A „vegyes párt” megjelenésének nemcsak az MKP nem örült, az összes kisebbségi magyar párt fenntartásokkal fogadta. Az Orbán-kormány kezdettől nem tartotta magyarnak Bugár Béla pártját, nem vonta be a nemzeti együttműködés kereteibe, annak ellenére, hogy 2010 óta a felvidéki magyarság egyetlen pozsonyi parlamenti képviselete. Budapest máig ellenségnek tekinti az etnikai együttműködés szükségességét hirdető pártot, olyannyira, hogy Orbán Viktor a dunaszerdahelyi labdarúgó-akadémia felavatásakor beszédében azt mondta, „már csak egy piszok maradt a köröm alatt, amitől még meg kellene szabadulni, és ez a Híd”.
Huncik szerint az Orbán-féle vezetés idegenkedése a multietnikus párttól teljesen érthető, ismerve a Fidesz ideológiáját. „Az etnikai pártok hitvallása az, hogy nekünk egyedül kell kiharcolnunk a kisebbségi jogokat. A Híd filozófiájának lényege az, hogy tárgyalni akar, nem harcolni, ezért partnereket keres, nem ellenségeket.”
Több elemzővel együtt Huncik is attól tart, hogy az EP-választáson egyik szlovákiai magyar párt sem tudja átlépni az 5 százalékos küszöböt. Mindenekelőtt annak köszönhetően, hogy a magyarok részvételi aránya az utóbbi időben következetesen alacsonyabb. Ám a kimaradás az Európai Parlamentből valamennyire felrázhatja a választókat, véli a szakember. Hogy mit lehetne tenni? Úgy látja, csak látszólag a legkézenfekvőbb megoldás a most már egyre szélesebb körben sürgetett közös magyar választási blokk létrehozása. Tekintettel az MKP ideológiájára, alapállására, a Híd és az MKP közötti gyökeres attitűdbeli különbségekre, úgy véli, nagyon nehéz lenne összeboronálni a két formációt. De nem is ezt tartja megoldásnak, hiszen, mint mondja, egy ilyen közös blokk súlyos identitásbeli önfeladással járna. A szlovák parlamenti választásokig még van egy év, a Hídnak még van ideje összeszedni magát, az MKP-nak viszont kevesebb tartaléka van. Tény, hogy a Híd mögül kikoptak a szlovák szavazók, de nem a szlovák–magyar együttműködés bukott meg – állítja. A Híd támogatói közül csaknem 2 százalék volt szlovák, és ez a szlovák réteg talán a legdemokratikusabb része a társadalomnak. Olyanok, akik semmiképpen sem tudtak azonosulni sem a nacionalista Szlovák Nemzeti Párttal, sem a Kereszténydemokrata Párttal vagy az ellenzéki oldalon korábban létrejött számos kis formáció valamelyikével. Ráéreztek viszont arra, hogy a parlamentbe be kellene kerülni, és számukra az egyetlen alternatíva Bugár Béláék pártja volt. A Híd „tiszta” volt, nem voltak „ügyei”, korrupciós botrányai, Bugár Béla pedig az ország egyik legnépszerűbb és leghitelesebb politikusa volt.
Ám azt, hogy a legutóbbi választás után a Híd egy olyan kormánykoalíciónak lett a tagja, amelynek fő ereje a szociáldemokrata, Robert Fico vezette Smer, a másik tagja pedig az „ősellenség”, a szélsőségesen nacionalista, korábban Jan Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt, alig tudták elhinni a támogatók. Nem a szlovák–magyar együttműködés kudarca távolította el a szlovák szavazókat a Hídtól, ezt a koalíciókötést igen komoly ideológiai, társadalmi vita követte. A régóta kormányzó Smer az évek során szinte gyűlölt párt lett a mögöttük felhalmozódott korrupciós ügyek miatt. Ez önmagában egy népszerűtlen lépés volt elsősorban a szlovák támogatók körében, amit csak fokozott a tavalyi újságíró-gyilkosság utáni helyzet. Akkor Fico miniszterelnök és Kalinák belügyminiszter kénytelen volt a nagy tüntetések hatására lemondani, visszahívásukban a Híd egyébként nagyon pozitív szerepet játszott. Ám a szlovák társadalom demokratikus része úgy gondolta, hogy a Hídnak ezután a gyilkosság után ki kell lépnie a koalícióból. Ezt Bugár Béláék nem tették meg, maradtak a koalícióban, és ahogy jöttek az egyre újabb és újabb információk, hogy egyes Smer-vezetők hogyan kapcsolódnak azokhoz a vállalkozói körökhöz, amelyek meggyilkoltatták az újságírót, Bugár Béláéknak a népszerűsége egyre csökkent.
Nem értik, nem érzik, nem tudják
A magyar választók között viszont nem történt lényeges változás, és az MKP is ugyanúgy 4,5 százalékon áll, ami előrevetíti, hogy Brüsszelben nem lesz szlovákiai magyar képviselet. Főleg azért nem, mert közben létrejött két-három szépreményű, demokratikus, EU-integrációt támogató párt, és a Hídtól elpártolt szlovákok nagyobbik része megtalálta a helyét ezekben a képződményekben. (Ilyen az elnökválasztást megnyerő Zuzana Caputova pártja, a Progresszív Szlovákia, vagy a leköszönő államfő, Andrej Kiska most alakuló pártja.) Így most már kérdéses, kit tud még megszólítani a szlovák társadalomban Bugár Béla és a Híd. Huncik szerint így sincs minden veszve, van egy nagyon tehetséges, fiatal réteg a Híd vezető politikusai között, olyanok, akik már ma is komoly kormányzati tisztségeket töltenek be (például Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos, Ondrejcsák Róbert védelmi, Rigó Konrád kulturális államtitkár és a ruszin Peter Krajnák), akikre lehet jövőt építeni.
„Sokan úgy gondolják, jómagam is, két fontos lépésre lenne szükség – a párt vezetősége, Bugár Bélával az élen felállna és beismerné ennek a két-két és fél évnek a hibás lépéseit, és azt mondaná, hogy bocsánat, ez valóban a mi sarunk volt, ezt le kell magunkról tisztítani és tovább kell lépni. Nem azt mondom, hogy Bugárt vissza kellene hívni, a legtapasztaltabb szlovákiai politikusról van szó, a neve egyelőre jelent valamit, szimbólum, a következő választások jövőre lesznek, nem tudom elképzelni, hogy nélküle nekivághatna a Híd. De ha ezt a lépést megtenné és utána tényleg a fiatalokra támaszkodva jelezné, hogy van még erő és visszatérési kedv, én azt hiszem, lennének még választók a magyarok, a szlovákok és a ruszinok között is, akik úgy gondolnák, hogy ez nem egy elvetni való projekt. Nemzetközi konfliktuskezelői tapasztalatomból mondhatom, hogy mindenhol vannak, akik képesek leülni tárgyalni, és akarnak tárgyalni. Nem csak Szlovákiában, még Izraelben, a palesztin és zsidó közösség részéről is ezt tapasztaltam. Mindenhol vannak nyitott fülek és tárgyalási készség, csak meg kell keresni és észre kell venni. A szlovák társadalomban is vannak szép számmal olyanok, akik úgy gondolják, ha a nemzeti kisebbség ügyét senki sem képviseli a szlovák parlamentben, ha jövőre nem jut be ilyen párt, azzal a szlovák társadalom önmaga bizonyítványát is kiállítja” - mondja Huncik, aki szerint Európában a baloldali, liberális pártok nem értik, nem érzik, és nem tudják helyesen értékelni a nemzeti kisebbségek kérdését, ezért átengedik a jobboldalnak és a szélsőjobboldalnak. Ezt jó lenne Magyarországon is tudatosítani a baloldalon – hívja fel a figyelmet. Elmondása szerint Szlovákiában is az a nagy gond, hogy ezek a modern, valóban demokratikus, az EU iránt elkötelezett új erők néhány „lábjegyzetben” elintézik a kisebbségi kérdést, nincs külön üzenetük, programjukban nem foglalkoznak vele, mert „nem trendi”.
A kisebbséghez tartozók viszont érzik, tudják, szükség lenne sajátos problémáik képviseletére. Szlovákiában ma 9 százalék a magyar, de előbb-utóbb – a tendenciákat figyelembe véve – lehet 5 százalék is. Ezenkívül nagyon sok a vegyes házasság, és ez vélhetően nem fog változni az együttélés során. Ezeknek az embereknek, a vegyes házasságban élőknek vagy az abban születetteknek nem szabad leszűkíteni, nyitni kell a lehetőségeket, hogy párjukkal, családjukkal együtt megtalálják a közösen elfogadható politikai közösséget, pártot, képviseletet, hogy egy multietnikus párthoz csatlakozhassanak. És ott vannak még Szlovákiában a ruszinok, a magyarul beszélő romák, elég széles az a réteg, amely felé lehet és érdemes nyitni.
Nem kell az alternatíva
Erdélyben sem rózsás a helyzet, a romániai magyarság demográfiai előrejelzései is ijesztőek. Az immár kettős állampolgársággal rendelkező erdélyi magyar fiatalok tömegesen találják meg a helyüket a magyarországi társadalomban, más részük pedig nyugaton próbál szerencsét. Az RMDSZ-szel szembeni elégedetlenség két oldalról is növekszik.
A választók egy része azt kifogásolja, hogy a korrupciós ügyek tengerében vergődő PSD-kormányzatot támogatja a magyar képviselet, másik részük azt nem tudja megbocsátani, hogy a nem is olyan rég még független párt ugyanúgy Fidesz-zsebpárttá vált, mint a korábbi Tőkés László és Szász Jenő vezette, Budapestről létrehozott kreálmányok, és átvette az orbáni, igen sajátos demokráciaértelmezést is. Ennek ellenére, úgy tűnik, a „magyarként való megmaradás parancsa”, a nemzeti identitás kérdésének mindenek fölé helyezése még működik, az RMDSZ be fog jutni az EP-be. Egyelőre. Vannak olyan felmérések, amelyek azt mutatják, hogy a nagyvárosi, főleg ifjúsági és értelmiségi réteg már elég nagy számban hajlandó az új, progresszív román pártokra szavazni. Olyannyira, hogy egy tél végi kolozsvári felmérés szerint a „román Momentum”, a frissen létrejött USR–PLUS szövetség támogatóinak 10,5 százaléka magyar. A város teljes lakossága körében pedig meghaladná a 40 százalékot, miközben az RMDSZ csak a szavazatok 10,8 százalékára számíthat, holott 15 százalék a magyarok aránya.
Kelemen Hunor pártelnök már többször hangsúlyozta, nem tart attól, hogy a magyarok tömegesen román pártokra szavaznának, és attól sem, hogy sikeres lehetne egy etnikailag vegyes párt. Barna Gergely kolozsvári szociológus is ezen a véleményen van, szerinte az EP-választásokon a tényleges veszélyt inkább az jelenti, ha látványosan megugrik a román részvétel, ellenben a magyar meg nem. Állítja, minden mérésük azt igazolja, hogy a magyarok 6-8 százaléka eddig is román pártokra szavazott, és ez vélhetően most sem lesz magasabb annak ellenére, hogy megjelent az USR–PLUS szövetség, az első román formáció, amely a magyarokat is megszólítja. (Az USR – Mentsétek meg Romániát Szövetség jelenleg is parlamenti párt, a PLUS most jött létre és lépett koalícióra az USR-rel.)
